Magyar Péter bejelentette, hogy 3,6 milliárdért rendezik a kórházi légkondihelyzetet
A műtők, az intenzív osztályok, a sürgősségi ellátás, a diagnosztikai központok és a steril terek elsőbbséget élveznek minden fejlesztés során – jelentette be.
A műtők, az intenzív osztályok, a sürgősségi ellátás, a diagnosztikai központok és a steril terek elsőbbséget élveznek minden fejlesztés során – jelentette be.
HVG
Egy fiú kieszelte, két lány végrehajtotta a tervet.
HVG
Túlélték, de a férfi felesége és 8 éves gyermeke is megsérült.
HVG
Magyar Péter is az újságírók elé állt a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón. Vagyonadó, a babavárósok kimentése, kórházi klímák, mohácsi Duna-híd, nemzeti hitvallás és találkozó Sulyok Tamással, illetve Zelenszkij ukrán elnökkel – bőven volt téma a szerdai kormányülés után. A HVG elsőként kérdezhetett, kollégánk a vagyonnyilatkozati rendszer újraszabályozását firtatta. Percről percre közvetítés.
HVG
Arra reagált a miniszterelnök, hogy a Fidesz nem támogatja a korrupcióellenes intézkedéseket.
HVG
A gyanúsított letartóztatását egy hónapra rendelték el.
HVG
„A főváros azon kevés önkormányzatok egyike, amely kiszabadult ennek a kétes cégcsoportnak az évtizedes fogságából” – írta a főpolgármester, bár arról fogalma sincs, igaz-e, hogy valaki pénzért befolyást próbált szerezni a fővárosnál.
HVG
A szerződés részletei szerint sokkal komolyabb együttműködést terveztek a felek.
HVG
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön többnyire 20 és 26 fok között várható.
HVG
Indoklásokkal együtt 110 oldalas törvényjavaslatot nyújtott be a kormány kedd este, hogy Magyarország hozzájusson 6000 milliárd forintnyi uniós forráshoz. Ruff Bálint rendkívüli ülést kezdeményezett. Menesztették Győrfi Pált, az Országos Mentőszolgálat szóvivőjét, utódja Szűcs Brigitta mentőtiszt. Szabó Bence szerdán bejelentette: elindította a visszaszerelését.Az Integritás Hatóság elnöke, Bíró Ferenc reagált az ügyészség egyik vádjára. Kezdje a napot a HVG hírpodcastjával!
A Fővárosi Törvényszék szóvivője szerint nem dönthettek másként.
HVG
A miniszterelnök összegezte a kormányülés legfontosabb döntéseit.
HVG
Megnéztük, mit csinál a Nemzeti Múzeumban őrzött Aranygyapjas rendi-lánccal megkínált Habsburg Ottó Alapítvány. Kiderült, hogy bár a születése Semjén Zsolthoz kötődik, de Prőhle Gergely vezetésével mára elismert tudományos műhellyé vált.
A nőt a házaspár a földön altatta, és engedélyük nélkül a házat sem hagyhatta el.
HVG
Szerinte nem járnak be a plenáris ülésekre, és más, a képviselői munkakörhöz tartozó feladatokat sem végzik el.
HVG
A miniszterelnök szerint az államfő több fontos ügyben sem volt olyan aktív, mint amilyen a sajátjában most.
HVG
Az Integritás Hatóság elnöke egy általa alkalmazott férfi munkaköreit ecsetelte.
HVG
Akár már a közeljövőben létrejöhet Magyar Péter és Volodimir Zelenszkij csúcstalálkozója, ahol véglegesítenék a kárpátaljai magyar kisebbség jogait garantáló, minap bejelentett megállapodást.
Az orosz külügyi szóvivő szerint álláspontjukat arra alapozzák, hogy az ukránok jogilag nem rögzítették a kötelezettségvállalásaikat.
HVG
HVG
MTI