szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Gulyás Gergely, a törvényalkotási bizottság elnöke szerint a reklámadót a két országos kertévé "egészségügyi termékadójának" tekinti. Azt is elmondta, hogy július 4-én ülésezik utoljára a parlament a nyári ülésszakban.

Gulyás Gergely, az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának fideszes elnöke szerint július 4-én véget érhet a parlament nyári rendkívüli törvényhozási időszaka.

A képviselő kedden az M1 Ma reggel című műsorában elmondta: az önkormányzati törvényről már kedden szavaznak a képviselők, s még a héten születhet döntés a reklámadóról, amelynek kidolgozását hosszas háttértanulmányok előzték meg. Gulyás Gergely úgy értékeli, a két kereskedelmi televízió "nagy társadalmi károkat okoz", ezért a reklámadót e médiumok "egészségügyi termékadójának" tekinti.

A fideszes politikus a műsorban elmondta: az egyes tárcák vidékre költözésének ötlete abból fakad, hogy Budapest szerepe az ország életében és a központi közigazgatásban nemcsak döntő, hanem szinte kizárólagos. Hogy ez jó vagy rossz, azon lehet vitatkozni, általában azt mondják, "ez talán eltúlzott" – jegyezte meg, rámutatva: Budapesten 1,8 millió, Pest megyével együtt 3 millió ember él és dolgozik ebben a térségben, rajtuk kívül még 7 millióan élnek az országban.

Hogy a költözés megvalósítható-e miniszteri szinten, az majd kiderül, jelenleg várják a vizsgálatok eredményét, végleges döntés még nincs – mondta Gulyás Gergely.

Kurucz Éva kormányszóvivő az új kabinet első, péntek délután tartott ülése után azt közölte: a kormány nemzeti programot indít a budai várnegyed és a Budavári Palota újjáépítésére a 2014-2024 közötti időszakra vonatkozóan. E felújítási program keretében a miniszterelnök és hivatala 2016. március 15-ig a budai Várba, a Sándor-palota mellé, a Karmelita-kolostor épületébe költözik, több tárca székhelye pedig vidéki városokba kerülhet.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!