Orbán: Évente egymillió forintot ad a kormány otthonteremtésre az állami alkalmazottaknak
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
Ha nem jön közbe semmi, péntek hajnali 4 órakor kiengedik Tasnádi Pé¬tert a tiszalöki börtönből – értesült a Bors. A 67 éves üzletember állítólag nem tervez szabadulóbulit, csak lángost szeretne enni.
Tasnádi Péter kisebb-nagyobb megszakításokkal börtönben töltötte az elmúlt tizenhat évet, több ügye is volt illetve van.
A cikk szerint szerdán még jelenése van a Fővárosi Ítélőtáblán, kilenc éve húzódó vesztegetési ügyében születhet jogerős ítélet. A vád lényege, hogy egyik korábbi perében hárommillió forintot fizettek egy elmeorvosi szakértőnek valótlan tartalmú szakvéleményért, hogy a vállalkozó enyhébb büntetést kapjon.
Ügyvédje szerint a Budapest Környéki Törvényszéken évek óta vár egy régi ügye is perújításra, és tizenhárom éve ugyancsak folyamatban van egy polgári per.
Amikor 2004-ben szabadult Tasnádi Péter egy négy és fél éves büntetésből, nyolc öltönyös, csuklyás testőr várta a börtön előtt. A Bors úgy tudja: most nem lesz ilyen, az üzletember szerényen akar ünnepelni az élettársával, nem tervez szabadulóbulit. Első útja állítólag az egri piacra vezet majd, ahol lángosozik egyet. Párjával egyébként Egerben akar új életet kezdeni egy kislakásban.
A lap arról is írt, hogy két hete a börtönből váratlanul pszichiátriára vitték Tasnádi Péter, élettársa nem tudta elérni a megszokott időpontban. Másnap reggel jelentkezett azzal, hogy jól van, bár szerinte akarata ellenére vitték el – olvasható a cikkben.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A miniszterelnök szerint lengyel kollégája utálja őt.
Békés Márton némileg árnyalta Orbán Viktorék narratíváját a Tisza elnökéről.
Hozzászólásáért akár egy év börtönnel is büntethetik.
Hamis magánokirat felhasználása miatt adtak ki elfogatóparancsot a férfi ellen.