Orbán az átláthatósági törvényről: Mindenképp meg fogjuk alkotni

Akkor is megalkotják a jogszabályt a „politizáló” szervezetek külföldi támogatásának megtiltására, ha az vitákat is vált ki Brüsszellel – jelentette ki.

Orbán az átláthatósági törvényről: Mindenképp meg fogjuk alkotni

Videós interjút készített Orbán Viktor a Sieci című jobboldali ellenzéki hetilap főszerkesztője, Michal Karnowski, amely azzal indult, hogy a „nemzete nevében” is megköszönte a magyar miniszterelnöknek, hogy „gondoskodott Marcin Romanowski biztonságáról”.

Az ő nézőinek és olvasóinak bizonyára nem kell elmagyarázni, hogy miért így fogalmaz a büntetőeljárás elől megszökött, hazájában komoly dokumentumok alapján súlyos közpénzmilliárdok rendeltetésellenes elköltésével gyanúsított volt miniszterhelyettesről. Donald Tusk lengyel kormányfő a napokban éppen azért cserélte le az igazságügyi miniszterét, egyben legfőbb ügyészét egy keménységéről ismert és a Sieci által támogatott előző kormány idején üldözött volt bíróra, hogy az ilyen felelősségre vonásokat felgyorsítsák.

Keményfiúkkal barátkozott és tudósok elleni tisztogatással vált hírhedtté az új lengyel elnök

Karol Nawrocki lakótelepen nőtt föl, fiatalon bunyózott, egy ellátási szerződéssel kapcsolatos visszaélés is felmerült vele szemben, ahogyan az is, hogy prostituáltak közvetítésével foglalkozott. Amúgy oroszellenes, ellenzi Ukrajna EU-tagságát és az amerikai kormány támogatását élvezi.

A magyar miniszterelnök szintén nem ment bele abba, hogy valójában miért üldözi a lengyel ügyészség Romanowskit, hanem kijelentette: „Elfogadhatatlan, ellentétes a demokrácia és az igazságosság minden erkölcsi értékével” a szerinte ott folytatott „megtorló politika”. Az pedig az Európai Bizottság kettős mércéjét mutatja szerinte, hogy ezt eltűri – ezért „győznünk kell, visszavágni, helyreállítani az erkölcsi egyensúlyt”.

A lengyel elnökválasztást méltatva megjegyezte: Tusknak legfeljebb két éve van hátra. Karol Nawrocki elnökké választása új történelmi esély a közép-európai együttműködés megújítására.

Az egyik kérdésre válaszolva Orbán Viktor azt mondta a teljes 35 éves pályafutása során mindig jobbközép pártokban működött Donald Tusk lengyel miniszterelnökről:

Szerintem utál engem. Ha valaki bűnt követ el, gyakran jobban gyűlöli azokat, akik nem követték a példáját, mint saját magát. Ő elmozdult a nemzeti, hazafias irányzattól a Brüsszel-barát, Németország-párti, Európai Egyesült Államok felé hajló irányba. Elárulta a hazafias álláspontot, amit én soha.”

Kinevezték az új lengyel kormányt, Tusk rendcsinálást emlegetett, amivel a szélsőjobbnak üzent

Donald Tusk szerint az új kormány célja a rend és a biztonság megerősítése. Lengyelországban szélsőjobboldali csoportok önkéntes határvédőként lépnek fel és zaklatják az embereket a határon, de rasszista tüntetések is voltak.

Az Európai Unió költségvetéséről ebben az interjúban is elmondta, hogy a tervezet „őrült ötlet”, elfogadhatatlan, mert gazdaságfejlesztés helyett háborús készülődést tartalmaz, és 20-25 százaléka Ukrajnába menne. De ha Lengyelországban visszatér Jaroslaw Kaczynski és Csehországban Andrej Babis pártja, Robert Fico marad Szlovákiában és a Fidesz is győz itthon, akkor az így megerősödött V4-ek meg tudják akadályozni. Az is elhangzott, hogy követeljük a befagyasztott, de nekünk járó pénzeket, és a lengyel újságíró ugyanúgy nem feszegette a befagyasztás okát, ahogy itthon sem szokták azok, akiknek Orbán Viktor interjút ad.

A szomszédban zajló háborúról azt mondta Orbán, hogy nem Ukrajna és Oroszország, hanem a Nyugat és Oroszország között dúl. Szerinte a két nagyhatalom vezetőjének személyesen kell tárgyalnia, és őt meglepné, ha ez két hónapon belül nem jönne létre. Egyébként „a nemzetközi kapcsolatokban az első és legfontosabb dolog a tisztelet”, Volodimir Zelenszkij pedig „Ukrajna megválasztott elnöke, így hát megpróbálok rendesen viselkedni. Tisztelem őt, de szerintem hibázott”, amikor nem hallgatott a figyelmeztetésére, hogy az idő az oroszoknak dolgozik. Kérdés, hogy a lengyel szerkesztő látta-e az ukrán elnök iránti tiszteletről kevéssé tanúskodó, a kormány által pedig minimum megtűrt plakátáradatot Zelenszkijről.

Karnowski kérdésként adta elő, hogy idegen erők a maguk nézeteit akarják pénzért ráerőltetni a népekre közvéleményként, és a magyar kormányfő egyetértett: „A legnagyobb korrupciós botrány, amit valaha láttam”, hogy az EU szuverén országok belpolitikájának befolyásolására költ pénzt. „Meg kell szüntetni ezeket a csatornákat. Mindenképp meg fogjuk alkotni ezt a törvényt”, még ha vitákat vált is ki Brüsszellel, mégpedig úgy, hogy „azoknak a nem kormányzati szervezeteknek, amelyek politikai tevékenységet folytatnak, ugyanazokat a szabályokat kell követniük, mint a politikai szervezeteknek” – mondta, utalva az egyelőre jegelt átláthatósági törvényre.

Aki politikával foglalkozik, ne kapjon pénzt külföldről. Ugyanis „ha az ellenzék, az ellenfeleink vagy ellenségeink továbbra is szabadon folytathatják, akkor mi leszünk a vesztesek” – jelentette ki.

Kocsis Máté nagyon nem akart nyilatkozni, végül mégis szóra bírtuk

Kelletlenül, de végül válaszolt Martini Noéminek a Fidesz frakcióvezetője. Megtudtuk: az átláthatóságinak mondott törvény vitáját a frakciónak le kell folytatnia.