Tóta W. Árpád
Tóta W. Árpád
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Buzizni könnyű. Buzik nélkül nehéz.

Nyolc éve még hadiállapotban zajlott a melegfelvonulás, hadseregnyi rendőrrel, kordonokkal, számos ellentüntetővel. Mára az indulatok némileg alábbhagytak, talán nem függetlenül attól, hogy a szélsőjobb pártjai részben középre araszolással, részben pedig bevándorlóellenes uszítással vannak elfoglalva. Valamint egymás buzizásával. A gyűlölet nem vész el, csak nem ér rá pillanatnyilag.

A viszonylagos béke ellenére nyilván idén is elhangzanak a kötelező bunkóságok, házelnöktől frakcióvezetőn át rezsibiztosig edzésben van a suttyókülönítmény, valamelyikből elő fog büffenni a virtus. Meg hát ehhez is köze van Sorosnak, természetesen, és innen már lecsorog a narratíva a néprétegekbe; unalomig ismert konteók arról, hogy a homoszexualitás rendezvények útján terjed és kipusztítja Európát, meg a többi.

Magyarországon így jutott nyugvópontra a kérdés. Nyílt üldözés nincs, a vérjobbosok is kezdik felfogni, hogy ezek az emberek nem gonoszságból szeretnek máshogy, de azért jól ne érezzék magukat. Pedig nem kerülne sokba.

Ha már tudomásul vesszük egyrészt a homoszexuálisok arányát és létezésük realitását, valamint azt, hogy nem veszélyesek, onnantól akár egyszerűen békén is lehetne hagyni őket. Ezt nem lehet betartatni az egész társadalommal, de az nem kötelező, hogy a kormánypárt – vagy ellenzék – buzizásban élje ki  magát.

Magyarország sokat veszít, ha nem viselkedik. És ez már nemcsak a melegekre vonatkozik, hanem minden szubkultúrára, amelyre rátapos a többségi normából folyton államvallást faragó hatalom. A belső ellenségképek a magyarság legtevékenyebb, legkreatívabb, és egyben legmobilisabb rétegét rajzolják körül. Azok érzik ebben az országban a legrosszabbul magukat, akik akár máshova is mehetnek, nem utolsósorban azért, mert mindennap felvetődik a kérdés: miért is nem mennek?

Nyilván rosszul érzi magát a négymillió szegény is, csak ők nem tudnak meglépni (mert a magyar iskola egyetlen családtagot sem volt képes megtanítani semmilyen nyelvre). Továbbá a legégetőbb gondjaik kevésbé a közbeszéden múlnak, mint az anyagi nyomorúságon. Naná, luxus azon háborogni, hogy mit mondanak a méltóságos urak a parlamentben, vagy bezárnak-e egy egyetemet vagy kocsmát csak azért, mert ott másként gondolkodók szürcsölik a teát. First world problem – mert Magyarországnak még van egy civilizált rétege. De ha mindenki elmegy innen, akit még érdekel az ilyesmi és fel is fogja, akkor kutya világ lesz itt.

Nem jó itt melegnek lenni, ahogy nem jó művésznek, autonóm értelmiséginek, tudósnak vagy egyetemistának sem. Ahogy ereszkedik a kormánypropaganda a legalja felé, úgy kezdenek feszengeni előbb a nagyokosok, aztán már a közepesen okosok is.

Minden ember egyenlőnek születik, persze. Csak vannak, akik többet tesznek hozzá a közjóhoz, pont azért, mert mások, mint az átlag. Magyarországon szinte reménytelen kreatív alkotásba, innovatív vállalkozásba, vagy akármilyen önmegvalósításba kezdeni. Egy felvételi is kész rizikó, mert ki tudja, meglesz-e az egyetem jövőre. A melegek iránti tolerancia csak egy aspektusa annak, mennyire képes egy nép befogadni a saját progresszívjeit. És itt nyilván nem arról van szó, hogy attól lesz valaki okos meg kreatív meg jó fej, mert meleg vagy leszbikus, hanem csak arról, hogy ez egy jellemzően városi szubkultúra. Mint annyi minden más – ami nagyrészt szintén ellenségnek minősül. Például a hétvégi nagybevásárlás, az egyetemi és gimnáziumi diákság, vagy a törkölypálinkánál enyhébb drogok fogyasztása.

Nemhogy a menekültek nem akarnak ide jönni, hanem innen menekül a magyarság színe-java. Azért ők, mert ők képesek rá egyáltalán, az ő tudásuk versenyképes a világban, és mert egyre világosabban rekeszti ki őket a kormányuk a nemzetükből. Nemcsak diplomával, már érettségivel a zsebben is nehéz elviselni azt a permanens hazudozást, uszítást és arcátlan, nyílt lopást, ami folyik évek óta. Márpedig elég egy rosszalló grimasz, és már készül a B-lista azokról, akik lelkesedni restek.

Ez az ő teste

Ellenségből és harcból van itt bőven. Most képzeljük el egy pillanatra, milyen lenne az a Magyarország, amely megvédte magát az összes ellenfelétől, és szögre akaszthatja a kardot. Azt a Magyarországot, amely megszabadult minden felforgató elemtől: mindenkitől, akik zavarják Orbán Viktor maradék drukkereit.

Nincs ellenzék, természetesen – ezek ugyanis mind oligarchákat és globális összeesküvéseket szolgáltak, kivétel nélkül. Nincsen kritika, hiszen az mindig Magyarország ellen irányult, még akkor is, amikor egy-egy salátatörvény volt a célpontja. Nincsenek forradalmi eszméket tanulmányozó, spanglizó egyetemisták, nem hajolnak össze gyanús, hosszú hajú fiatalok romkocsmák mélyén. Nincs szabad sajtó, mert az csak arra jó, hogy apróbb, másfél-kétmilliárdos botlások miatt befeketítsen kiváló államférfiakat. Tudományos kutatások előzetes egyeztetés alapján folynak, nem ám csak úgy bele a levegőbe, hanem társadalmilag hasznos céllal. Következésképpen bárkiből lehet Dózsa László, illetve nincsenek is szegény gyerekek egyáltalán; valamint a Föld lapos, Isten kalapja, és Magyarország a bokréta rajta. Nincsenek multik, nemzetközi bankok, külföldi tulajdonú média, hanem a fékezhetetlen agyvelejű Mészáros Lőrinc elrendezi a gazdaságot egymaga. Ha mindenképp innováció kell, akkor örökmozgóra több jelentkező is van. Sem civil szervezetek, se senki más nem perel adatokért, nem bolygat jól elboronált közbeszerzéseket. Vajna Timi úgy csapathat végig a városon a Lambójával, hogy senki se meri lefotózni. És aki éhes, az nem demonstratívan sorbaáll gyanús kisegyházak standja előtt, hanem szép csendesen éhenhal. Ja és persze nincsenek melegek. Cserébe kevesebb a rendező, író, képzőművész, zenész és tudós, de nem is szívják el a levegőt a rendes szabványmagyarok elől.

Vannak ilyen országok, ja. Meg vannak olyanok, amelyek elviselik a másféle embereket. És csodák csodája, ezek a világ legboldogabb helyei. Nem pedig azok, ahol győzött a nemzeti egyformaság.

Mindenkinek megvannak az averziói. A legolcsóbb önigazolás mindig abból ered, ha valamely devianciához képest a legsötétebb hülye is különbnek tarthatja magát. Mert ő legalább nem buzi. Ő legalább nem arab. És nem zsidó. Ő legalább nem olvas. Nem nehéz felébreszteni ezt a reflexet – államférfihoz méltatlanul egyszerű. Könnyen, gyorsan beszerezhető támogatást fial. De aki csak ebből képes tábort szervezni, az egyben bevallja, hogy országot vezetni, sikerrel kormányozni viszont nem tud, és nem is akar. Hogy nincs más, amit adhat a népének, csak a mások gyűlölete.

Aztán amikor végleg győz, megmarad a hit, a remény és a gyűlölet. És meg fogja találni az újabb célpontokat, akik ma még édesdeden buzizva tapsolnak és győztesnek érzik magukat. Akkor lesz sírás-rívás és fogaknak csikorgatása. De a buzik addigra elmennek innen – és már megint ők járnak jól.