szerző:
Misetics Bálint

Ma tárgyalja az Országgyűlés Házbizottsága azt, az ellenzéki pártok által benyújtott törvénymódosítást, amely megelőzné a gyermekes családok hajléktalanná válását. Amennyiben A Város Mindenkié Csoport által kezdeményezett javaslat sürgősségi tárgyalásához a bizottság nem járul hozzá, úgy a kilakoltatási moratórium májusi lejártával gyermekes családok sokasága kerülhet utcára.

A nyáron azért kellett rendőröket hívnunk egy magánbérleményben élő kisgyermekes családhoz, mert a lakás tulajdonosa különböző módszerekkel zaklatta és fenyegette őket annak érdekében, hogy elhagyják a lakást. A kiérkező rendőrök megkérdezték, hogy van-e bejelentett lakcíme a családnak az ingatlanban – hiszen ha nincs, akkor ki lehet őket lakoltatni; majd megkérdezték azt is, lakik-e kiskorú gyerek a családban – mert ha igen, akkor viszont mégsem lehet őket utcára tenni. A rendőrök mindkét kérdésben tévedtek: a lakcím semmiféle birtokosi jogot nem keletkeztet, így a kilakoltatáshoz sincsen semmi köze; a gyermekes családokat pedig éppúgy ki lehet lakoltatni bárhonnan, mint a gyermekteleneket.

Az eset jól mutatja nem csupán a magánbérleti szektorban uralkodó jogon kívüli állapotokat (vagy a rendőrség gyakori fölkészületlenségét az ilyen típusú lakásügyi jogvitákban), hanem azt is, hogy mennyire elterjedt az a félreértés, hogy gyermekes családokat nem lehet – vagy legalábbis sokkal nehezebb – utcára tenni. Ebből sajnos semmi sem igaz. A végrehajtásról, lakáskiürítésről szóló jogszabályok egyetlen paragrafusban sem foglalkoznak azzal, hogy a kilakoltatás által érintettek között van-e gyermek vagy nincs. Magyarországon ma bárkit utcára lehet tenni, vagyis elhelyezés nélkül kilakoltatni. Gyermekes családokat éppúgy, mint tartós beteg, idős embereket, mozgáskorlátozott vagy fogyatékkal élő embereket – bárkit.

Az önkormányzati törvény szerint a helyi önkormányzatok kötelező feladata a „hajléktalanná válás megelőzésének biztosítása”, de ez írott malaszt csupán, hiszen éppen az önkormányzatok tesznek módszeresen hajléktalanná nagy számban olyan családokat (általában hátralékok miatt), akik korábban önkormányzati bérlakásokban laktak. A gyermekvédelmi törvény – húsz éve – egyértelműen kimondja, hogy „gyermeket kizárólag anyagi okból fennálló veszélyeztetettség miatt nem szabad családjától elválasztani”. Ennek ellenére, mindenki pontosan tudja, aki a gyermekvédelemben vagy például egy családsegítőben dolgozik, hogy – ahogyan ezt egy friss ombudsmani jelentés is feltárta – ez rendszeresen megtörténik, gyakran éppen a családok „nem megfelelő lakáskörülményei” vagy hajléktalanná válása miatt.

Kevés dolog írja le annál jobban a magyarországi közállapotok kegyetlenségét és abszurditását, mint amikor a kilakoltatás előtt álló gyermekes családokat a gyermekvédelem vagy éppen a helyi önkormányzat azzal fenyegeti, hogy „el fogják venni tőlük” a gyerekeket – és így a bajba került családoknak éppen azok elől az állami szervek elől kell menekülniük és elrejtőzniük, amelyek a védelmükre és megsegítésükre lennének hivatottak.

Kevés annál kegyetlenebb gyakorlata van a magyar állam különböző szerveinek annál, mint hogy a család szegénysége, hajléktalansága miatt választanak el gyerekeket a szüleiktől. Ez azonban lényegében egyenes következménye annak, hogy egyetlen jogszabály sem garantálja a kilakoltatás által fenyegetett vagy hajléktalanná vált gyermekes családok elhelyezéshez való jogát. Elvben erre szolgálnának a családok átmeneti otthonai, ezek azonban nyilvánvalóan alkalmatlanok minden erre rászoruló család elhelyezésére – ráadásul az intézményi elhelyezés egyébként sem mindig indokolt, emberséges vagy éppen költséghatékony módszer a családok hajléktalanságának a kezelésére.

A helyzetet súlyosbítja, hogy a kormánypárt 2015 márciusával megszüntette a hátralékosság megelőzésére szolgáló országos lakásfenntartási támogatást, valamint a hátralékok kezelését lehetővé tevő – és korábban a nagyobb településeken kötelező önkormányzati feladatként előírt – adósságkezelési szolgáltatást, és hasonló sorsra jutott néhány évvel azelőtt a fővárosi rezsitámogatás is.

Ezzel együtt, a kilakoltatás által fenyegetett vagy hajléktalanná vált gyermekes családok elhelyezése már a hatályos jogszabályokból is kiolvasható állami feladat – ezt azonban jelenleg semmi nem garantálja.

Ennek a helyzetnek az orvoslására szolgálna az a rövid törvénymódosító javaslat, amit A Város Mindenkié csoport kezdeményezésére hétfőn terjesztettek az Országgyűlés elé (a Momentum támogatásával) az Együtt, az LMP és a Párbeszéd parlamenti képviselői. A törvénymódosítás egyrészt előírná, hogy a települési önkormányzatok kötelezettsége megfelelő együttes elhelyezést biztosítani a kilakoltatás által fenyegetett vagy lakhatásukat elvesztett helyi kötődésű gyermekes családoknak, másrészt – az önkormányzati bérlakások és a lakáshiteles ügyek esetében – már a lakáskiürítés bírósági elrendelését is megtiltaná abban az esetben, ha az gyermekes családok elhelyezés nélküli kilakoltatásához vezetne.

Jelenleg a téli kilakoltatási moratórium védi a családokat a hajléktalanná válástól – noha ez a védelem sem vonatkozik mindenkire, az önkormányzatok és a végrehajtok pedig alkalmanként a törvényi szabályozást megsértve is kilakoltatnának akár kisgyermekes családokat is. A kilakoltatási moratórium meghosszabbításáról (lényegében a kilakoltatások választások utánra halasztásáról) szóló törvénymódosítást tavaly ősszel egy hét alatt fogadta el a parlament. Ezért aztán, noha a parlament tavaszi ülésszaka igen rövid lesz, a parlamentnek elvben lehetősége volna rá, hogy A Város Mindenkié csoport törvénymódosító javaslatát még a választások előtt megtárgyalja és megszavazza. Ebben az esetben legalább a gyermekes családokat nem lehetne állami felhatalmazással és gyakran karhatalmi erővel hajléktalanná tenni – a májussal lejáró moratórium után sem.

A Házbizottság, az Országgyűlés, illetve a kormánypárti parlamenti többség eldöntheti: egyetértenek-e a gyermekes családok hajléktalanná tételével; egyetértenek-e azzal, hogy gyerekeket családjuk szegénysége, hajléktalansága miatt válasszanak el szüleiktől. Ha szerintük sem szabad utcára tenni gyermekes családokat, és szerintük is érvényt kell szerezni a gyermekvédelmi törvénynek – akkor támogatniuk kell a törvénymódosítást.