Fideszes kerületi polgármester: Megérezte a pofont a Fidesz
Kovács Péter XVI. kerületi polgármester szerint ha nem lesz változás a gazdaságban, akkor egyetlen választókerületben sem fognak nyerni Budapesten.
Kovács Péter XVI. kerületi polgármester szerint ha nem lesz változás a gazdaságban, akkor egyetlen választókerületben sem fognak nyerni Budapesten.
Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.
Pedig bőven lenne mit megmagyarázni.
Egy ország sincs az EU-ban, amelynek a polgárai annyira keveset tudnának költeni, mint a magyarok. Az egy főre jutó GDP-t nézve eközben az EU-listán ötödikek vagyunk hátulról, de 2022 óta egy tapodtat sem tudtunk közelíteni az uniós átlaghoz.
Aki nem teljesen hülye, az nem próbálja délután 3-kor kivésni a Sixtus-kápolnát, hogy hazavigye. Vélemény.
Tömegesen kerültek be olyan emberek a szegénységi statisztikába, akiknek a nettó jövedelmük magasabb a bruttónál, méghozzá úgy, hogy az adatbázisban az látszik, hogy a NAV-tól kapnak több pénzt, mint amennyi adót befizettek, és a végén egészen eltérő bruttókból lett fillérre ugyanakkora nettó. Így aztán épp átcsúsztak a szegénységi küszöb fölé.
Látszik, hogy a leszakadás sokkal kevesebb embert fenyeget, mint korábban, ám aki egyszer beragadt a szegénységbe, az nem sok segítséget kap ahhoz, hogy visszakapaszkodjon. Több százezer ember szembesült a tartós munkanélküliség után új kihívásokkal: a lakhelyétől távol végez monoton munkát olyan fizetésért, amely csak a korábbi segélyénél magasabb.
A szegények és a nyugdíjasok pénze kiemelkedően gyors ütemben romlott az inflációs válságban. A szegényebbek kosarában ugyanis nagy az élelmiszerek súlya, sőt egyre nagyobb, az évezredben még sose volt ekkora. A gazdagok kosarában sokkal kisebb az élelmiszerek súlya, de náluk is nő – cserébe annyira kevés a rezsi, hogy náluk már alig látszik.
Az EU-nak folyamatosan van valamilyen terve a szegénység csökkentésére, ezek azonban sorra kudarcot vallanak. A jelenleg hivatalban lévő Európai Bizottság is ígéretet tett egy koncepció kidolgozására, céldátumként a következő évet jelölték meg. Most kaptak hozzá némi sorvezetőt – a szegényektől.
A kormány kocsmatámogatással, templomfelújítással és bankautomatákkal indult kampányba a kistelepülésekért. A stratégia szavazatokat hozhat, de a valódi vidékfejlesztéshez kevés. Községek sokaságában tettük fel a kérdést: mire lenne tényleg szükségük?
Tömegek léptek ki az elmúlt tizenegynéhány évben a tartós munkanélküliségből és kezdtek el rosszul fizető, sokat követelő munkát végezni – ennek a hatásai mutatták be a HUN-REN konferenciáján.
A szegénység furcsa méréseiről volt szó a Társadalomtudományi Kutatóközpont konferenciáján, de azt is bemutatták, hogy az osztrák és a szlovák határ környékén rengetegen kezdtek el nem Magyarországon adózni.
A Központi Statisztikai Hivatal visszautasítja a szándékos manipuláció vádját, rosszindulatú interpretációról és hangulatkeltésről írnak a gyermekszegénységi adatokról megjelent cikkek kapcsán.
A jövedelmi szegénységre vonatkozó ábrákon hatalmas kiugrás jelent meg pont a szegénységi küszöb fölötti sávban 2017 után. Ez nem lehetett természetes sem az ezt kimutató kutatók, sem a KSH korábbi elnökhelyettese szerint. Tudományos elemzés vitatja a KSH szegénységi adatainak hitelességét.
Magyarországon rengetegen élnek minőségi éhezésben, vagyis kenyéren és krumplin próbálják átvészelni a mindennapokat, mivel a zöldségek és gyümölcsök egyre borsosabb árát nem tudják kisakkozni az alacsony fizetések és a magas infláció mellett. A frissen bevezetett árréstop aligha hozza el a megváltást: tíz éven belül minden második fiatal túlsúlyos lehet Magyarországon is.
A patriarchális állam a nőket egyfajta tartalékseregként kezeli; minél rosszabb helyzetben van egy nő, annál kiszolgáltatottabb a „terelgetésnek”. A láthatatlan munka, a foglalkoztatási szegregáció, az állami szociális politika visszásságai mind hozzájárulnak a nők kiszolgáltatottságához, és növelik az elszegényedésük veszélyét, az egyedülálló anyáknak szociális védőháló híján pedig kifejezetten kétségbeejtő a helyzete.
Kiszámolta az Eurostat, melyik régióban milyen sokan dolgoznak, és kiderült, a kontinens középső és keleti része áll igazán jól.
Január végére már csak negyedannyian kerestek rá a fiatalokat célzó kamatmentes, de röghöz kötéssel járó hitelre, mint január elején. Az érdeklődés nagyobb az ország szegényebb megyéiben. A legnépszerűbb hitelcél az egyik bank szerint a használt autó.
Az MCC műhelyvezetője, Sebestyén Géza bármilyen számsorból képes ugyanazt a következtetést levonni.
Sebestyén Géza szerint ezt az támasztja alá, hogy ma egy, az alsó jövedelmi ötödbe tartozó családnak több mobilja és laptopja, és majdnem annyi autója van, mint 2010-ben a leggazdagabb 20 százalék egy háztartásának.