szerző:
hvg.hu

A 24.hu-nak a családjához közeli források azt mondták, nyolc-kilenc évesen került oda, anyjával lakást, segélyt kaptak a svéd államtól.

Másfél hete sugározta a közmédia azt az interjút, amelyben egy svéd-magyar nő, Natalie Contessa af Sandeberg arról beszélt, inkább hazaköltözött Svédországból, mert az ottani helyzet mostanra tarthatatlanná vált az oda beözönlött migránsok miatt. A nőről később a 24.hu kiderítette, hogy két évvel ezelőtt lakást bérelt Budapesten hosszú távra, a Várnegyednek abban a házában, amelyben válása idején baráti szívességből Matolcsy György jegybankelnök is lakott. Végül azonban csak rövid ideig maradt ott, mert összeveszett a tulajdonossal.

Azt pedig az Index írta meg, hogy a nőt Svédországban hét rendbeli rágalmazásért, közbizalom elleni bűncselekményért és zaklatásért ítélték el, és több mint 700 ezer forintnyi koronát kellett kifizetnie a sértetteknek.

A 24.hu most azt írja a családjához közeli forrásokra hivatkozva, hogy a nő a vele készült interjúban elhangzottakkal szemben nem Svédországban jött világra, hanem nyolc-kilenc évesen, Nagy A. néven menekültként került oda. Anyja a hetvenes évek végén hagyta el Magyarországot, és egy olasz gyűjtőtáborban várta, hogy valahová befogadják. Ott ismerkedett meg egy orosz menekülttel, akitől a lánya született.

Anya és gyermeke végül egy magyar barátnő segítségével juthatott el a svédekhez, ahol lakást és szociális segélyt kapott. A lány taníttatásának költségeit is nagyrészt a svéd állam állta.

Az af Sadeberg névhez egy későbbi házasság révén jutott a két nő, azóta vette fel Natalie is a grófnő, contessa nevet.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!