„Még élek, és addig az élettel foglalkozom” – interjú Bud Spencerrel
Csütörtökön kerül a boltokba Bud Spencer, alias Carlo Pedersoli második életrajzi kötete, a 80 év alatt a Föld körül. Az egykori válogatott vízilabdázóval és színésszel római lakásán beszélgettünk – a fia tolmácsolt, a felesége kávét főzött, és Piedone végül még a saját dalait is megmutatta. Filmjei elképesztő sikerét a fia fejtette meg: akciójelenetekkel, verekedéssel vannak tele, de a pofoneső után mindenki feláll, és még a vesztes is elbiceg.
hvg.hu: Mikor döntötte el, hogy ír még egy életrajzi kötetet, illetve miben más ez, mint az első?
Bud Spencer: Bőven volt még mit elmondanom, és úgy éreztem, hogy nemcsak arról kell beszélnem, hogy mi történt az életemben, hanem arról is, hogy minek mi a miértje, szóval hogy miért történtek úgy a dolgok, ahogyan történtek. Ebben a könyvben kevesebb a sztori, mint az előzőben, de több a magyarázat. Másodszor pedig azért fogtam hozzá, mert a kiadó szeretett volna még egy kötetet. Németországban olyan sikert hozott az első rész, amilyet el sem mertünk képzelni. (Magyarországon “Bud Spencer – Különben dühbe jövünk” címmel jelent meg – a szerk.) Ők szerettek volna még egyet, én pedig igent mondtam, és meg is kapták.
hvg.hu: Most mindent elmondott?
B. S.: Sok mindent elmondtam, de hamarosan lesz egy harmadik könyv is, ami nyilván nem életrajzinak készül, ez amolyan Bud Spencer-filozófia kötet. A filozófiám alapja, hogy „cogito ergo sum” – gondolkodni és létezni viszont csak akkor tudok, ha jóllakott vagyok. Ebből indulunk ki, illetve abból, hogy „hagyjanak engem, hadd éljem meg az életemet”. Néha úgy érzem, hogy híres emberként túl nagy tömeg vesz körül, és így előfordul, hogy szeretném, ha kicsit félreállnának, és hagynának úszni. De ne gondolja, hogy zavarnak a rajongók, hiszen végtelenül tisztelem őket. Júliusban például kaptam egy levelet Kínából. (Kikiabál a házvezetőjének, hogy hozza be, a levél tíz másodpercen belül ott van az asztalon.) Megdöbbentem, hogy ott is szeretnek engem, hogy ott is szeretik a filmjeimet. Erről eddig nem nagyon tudtam.
hvg.hu: Válaszolt rá? Szokott válaszolni a rajongói levelekre?
B. S.: Válaszoltam, sőt éveken át szinte mindre válaszoltam, még ha képtelenségnek is tűnt. Egy következő könyvben szeretnék valahogy másképpen reflektálni ezekre a levelekre. Leírnám a kínai élményeimet, vagy az indiait, beszélnék az utazásaimról, hogy miként hatottak rám különböző országok.
hvg.hu: Ugye tudja, hogy kultikus alaknak számít Magyarországon?
B. S.: Tisztában vagyok vele, hogy sok rajongóm van önöknél, de Magyarország nem kizárólag a filmjeim miatt fontos nekem. Már azelőtt is elég jól ismertem a magyarokat, hogy életemben először kamera elé álltam. Vízipólósként anno önök voltak a legnagyobb ellenfeleink, és hát tudjuk, hogy ez az olasz-magyar rivalizálás a mai napig megvan. A maguk hazája szerintem eleve az egyik legfontosabb úszó és pólós nemzet. A válogatottban támadóként játszottam, és a magyar védelem volt akkoriban a legkeményebb.
hvg.hu: Kárpáti Györggyel tényleg jóban voltak?
B. S.: Minden egyes nap nem beszéltünk, hiszen nagy a távolság, de rá emlékszem a legjobban a válogatottból. Volt, hogy küldött nekem magyar bort, nagyon finom volt.
hvg.hu: Nevezte önt bárki Budnak?
B. S.: Csak forgatáson. A barátaim mindig is Carlónak hívtak.
hvg.hu: Ki találta ki, hogy a Piedone-filmekben ne használjon fegyvert, és hogy a verekedős jeleneteiben ne folyjon vér?
B. S.: Már nem is tudom. Így jött, és ez végig így is maradt. A fiam, Giuseppe szerint ez a kulcsa a sikeremnek, hogy akciójelenetekkel, verekedésekkel vannak tele a filmek, de a pofoneső után mindenki feláll, és még a vesztes is elbiceg. Nincs tényleges erőszak, nincs agresszió. Az pedig, hogy egy-egy fog kiesik, sokkal inkább vicces, mint visszatetsző, vagy éppen ijesztő. A filmjeim lényege, hogy segítsünk a gyengéken, akiket el akarnak nyomni az erősek, és hogy tegyünk igazságot.
hvg.hu: Miért hagyták abba a közös munkát Terence Hill-lel? Erről borzasztó sok legenda kering, többek közt az is, hogy összevesztek, és azóta sem javult meg a viszonyuk.
B. S.: Szó nincs erről, a mai napig találkozunk egymással. De hogy miért hagytuk abba a közös filmezést? Roppant egyszerű oka van: ő tíz évvel fiatalabb nálam, és ahogy teltek az évek, fizikailag egyre kevésbé voltam alkalmas arra, hogy olyan akciójeleneteket forgassak, amikkel együtt lettünk híresek. Kaszkadőrt pedig szinte soha nem fogadtam.
hvg.hu: Philip Michael Thomast, akivel az Extralarge-ban játszott, sokan úgy könyvelték el, mint Terence Hill utódját. Gondolt rá így valaha?
B. S.: Nem, vele eleve más volt dolgozni. Ő a kilencvenes évek elején hatalmas sztár volt, a Miami Vice-nak köszönhetően az egész világon ismerték. Jóban voltunk, de a forgatások után megszakadt a kapcsolatunk.
B. S.: Csak a forgatásokra mentem volna. Szeretem a hazám. Nápolyt, Rómát, az olasz tengerpartot sosem tudnám otthagyni.
hvg.hu: A pólós vagy a filmes karrierjét tartja fontosabbnak?
B. S.: Egyértelműen a pólóst. A sport mérhetetlenül fontos számomra. Mindegy, hogy csapatban, vagy egyénileg vagy nyertes, de ahhoz, hogy győzedelmeskedj, a maximumot kell hoznod. Színészként, a kamera előtt lehettem szerencsés.
hvg.hu: Ez önről végképp elmondható, hiszen sosem járt színi iskolába.
B. S.: És nem is tartom magam igazi színésznek. Nevettető vagyok, és örülök, ha az emberek nevetnek a filmjeimen. Szeretek szórakoztatni.
hvg.hu: Igaz, hogy sportolóként láncdohányos volt? Olyan történetet is hallottam, miszerint úgy ugrott a medencébe, hogy előtte a szélén nyomta el a staubot?
B. S.: Ez talán túlzás, de hogy az uszoda előtt állva még elszívtam a cigim végét, az biztos. Tizennégy évesen kezdtem dohányozni, és nem olyan régen hagytam abba. Sokat szívtam. Elnyomtam az egyiket, és szinte rögtön gyújtottam meg a másikat. Büszke persze nem vagyok rá, hogy sportolóként ilyen erős bagós voltam, de letagadni felesleges volna.
hvg.hu: Használja azt a zongorát, ami a nappali közepén áll?
B. S.: Hogyne. Sokat játszom rajta. Szoktam énekelni is.
hvg.hu: Dalokat is ír?
B. S.: Igen.
hvg.hu: Kiadja?
B. S.: Azt nem hiszem, de van felvétel.
hvg.hu: Megmutatja?
B. S.: Persze. (Ezen a ponton kiszól a házvezetőnek. „Sztálin!” – mondja. Sztálin egyébként dél-amerikai. Mint kiderült, az édesapja történelemtanár, összesen hét fia született, egynek a Benito, egy másiknak pedig a Washington nevet adta, de csak Sztálin szolgál Spencernél. Amikor bejön a szobába, egy CD-t hoz magával, majd beteszi a lejátszóba, Spencer pedig énekelni kezd. Mosolyog, míg véget nem ér a szám, ami elmondása szerint elég fiatalos, és arról énekel, hogy ne törődjünk az öregedéssel.)
hvg.hu: Nem is gondol soha az öregedésre?
B. S.: Nem. Arra gondolok, hogy mi történik holnap, mert én egy nagyon kíváncsi ember vagyok. Tudom, hogy egyszer véget ér a földi létem, de még élek, és addig az élettel foglalkozom.
hvg.hu: Hívő ember?
B. S.: Igen. Határozottan igen. Nyilván a hitem is segít ebben.
hvg.hu: A hite akkor is segítette, ha valamiben nem ért el sikereket?
B. S.: Túl tudok lépni dolgokon.
hvg.hu: Például azon, hogy politikusként nem futott be? (2005-ben a regionális tanácsnokok választásán indult a Forza Italia párt színeiben, be nem járt sikerrel)
B. S.: Elfogadtam, hogy nem kellettem az embereknek politikusként. Talán jobb is, hogy nem választottak meg, így több időm maradt az egyéb munkáimra és a családomra. A politikusi lét egész embert kíván.
hvg.hu: Mikor vágta le utoljára teljesen az arcszőrzetét?
B. S.: Nem emlékszem. Több évtizeddel ezelőtt. Nem tudom már, hogy milyen érzés borotválkozni, csak azt, hogy milyen érzés szakállat nyírni.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
