Székely Csaba: Magyar Péter is a modern kori diktátorok szóhasználatát idézi

Vidnyánszky Attilát el kell takarítani, ahogy azokat a vezetőket is, akiket a Fidesz párthűség miatt nevezett ki, de nem jól vezették az intézményeiket, már csak azért is, mert tartozunk ezzel idős barátainknak – mondja Székely Csaba drámaíró, aki Egy diktátor születése címmel írt színdarabot. Interjú a Bányavirág, a 10 vagy Az igazság gyertyái írójával.












„Leváltottuk. Most végre ne kérjünk kegyelmet” – Jancsó Dávid a lehetőség pillanatáról

A magyar film jövője nem azon kellene múljon, hogy ki kerül a jelenlegi szereplők helyére, hanem azon, hogy képesek vagyunk-e kilépni abból a logikából, amelyben a film a hatalom függvénye marad. Jancsó Dávid írása a magyar filmes szakma jelenlegi helyzetéről és lehetséges jövőjéről – a színfalak mögött dolgozó alkotók szemszögéből.


És ezzel hogy fognak megbirkózni a szülők?

Ma már nem az a kérdés, hogy a mesterséges intelligencia belépett-e a gyerekek világába, hanem az, hogy a felnőttek képesek-e lépést tartani vele. Miközben a technológia egyre mélyebben átszövi a mindennapokat, a valódi kihívás az, hogyan őrizhető meg a kapcsolat szülő és gyerek között. Erre a dilemmára keresett választ a 4iG Csoport edukációs eseménye, amely megmutatta: a mese még az AI korában is lehet az a közös nyelv, ami összeköt.