Molnár Áronék csak azért is megcsinálják a filmjüket, amely mögül kifarolt a gyártó
Az örökség című magyar filmért járó fizetésüket fogják visszaforgatni.
Az örökség című magyar filmért járó fizetésüket fogják visszaforgatni.
HVG
Megszólalt a miniszter, miután komoly szakmai felháborodást váltott ki a kulturális ágazatban a kormány jövő évi költségvetés-tervezete.
MTI
Borzalmas élményként emlékszik vissza Dustin Hoffman arra a filmre, amely hatvan évvel ezelőtt elindította világhírű karrierjét. Memoárja szerint a Diploma előtt rendezője, Mike Nichols könyörtelenül bánt vele a forgatáson.
HVG
Az Operaház hétfőn menesztett főigazgatója az ATV-ben arról beszélt: nem azért nem volt főzeneigazgató az Operában, hogy több pénzhez jusson.
HVG
A Magyar Állami Operaház hétfőn menesztett főigazgatója gyakorlatilag kinevezésének pillanata óta halmozza a botrányokat, folyamatos harcban állt saját beosztottjaival, és talán nincs még egy vezető, aki ellen ennyiszer keltek ki a szakszervezetek. Orbán Viktor személyesen nevezte ki, kiskirályságának most egy szabálytalanságokat feltáró vizsgálat vetett véget. Ez volt Ókovács Operaháza.
A kulturális minisztérium szerint Ókovács főigazgatói fizetése mellé további juttatásokat kapott a tárca jóváhagyása nélkül.
HVG
Ókovács Szilveszter szerint a minisztérium egyszer sem kereste meg az Operaház átvilágítása során.
HVG
A BIFF-en láthatták először a hazai nézők többek között Radu Jude, Martin McDonagh, Horvát Lili és Nemes László új filmjeit is.
Siklósi Örs öt évvel ezelőtt, 29 éves korában hunyt el.
HVG
HVG
MTI
Az intézmény átvilágítása során számos szabálytalanságot talált a minisztérium.
HVG
Érdemes igyekezni, mert vészesen fogynak a jegyek.
A 2026/2027-es tanévben már csak a 4., 6., 8. és 10. évfolyamon lesz országos kompetenciamérés, emellett nagyobb hangsúlyt fektetnek a szülői háttérkérdőívre.
HVG
A színész szerint Mike Nichols rendező bizonyos fokú „szadizmust” tanúsított vele szemben a forgatáson.
A magyar karmester nem engedett az általa preferált ültetési rendből, amit a zenekar ellenzett.
HVG
A szerbiai diákokat támogató, tavaly megszűnt fesztivál a választás után úgy döntött, visszatér.
HVG
A Loupe Színházi Társulás most mecénásokat keres, akik segítségével jövőre megvalósulhatna a forgatás.
HVG
Egy lőtéren szenvedett balesetet a rendező, aki egyébként rutinos sportlövő.
HVG
Csoda, hogy még nem lázadtak fel a kitalált szereplők által kitalált szereplők. Ha van egy kis bátorságuk, szakszervezetbe tömörülve követelik, hogy legközelebb ne rajtuk vezessék le metafikciós dühüket a filmművészet megfáradt művelői. Megnéztük a kétszeres Oscar-díjas Asghar Farhadi sztárokkal teletömött filmjét.
Ha India elképesztően termékeny összművészét és polihisztorát nem marasztalja Magyarországon a szíve, ma aligha lenne Balatonfüreden fája, szobra, sétánya. Az első Európán kívüli Nobel-díjas írónak a kultusza az első világháború után átdübörgött a világon. Magyarországon is. A nagy világjáró száz évvel ezelőtt, 1926. október 26-tól november 12-ig tartózkodott az országban. Lelkes tömegek követték minden lépését. De voltak nem kevesen olyanok is – a politikai színkép legkülönbözőbb pontjain –, akik rossz szemmel nézték rá. Minden olimpián háromszor hangzanak el a művei, mivel három ország – India, Banglades, Srí Lanka – himnuszának szerzője.
Az én hetem című sorozatunkban négy író öt megadott kulcsszót felhasználva ír arról, miként élte meg az elmúlt hetet. Karafiáth Orsolyának most ez a készlet segített ihletet adni: dugipénz, pomádé, munkakör, káderpolitika, seggkampány.