Németh György: A cigányok, a rózsadombiak és a Mózes-fajták

Október közepén közzétett vitaindító írásaink, „Miért nem integrálódnak a magyarországi romák?” óriási érdeklődést váltottak ki, a témában már eddig is több önálló cikk, és több mint 260 hozzászólás érkezett. A következőkben Németh György szociológus-közgazdász írását közöljük, amelyben a szerző többek között kifejti: a cigányság társadalmi felemelkedésének kulcskérdése, hogy miképp lehet végigvinni egy olyan cigány kulturális forradalmat, mely a kívülállás kultúrája helyébe a 21. század követelményeivel harmóniában levő, belülállás kultúráját állítja.

Nagy változások vannak készülőben, ha a hvg.hu azzal indít vitát a cigánykérdésről, hogy elege van a „képmutató, szemforgató, a »Rózsadombról mi így látjuk«” jellegű írásokból. Nagy változások vannak készülőben, ha a vitaindító cikk már címében arra utal, hogy a magyarországi romák esetleg nem is akarnak integrálódni, melynek feltételezése a rózsadombiak szemében akkor is a megbocsáthatatlan bűn kategóriájába tartozik, ha a cikk szerzője éppenséggel Romano Rácz Sándor, akit nehéz – de számukra egyáltalán nem lehetetlen – cigányellenes rasszizmussal vádolni. A "rózsadombiak" alatt a  baloldali liberális (ballib) értelmiségi-ideológiai tábort értem, amely kezdettől igyekezett  a "politikai korrektség” nevében elfojtani a  valós tények ismeretében, problémáinkról folyó diskurzust. 

Nagy változás alatt pedig azt értem, hogy az antiliberális ellenforradalom (©Novák Attila) csapatai hosszú évek küzdelmei után mindenünnen visszaszorították és a Rózsadombon körbezárták a ballib erőket. Soraik megritkultak, hajdani híveik és szövetségeseik sorra kiábrándultak és elpártoltak. Már csak egy maroknyi mindenre elszánt fanatikus maradt, akik – kerül, amibe kerül – úgy védik a Rózsadombot, mint a Tamil Tigrisek a Jaffna-félsziget. De fő fegyverük, a proskripció már hatástalan. Aki az ókori Rómában rákerült a proskripciós listára, azt bárki büntetlenül megölhette és vagyonából részesedett. Az új idők persze szelídebbek, csupán a karaktergyilkosság dívik. A proskripciós listára egy ballib-megmondó embertől kapott „rasszista” jelzővel lehetett felkerülni, és aki felkerült, annak emberi és szakmai minősége volt kétségbe vonva. De mára már a kézlegyintés is túlértékelésnek számít. Helyükre kerülnek a dolgok.

© Stiller Ákos

Az antiliberális ellenforradalom győzelmével elhárult az akadály, hogy a társadalmi-politikai közép diskurzust folytasson a cigánykérdésről. Ezt eddig a rózsadombiak képesek voltak megakadályozni, aminek eredményeképpen az a szélsőjobb kizárólagos terrénuma lett. Nagyra is nőtt rajta. A hvg.hu szerkesztősége felismerte, hogy új időkhöz új dal dukál. Vitát kezdeményezett. Dicséret érte. Az eredmény a magyar média tárgyról folytatott eddigi legmagasabb színvonalú vitája.

Mielőtt belekezdenék, el kell mondanom, hogy miért mondok cigányt, és nem romát. Azért, mert egy vezető cigány értelmiség felhatalmazott használatára, ennek a népnévnek az ő fülében semmiféle negatív csengése nincs (amiért a romát sokan meghonosítandónak tartották), az ő élete és munkálkodása arról szól – mondta –, hogy más fülében se legyen. Nem a sértett, hanem a cselekvő büszkeség hangján szólt, miközben jól tudja, hogy a cigány szó negatív csengése sokak fülében egyáltalán nem alaptalan. Mindenesetre hozzátette: ha olyan cigányokkal beszélek, akik önmagukat romának nevezik, velük kapcsolatban én is ezt a népnevet használjam. Attól a körtől, melyben volt szerencsém találkozni vele, két dolgot kért. Az egyik: segítsetek. A másik: úgy segítsetek, hogy a cigány identitása megmaradhasson. Ne asszimilálni, hanem integrálni akarjatok! A cigány, ha akar, asszimilálódjon, de ezt ne várjátok el. Ne csak cigány származású magyarok lehessenek, hanem magyar cigányok. És magyar cigányként épp annyira integráltak, mint a magyar(országi) németek, szlovákok, zsidók stb. Ezt azért fontos tisztázni, mert sokan szinonimaként használják azt, hogy asszimilált és integrált, miközben különbségük – a cigányok felől nézve – lényeges.

Fontos annak tudatosítása, hogy a cigány társadalom egyáltalán nem homogén, sőt rendkívül tagolt, felsőbb rétegei teljesen integrálódtak, ha magukat nem különböztetik meg, a kívülálló erre nem képes, de nem is látja értelmét. A nyilvánvaló különbség az arányokban van: a cigány társadalom felső rétegei jóval vékonyabbak, az alsóbb rétegei viszont jóval vaskosabbak, mint a többségi társadalomé. Óvatosan kell tehát fogalmaznunk, amikor „a” cigányságról, mint egészről akarunk bármit is mondani, mert arra ellenpéldák tömkelege és a cigány értelmiség sértődött reagálása lesz a válasz. Nyilvánvaló persze, hogy a cigánykérdés a cigány társadalom alsó rétegeinek jövőjét, társadalmi felemelkedésének akadályait és esélyeit firtatja, és nem Mága Zoltán zenei, Kállai Ernő tudományos kutatói, Mohácsi Viktória politikai (folytathatnák hosszan) karrierjének további alakulásáról van szó. És fontos tudnunk, hogy a magyarországi cigányság a posztszovjet térség leginkább integrált cigánysága, bár integráltsága az 1990-es évek eleje óta gyengült. Ebben a vonatkozásban a helyzet tehát jó, bár ez a jó-ság igencsak relatív kategória.

Mégis, miről van szó?

A kulcskérdés, hogy képesek vagyunk-e meghatározni azokat az okokat, melyek miatt a cigányság integrációja, sőt asszimilációja természetes fejlődés eredményeként – minden más népcsoporttal ellentétben – mindezidáig nem következett be. Ha mindez megvan, már „csupán” a kormányzati programok megfogalmazása, a kitűzött célok elérését leghatékonyabban biztosító technikák kidolgozása, illetve kikísérletezése, végül, de nem utolsó sorban a megvalósításhoz szükséges források előteremtése a feladat. Semmiség. Mármint az okok meghatározásához képest. Mert kevesen vannak, akik ezt „tisztán” tudományos kérdésnek tekintik, és sokan, akik – hiteik, ideológiáik, értékeik és érdekeik, sőt politikai meggyőződésük alapján – már régóta „tudják”.

Korabeli felvétel egy amerikai szavazóhelység bejáratáról. "Csak fehéreknek" © WorldPress

Zárjunk ki egy régebbi és egy újabb keletűen használt okot. A régebbi az amerikai feketék példája, akiket a 17. századtól százezer-számra hurcoltak be rabszolgának Afrikából, és akiket az 1861-1865. évi polgárháború idején szabadítottak fel azokban a déli államokban is, ahol erre addig korábban nem került sor. Ezzel azonban nem, illetve nem mindenütt lettek a fehérekkel jogi értelemben is egyenrangú állampolgárok. Voltak államok, ahol tilos volt fehérekkel házasodniuk, voltak iskolák, ahová gyerekeiket bőrük színe miatt nem járathatták, és voltak főiskolák és egyetemek, ahová nem iratkozhattak, voltak köztéri padok, melyre nem ülhettek, buszok, melyre nem szállhattak, vagy csak számukra fenntartott helyekre ülhettek, éttermek, ahová vendégként be nem léphettek, stb. Martin Luther King polgárjogi harca a rassz-alapú hátrányos megkülönböztetés ellen irányult. és az 1960-as évek második felében teljes győzelmet aratott. A cigányságnak még csak távolról hasonlónak tűnő dolgokban sem volt része, sőt a magyar társadalom – tudom, ballib és szélsőjobb platformról ez erős lesz – örömmel integrálta/asszimilálta (volna) a cigányságot. Az Egyesült Államok fekete polgárjogi mozgalomhoz való (ön)hasonlítást azonban érteni vélem: ez a modernitás egyik legismertebb politikai kódja, az egész világon értik, és aki azt saját helyzetének bemutatására előadja, az biztosan számíthat együttérzésre és szolidaritásra.

Az újabb keletűen használt ok a puszták népe, ahogy azt Illyés Gyula az 1930-as években leírta. A zsellérek épp úgy viselkedtek, épp úgy éltek, épp úgy dézsmálták a földesúri földeket és loptak a falvak parasztjaitól stb., mint ma a cigányok. Az is, ez is a szegénység kultúrája, nincs különbség – hallhatjuk. Csakhogy van. A zselléreké az önállótlanná vált, parancshoz szoktatott és szokott emberek kultúrája, míg a cigányoké – mint Romano Rácz Sándor – a kívülállás kultúrája. Csak a nyomorúság és a gyakori erőszakkitörés értelmetlensége a közös.

Panelek

A rózsadombiak szerint a cigányok társadalmi felemelkedésének kizárólagos oka a többségi társadalom. (Az igazság kedvéért meg kell jegyeznem, hogy volt szerencsém találkozni közülük olyannal, aki némi vita után hajlandó volt annyit elismerni, miszerint lehetséges, hogy ez így leegyszerűsítés. De nem többet.) Ezt az álláspontot Babarczy Eszter tömören így fogalmazza meg: „nincs semmi baj, ha a rasszisták nem cigányoznának, máris megoldódna minden.” [Ám Babarczy rögtön hozzátette: Igaz ez az állítás? Nem igaz. Az alapvető konfliktusok nem oldódnak meg, ezt nyilvánvalóvá tette az elmúlt tíz-tizenöt év, viszont nagy igény keletkezik rasszizmusra a politikában is, úgyhogy nem kis részben a liberális szenteskedésből lett a Jobbik. A szerk.]

Engedtessék meg nekem kissé hosszabban számba venni a ballib eszköztárat. Eszerint a többségi társadalom előítéletes a cigányokkal szemben, rasszista, szegregál, kirekeszt, diszkriminál stb., legújabban még apartheid is van itt. Ez utóbbi olyan végletes, hogy eddig csak a Jászladányból a Sándor Palotáig gyalogló, a köztársasági elnöknek petíciót hozó Kállai László vette a bátorságot használatához.

Tiszalök, roma cigánysor  © Stiller Ákos

Az előítélet kétségtelen, de nem feledkezhetünk meg arról, hogy annak alapja az „ítélet”, ami tapasztalatokból származik, és az előítéletnek – szociálpszichológia tankönyvekben ez általában szerepel – vannak pozitív funkciói is. Ha a sarkadi Tesco áruház biztonsági őrének figyelme a cigány vásárlókra irányul, akkor helyesen jár el, mert feladatának megfelelően a nagyobb és nem a kisebb kockázati tényezőre koncentrálja szűkösen rendelkezésre álló erőforrásait – a szemeit. A sarkadi Tesco áruház biztonsági személyzetének tapasztalata az, hogy a cigány vásárlók nagyobb lopási kockázatot jelentenek, mint a nem cigányok. Tehát nincs szó előítéletről – szemben azzal, amit ballib és cigány értelmiségiek állítanak. Az előítélet az, ha minden cigány megállítanak és átkutatnak, mondván, hogy „minden cigány lop”, s ha nem találnak erre bizonyítékot – ekkor az volt a szabályt erősítő kivétel. És előítélet az, ha arányaiban több cigányt állítanak meg indokolatlanul. Az indokolatlanul megállított cigány és nem cigány felháborodik. A cigány esetéről közleményt ad ki a Roma Sajtóközpont, mely a történteket az előítéletességre hozza példának, míg a nem cigány esete nem lesz médiahír, arról pedig semmit nem tudunk, hogy a biztonsági személyzet milyen arányban állított meg indokolatlanul cigányt vagy nem cigányt. Mert csak mindezen információk ismeretében valószínűsíthető az előítéletesség.

Engedtessék meg egy konkrét, számszerűsíthető példa. Egy ballib civil szervezet empirikus kutatást végzett, melyben arra jutott, hogy a rendőrök a népesség arányában háromszor olyan gyakran igazoltatnak cigányt, mint nem cigányt. A következtetés: a rendőrség előítéletes, vegzálja a cigányokat. A hír megjelent a teljes médiában és felkerült a cigány honlapokra. Azok a cikkek viszont már nem (köztük e sorok írójáé), mely a civil szervezet által nyilvánosságra hozott adatok alapján azt bizonyítja, hogy ez nem igaz. A rendőri igazoltatás akkor indokolt, ha azt intézkedés követi. És a cigányok és nem cigányok igazoltatást szinte hajszálra azonos arányban követte rendőri intézkedés. Egyetlen, és nem is lényeges vonatkozásban volt különbség: a rendőrség elkövetőt keresve több cigányt igazoltatott, ezt azonban magyarázhatja az a közismert és igazolt jelenség, hogy az egyik rasszhoz tartozó nehezebben tudja a másik rasszhoz tartozókat megkülönböztetni. Mindezzel egyáltalán nem ezt kívánok mondani, hogy a rendőrségen belül nem létez(het)ne előítéletesség, de nem minden az, amit sokan annak szeretnének látni. Ha pedig nem az, akkor igaztalan vádról van szó, melynek a vádaskodó fejére kell visszahullnia.