Seres László
Seres László

Koszovót nyilván sokan precedensnek tartják, de az miért nem precedens, hogy Európa és a világ számos más országából viszont senki nem akar kiválni? Vélemény.

Az autonómia követelményei azonosak az egyes emberi személy jogaival és méltóságával. (…) Ami szembenáll az emberség elemi, nyelvi egységének, az egyénnek, aki én is vagyok, az érdekeivel, vágyaival, az az én szememben megtévesztés, erőszak, rossz tehát, bármi másnak nevezzék is magukat a megtévesztők és az erőszakosak.” (Konrád György: Az autonómia kísértése)

 

Cigányország elszakadna. Nem feltétlenül ezen a néven, és nem is biztos, hogy teljesen otthagynák Magyarországot, de a dolgok jelenlegi állása szerint az Opre Roma – Cigány Demokrata Néppárt népszavazást kezdeményez azért, hogy négy északkelet-magyarországi megyében összefüggő, önálló roma tartomány jöjjön létre. Erre nem gondoltunk volna, igaz?

Kamarás István elnök fő érve, ha jól értem, hogy a mainstream politika magára hagyta őket a kirekesztettségben ("hogy ennyire nyomorban tartanak minket, az nem a véletlen műve"), az elit ellenük fordult, önrendelkezésük csak látszólagos, ellenben a demográfia mellettük szól, úgyhogy az egyre gyarapodó cigányságot csak egy saját tartomány mentheti meg. Hogy miből élnének meg? Pénzosztásból. "Azt szeretnénk, hogy minden egygyermekes család kapjon tízmillió forint vissza nem térítendő támogatást, két gyerek esetén tizenötöt, három gyermek esetén pediglen húszmilliót", a skandináv viszonyokat pedig főként a roma célokra juttatott uniós forrásokból biztosítanák a keleti végeken.

A kérdés az, hogy mennyivel komolytalanabb politikai-gazdasági projekt a független Cigányország, mint az, hogy katalán politikai vezetők kiszakítanák tartományukat Európa egyik virágzó, napsütötte liberális demokráciájából, éspedig egy "népszavazásnak" nevezett teljesen öntörvényű, de leginkább törvénytelen akciót alapul véve. Komolyabb persze, hiszen nagyobb a tét, reálisabb a veszély, beindult a szolidaritás az "elnyomott" katalánokkal, fél Európa látta és megosztotta a képsorokat a valóban brutális rendőri akciókról - de azt megkérdezte valaki, hogy tulajdonképpen mit is akarnak? És miért?

Az Opre Roma párt elnöke természetesen drukkol a katalán elszakadásnak, hiszen ezzel önmaga mellett is érvel, pontosabban ahogy az oroszok Koszovót precedensként használták, hogy elfoglalhassák a Krímet, úgy ez a fura roma párt és sokan mások is precedenst remélnek a katalán példából. Hihetetlen, de az, ahogyan Kamarás István látja a világot, ezen belül az EU-t, az szinte tipikusnak tekinthető:

Európai értéknek kell lennie annak, hogy ha nép vagy nemzet úgy gondolja, hogy autonómiában szeretné leélni az életét, mert úgy több lehetőségük van az önmegvalósításra, akkor azt engedni kell.

Demokrácia van, ergo minden közösségnek biankó csekkje van az államalapításra, tekintet nélkül okokra, következményekre, nemzetközi jogra, rációra.

Az autonómia kísértete úgy járja be az európai agyakat, hogy a nyilvánosságban teljes a kavarodás a személyes, kulturális, ill. területi önigazgatásról, hogy tehát nevezett autonómia mennyiben jelent valóban állami önállósodást. Bonyolítja a helyzetet, főként itt, Ká-Európában, hogy az ismert nacionalizmusok miatt az "autonómia" sokszor csak a későbbi állami elszakadás sunyi kódja, de ha nem, akkor is a politikai és/vagy szociális gondok etnicizálását jelzi.

"Katalónia elszakad. Felkészül Székelyföld, egy nap pedig talán egész Erdély" - örvendezett a Mandiner szerzője. És csodálatos, milyen gyorsasággal jutott el komoly politikai vezető is a katalán képsoroktól Székelyföld autonómiájáig - mert akkor mi is lesz? Székelyföld (Katalónia, Baszkföld, Skócia, stb.) kiválása az egyetlen mód a nyelvhasználat, a kulturális önazonosság fenntartására? Ahogy az önálló cigány tartományban is majd jól megoldódnak a mélyszegénységben élő emberek súlyos problémái?

A politikai és/vagy szociális gondok etnicizálása az elmúlt években a politikai gondolkodás mainstreamjének része lett, hála a gazdasági válságnak, a szó valódi értelmében vett (klasszikus) liberalizmus eltűnésének, és az EU teljes tehetetlenkedésének, identitásválságának és passzivitásának. Ez ágyazott meg az új, modernnek tűnő szélsőjobbos áramlat, az identitárius mozgalom feljövetelének, de úgy, hogy annak kiindulásait és következtetéseit immár széljobbtól szélbalig igen sok helyen osztják. A lényeg itt még csak nem is a nemzeti retorika, hanem a kollektivista szellemi hulladék sokadik újrahasznosítása, a jogok államtól/nemzettől történő származtatása, az egyén szabadságának, alapjogainak, személyes autonómiájának semmibe vétele.

Különösen penetráns volt az #homagetocatalonia felbukkanása minden harmadik posztban. Aki olvasta Orwell klasszikus riportkönyvét, tudja, hogy a brit szerző nem valami nacionalista alkotmányos puccsot kísért végig lelkesen Katalóniában, hanem egy három éven át tartó, radikális baloldali társadalmi forradalmat, amelynek fő erői (az anarchoszindikalista CNT vagy a trockista POUM) persze szintén kollektivisták voltak, de azért enyhén szólva mást értettek autonómián, mint a mai spanyol állam "fasiszta gyökereiről" hadováló katalán etatisták. Most a nyomulásukat háttérből, khm, segítő orosz barátokról már nem is szólva.

Nem akarom a sok jóhiszemű függetlenségpárti katalánt bántani, de ez a spanyol alkotmánybíróság által alkotmányellenesnek tartott "népszavazás", az önállóság sietős kihirdetése jó esetben egy dilettáns vicc, rossz esetben egy jelentős politikai manipuláció. Az, hogy spanyol rendőrök valóban teljesen érthetetlen, indokolatlan erőszakkal léptek fel tüntetők sokasága ellen, még nem jelenti azt, hogy a katalánok oldalán van a morális igazság. A katalán népszavazást önkényesen döntötték el és hajtották végre abban az országban, ahol csak a lakosok 41%-a akar önálló államot. Nem volt részvételi limit, nem volt szavazóköri igazolás, simán lehetett többször is szavazni. A szavazók 90 százaléka támogatta ugyan az elszakadást, de a részvételi arány csak 42,3 %-os volt, ami legalábbis elgondolkodtató.

Spanyolország már nem Francóé, hanem az Európai Unió egyik legliberálisabb, legdecentralizáltabb demokráciája, amely messzemenő önrendelkezési jogot biztosít régióinak. Ha a katalánok úgy érzik, ez kevés, vagy újratárgyalnák az alkotmány pontjait, vagy úgy látják, a spanyol büdzsé nettó befizetőiként nem annyi befektetést kapnak, amennyi járna, akkor tárgyalniuk kell Madriddal. Az viszont nem járja, hogy - önmagukat mártírszerepbe tolva - rögtön a kiszakadás mellett kardoskodnak, hiszen nem elnyomásból, diktatúrából menekülnek, hanem egy szabad társadalomból, amelynek többsége egyáltalán nem osztja a kiválást. Tényleg, és a spanyolok nem is népszavazhatnak a saját országuk sorsáról?

Koszovót nyilván sokan precedensnek tartják, de az miért nem precedens, hogy Európa és a világ számos más országából viszont az égvilágon senki nem akar kiválni, mivel békében elvannak egy államban a különböző nemzetiségek? A katalánok jól sejtik, hogy az önálló államalapítás igazolásához valami elnyomásra, gyarmatosításra, üldözöttségre, de legalább egy többségi failed state-re lenne szükség (így lett saját országa a zsidóknak a II. világháború után, és így lesz remélhetőleg egyszer majd hazája a sokat szenvedett kurdoknak is), de Spanyolország minden, csak nem failed state.

Néhány megosztott videó láttán könnyű szolidaritást vállalni a katalánokkal - de megkérdezte tőlük valaki, hogy ha így akarnak államhoz jutni, mit gondolnak a joguralomról? És hogy vezetőjük, Carles Puigdemont mégis mire gondolt, amikor közölte, "elnyertük a jogot, hogy legyen egy független államunk"? Mert ez így sok minden, de nem szabadság és nem demokrácia. És főleg nem autonómia.