Márquez novelláját visszadobták, de Salinger és Updike a lap neveltjei voltak – 100 éves a legendás The New Yorker
A New York-i Közkönyvtár kiállítása bemutatja, hogyan vált egy nagyváros lapja nemzetközi tényezővé.
A TASZ stratégiai igazgatója új sorozatában hat ember történetén keresztül mutatja meg, hogy igenis vannak eszközeink jogaink megvédésére, szabadságunk kiharcolására. Az ötödik, Márta története arról szól, hogy a helyi hatalom fenyegetésével szemben is fel lehet lépni eredményesen.
Amikor Márta a kisvárosba költözött, meglepte, hogy mintha nem lenne gazdája a településnek. Több helyen nem voltak karbantartva az utak, sok helyen nem volt rendes járda, és rossz állapotban voltak a buszmegállók. Márta nem az a típus, aki annyiban hagyja a dolgokat.
Új lakóhelyén az egyik első projektje az volt, hogy összegyűjtött pénzt kukákra, amelyeknek nemcsak a kihelyezését, hanem az ürítését is megszervezte. Márta nincs egyedül, összegyűlt egy csapat, amelynek tagjai a szívükön viselik a kisváros sorsát. Ebből a körből néhányan működtetnek egy városi Facebook-oldalt is, ami tulajdonképpen a legfontosabb helyi információforrás. Még az önkormányzat is ezt az oldalt használja, amikor fontos információt akar megosztani a lakókkal.
Márta lehetne megbecsült tagja a közösségnek, ehelyett azonban büntetőeljárás vádlottjaként találta magát a bíróságon. Azt hitte, hogy vicc, amikor megtudta, hogy egy pár soros, az önkormányzat forgalomelterelő döntését kritizáló Facebook-bejegyzése következtében becsületsértés miatt tett feljelentést ellene az helyhatóság egyik embere.
A New York-i Közkönyvtár kiállítása bemutatja, hogyan vált egy nagyváros lapja nemzetközi tényezővé.
Azt egyelőre nem tudni, hogy mekkora kár keletkezett a szállítógépben.
Új helyzet van.
A felvételt egy, az Egyesült Arab Emírségek fölött repülő gép fedélzetéről készítették.