Generációk karácsonya: hogyan éli meg az ünnepeket a baby boomer nagymama és hogyan a Z generációs unokája?

9 perc

2023.12.24. 15:00

Közeledik az év egyetlen olyan időszaka, amely jó esetben napokra összehozza a családokat. Karácsonykor előfordulhat, hogy akár négy különböző generáció tagjai is egy asztalhoz ülnek, de mindannyian másképp értelmezhetik az ünnep igényét és a hozzá kapcsolódó hagyományokat. Milyen nézőpontok ütközhetnek a karácsonyfa körül? Steigervald Krisztán generációkutatóval beszéltük át a lehetséges forgatókönyveket.

Steigervald Krisztán lassan 25 éve foglalkozik generációkutatással, mégpedig a kvalitatív ágával, vagyis mélyinterjúkra, fókuszcsoportokra támaszkodik a munkájában – igaz, ma már inkább tanácsadónak tekinti magát, és kevésbé kutatónak. Megközelítése szerint az életkor és a generáció két külön dolog, a generáció-elmélet pedig nem a fiatalokról és az idősekről beszél, hanem abból indul ki, hogy amikor megszülettünk, akkor milyen földi valóság volt a világban, és ez hogyan befolyásolja az adott szülötteknek a tanult képességeit. Vagyis a generáció szociokulturális fogalom.

„Ez a bűvös első ezer nap, amely a legintenzívebben meghatározza a fejlődést, illetve azt, hogy hogyan, milyen lábbal fogunk állni a világban, és hogy fogjuk nézni a világot”

– magyarázza, hozzátéve, hogy ebből az is következik, hogy főleg az idősebbeknél a világ különböző pontjain nagyon másképp alakult ez az első, meghatározó tapasztalás: „Egy amerikai és egy magyar X generációs gyerekkora nagyon erősen különbözött. 1975-ben az Egyesült Államok kapitalista, fejlődő, sikerorientált globális hatalom volt, Magyarország meg puha diktatúra irányába haladó, de azért szocialista, bezárkózó, nem igazán a sikerre fókuszáló ország. Hiába születtek a hetvenes években, ezeknek az embereknek egészen más generációs tapasztalásaik voltak. De még a szocialista blokkon belül is más egy romániai X-es, meg egy magyar vagy egy lengyel X-esnek a gyerekkora.” Steigervald szerint az alfás gyerekkor már sokkal kiegyenlítettebb, különösen egy fejlettebb régióban, mert ugyanazokon az eszközökön ugyanakkor ugyanazokat az influenszereket nézik.

A szakértő azt mondja, a generációs adottságok megmutatkoznak az ünnepekhez való viszonyulásunkban is. Minél inkább audiovizuális kultúra felé ment a világ, annál inkább kezdtek felhígulni a hagyományok. Hiszen – mint mondja – a hagyományhoz lelassulás kell. Ugyanakkor szerinte az audiovizuális információk betörésével új rítusok és lehetőségek is jöttek, amelyek a hagyományos klasszikus konzervatív értékeket nem megkérdőjelezik, hanem kiegészítik.