Paul Lendvai: A diktatúrák, ahogy az orbáni rendszer is, nem ismerhetik el, hogy hibáztak
Az osztrák újságírás magyar születésű doyenje a Die Pressének adott interjút, melyben a demokráciák állapotáról és az osztrák belpolitikáról is beszélt.
Paul Lendvai fenntartja, hogy Orbán Viktor a képmutatás és a cinizmus nagymestere. A Die Pressében megjelent beszélgetésben a 94 éves Kelet-Európa-szakértő kifejti, hogy a miniszterelnök erődöt csinált Magyarországból. Nem a migránsok, hanem a demokrácia ellen, ugyanakkor az építmény egyben a korrupció fellegvára. Az Európai Néppártnak már sokkal előbb ki kellett volna tennie a Fidesz szűrét.
Viszont az az EU szerkezeti hibája, hogy ha már bekerült egy állam, akkor onnantól kezdve nem lehet kizárni. Legfeljebb a szavazati jogát lehet felfüggeszteni, de azt is csak akkor, ha minden más kormány egyetért vele. A szervezetnek azonban sokkal következetesebben kellett volna cselekednie, hiszen már 13 éve láthatta, merre tart a magyar vezetés.