Közismert jelenség, hogy az eredeti módon rajzoló, festő, verselő, komponáló gyermekek a kamaszkor után felhagynak kreatív tevékenységükkel. Iskolai osztálytalálkozókon derül ki, hogy azok a volt osztálytársak, akikre felnéztünk különleges művészi képességük miatt, felnőttként már nem alkotnak, sőt távol kerültek a művészettől.
Első regényét apjának tollba mondta
Ha egy iskolapadban ültem volna Daisy Ashforddal (1881–1976), aki tízéves korában lezárta az életművét, egy későbbi osztálytalálkozón nem akartam volna hinni a fülemnek, hogy mi történhetett a csodagyerekkel. A kislány négyéves korában, amikor még írni és olvasni sem tudott, megalkotta első művét, McSwiney atya történetét, amelyet az apjának mondott tollba. Az írást 1983-ban adták ki először, többek között A nő bűne és A hóhér lánya című műveivel együtt. Daisy Ashford azonban nem emiatt vált híressé.