Thomas Mann 1901 márciusában a szintén író bátyjával, Heinrichhel osztotta meg a nagy hírt: elkészült az első regényére vonatkozó kiadói szerződés, melynek értelmében könyve minden eladott példányának bolti árából húsz százalék honorárium illeti majd meg, ugyanakkor Samuel Fischer (az S. Fischer Verlag Liptószentmiklóson született alapítója) ugyanezekkel a feltételekkel igényt tartott a következő műveire is. „Hat éven át az övé minden, amit írok, kivéve a drámákat” – írja, ám biztosítja testvérét, végül mégis megállapodnak majd, mert „egészen meghatódva” belátja, hogy kiadója „mekkora kockázatot vállal, látszólag őszinte lelkesedésből a (mint hírlik, négykötetes) Buddenbrook házzal”.
E regénye nagyszerűségéért ítélte a Svéd Akadémia 1929-ben Thomas Mann-nak az irodalmi Nobel-díjat. A könyvből a megjelenése után három évvel már a 18. kiadást nyomtatták. Mann 1918. szeptember 11-ei naplóbejegyzéséből kiderül, hogy tervezi, újra foglalkozni kezd A varázsheggyel, amire azért nyílik lehetősége, mert nem kell előszót írnia A Buddenbrook ház 100. (!) kiadásához.
Az egyre sikeresebb lübecki fiatalember hamar a müncheni társaság „kíváncsi érdeklődéssel figyelt” alakjává válik, a legjobb szalonokba és családokhoz lesz bejárása. Így ismerkedik meg 1904-ben a Pringsheim famíliával is, amiről szintén beszámol a bátyjának: „Olyan élményt jelentenek, amely teljesen eltölt, valódi kultúrával rendelkező állatkert.”
Fél éven át udvarol Katharina Hedwig Pringsheimnek, aki egyike annak a 26 nőnek, akiket a müncheni egyetem akkoriban „legfelső jóváhagyással felvett” hallgatójának, így tanulhatott matematikát, művészettörténetet és Wilhelm Röntgen professzornál kísérleti fizikát.
Katja és Thomas Mann-nak öt év alatt négy gyermeke születik – Erika, Klaus, Golo és Monika –, akik apjukat később majd csak Varázslónak becézik. Egy újabb, vetéléssel végződő terhesség annyira legyengíti a törékeny asszonyt, hogy megszaporodnak tüdőbántalmai is, anyja feljegyzi róla, hogy „nagyon nyamvadt, esténként lázas”.
A davosi szanatórium
ETH-BIBLIOTHEK ZÜRICH, THOMAS-MANN-ARCHIV / EMIL MEERKÄMPER
1912-ben, egy szérumkúrától sem enyhülő, a tuberkulózis első fázisának tartott tüdőcsúcshurut után megszületik a családi elhatározás, hogy „március 11. 10 óra: indulás Davosba”. Így kerül Katja a svájci szanatóriumba, Európa legmagasabb csúcsára, a későbbi varázshegyre, ahol „könnyű esetnek” minősítik, és hat hónapban állapítják meg várható gyógyulása idejét. Végül a következő két évben – Davost is beleszámítva – összesen egy esztendőt tölt el különböző tüdőszanatóriumokban.
