A 150 éve született Thomas Mann a német társadalom századfordulós átalakulását ábrázoló családregényéért kapta a Nobel-díjat. Aztán néhány évtizeddel később ugyanez a német társadalom olyan átalakuláson esett át, ami miatt a nagy író emigrációba kényszerült, ahonnan soha nem is tért vissza.
A litván tengerparti kisváros, Nida múzeumában mondott minapi beszédében rövid stilisztikai előadást tartott a német államfő. Frank-Walter Steinmeier azt fejtegette, ha egy hatsoros szövegben kétszer is előfordul a „leírhatatlan” mint jelző, kiegészítve még azzal is, hogy „összehasonlíthatatlan”, akkor ez bizony ok a homlokráncolásra. Micsoda kényelmesség, netán alkalmatlanság ez a szerző részéről, valamit pontosan leírni!
Csakhogy, tette hozzá Steinmeier, az idézet a német nyelv egyik legavatottabb művelője, Thomas Mann tollából származik. Ő volt az, akit annyira lenyűgözött a tengerparti táj látványa, sokszínűsége, hogy lelkesedésében még szóismétlésekbe is bocsátkozott. Az 1929-ben megkapott Nobel-díjból ugyanis Mann a Keleti-tenger partján fekvő, s akkor még Nidden elnevezésű településen nyaralót építtetett magának és családjának, s ennek a hangulatát festette le, magához képest kissé pongyolán. A környezet Lübeckben töltött gyerekkorára, a nyári tengerparti napokra-hetekre emlékeztette az akkor már világhírű szerzőt és újdonsült nyaralótulajdonost. Nida/Nidden egyébként nem sokáig szolgáltathatott örömet a Mann családnak.
Hitler hatalomra kerülése után, 1933-ban emigrálniuk kellett, így összesen három nyarat tölthettek ott.
A villa ma is áll: a hitleri Németország, majd a Szovjetunió fennhatósága után került az 1990 óta független Litvánia birtokába, ahol idővel helyreállították, s Thomas Mann emlékházaként működtetik. Ahol idén több rendezvénnyel emlékeznek meg az író születésének 150. évfordulójáról, s ez adott okot és alkalmat az államfői látogatásra.
Az évforduló a Mann család más, szintén kevésbé ismert tartózkodási helyein is okot adott a méltatásra. Például a bajorországi Bad Tölzben, abban a „kis úri lakban” (Mann nevezte így az egyébként kétemeletes, impozáns villát, ami ma is szinte változatlanul áll, a Szegény Iskolanővérek rendje használja, s a bejárata fölött ma is ott díszeleg a Th. M. monogram). Mann 1909 és 1917 között töltötte ott a nyarakat és dolgozott A varázshegy és a Halál Velencében című művein. Mann, aki 16 éves korában elhagyta szülővárosát, Lübecket, akkor már köztiszteletben álló müncheni polgár volt, köszönhetően nem utolsósorban a jómódú tudóscsaládból származó Katia Pringsheimmel kötött házasságának. Meg persze az 1901-ben megjelent első nagy regényének, A Buddenbrook háznak is. A mostani megemlékezésen Bad Tölzben a bajor kulturális miniszter Mannt Bajorország irodalmi nagyköveteként méltatta, aki szerinte „Bajorország legnagyobb világpolgára” volt.
Ez persze szép méltatás, még ha Mann nem is önszántából lett világpolgár, s voltak évtizedek a német történelemben, amikor egyáltalán nem tekintették az ország semmiféle képviselőjének. Sőt.
„Én itt már minden „hülyére” szavaztam. Értelmes, világlátott, anyagilag stabil helyzetben lévő embernek szerintem tilos politikai párt közelébe mennie itthon” – mondja a magyar „orr”. HVG-portré.
Nem kell már tartós tejet venni, jön a világháború, kivéve Magyarországon – üzeni Orbán. Megnéztük, mi igaz az állításaiból.
Kellemes zenei aláfestés jellemzi, egy mosolygó pap is felbukkan benne.
