A minőségi újságírás nincs ingyen, ezért építjük 2019 óta a digitális előfizetői közösségünket. Ugyanakkor hiszünk abban, hogy vannak olyan fontos témák, amelyeknek minél több emberhez el kell jutniuk. Cikkünket ezért mindenkinek hozzáférhetővé tesszük, de ha teheti fizessen elő a hvg360-ra, hogy a jövőben is tudjunk fontos írásokat mindenkivel megosztani.
Azok kedvéért, akik talán először találkoznak ilyen rangsorral, fontos leszögezni, hogy e listák még készítőik szándéka szerint sem kőbe vésett igazságok – nem is lehetnek azok, hiszen olyan teljesítményeket kell összehasonlítaniuk, melyek egyfelől rendkívül sokfélék és így nehezen egybevethetők, másfelől, bár lehetnek számszerűsíthető elemeik, egzakt módon nem mérhetőek. Egy ilyen rangsor elsősorban nem önmagában érdekes – már csak azért sem, mert a rajta szereplő nevek egy része, talán többsége még a kortárs képzőművészet területén az átlagosnál bővebb ismeretekkel rendelkező olvasók számára sem mond sokat.
A Power 100 értéke elsősorban az összehasonlításban rejlik; abban, ha egy hosszabb időszak listáit egybevetve megnézzük, hogyan alakul a szcéna egyes szereplőcsoportjainak (művészek, kurátorok, múzeumi vezetők, műgyűjtők, műkereskedők, az utóbbi években mindinkább filozófusok, gondolkodók is) aránya; változik-e, s ha igen, miként az egyes földrajzi régiók súlya, képviselete; növekszik-e a színtér női szereplőinek befolyása és így tovább.
És legfőképp, érdemes elgondolkodni azon, milyen típusú teljesítmények biztosítanak előkelő helyezést a listán. Miközben az titokban marad, kik állítják össze a rangsort – mindössze annyit tudni, hogy mintegy 30 olyan szakember, aki teljesítménye alapján akár maga is szerepelhetne, vagy talán szerepel is a Power 100-ban –, a rangsoroltak teljesítményéről meglehetősen részletes leírást kapunk a nevekhez csatolt minitanulmányokból.
A Power 100 összeállításában vannak formális feltételek – így pl. csak olyanok kerülhetnek be a rangsorba, akik az elmúlt 12 hónapban aktívak voltak és munkájuk hatása nemcsak helyi szinten érvényesült – és vannak íratlan kritériumok is: a Power 100 zsűrije mindig az „all-roundereket” részesíti előnyben, tehát azokat, akik szűken vett szakmájukon túl több területen is igyekeznek érvényesíteni befolyásukat, sokféle formában kihasználják azt, hogy szavukra és tetteikre odafigyelnek. A pénzzel mérhető kritériumoknak a zsűri szándéka szerint kisebb súlya van, azaz egy művész nem azzal kerül a rangsorba, hogy ő adja el a legdrágább képeket, mint ahogy a galeristákat sem összesített forgalmuk alapján mérik, de persze a pénz mégiscsak igen fontos tényező: mint látni fogjuk, a legelőkelőbb helyeken rangsorolt személyek egy része annak az irdatlan mennyiségű pénznek (is) köszönheti befolyását, amit a művészeti színtéren mozgat.
Hogy a súlyt, a befolyást milyen különbözőképp lehet mérni, azt azonnal láthatjuk, ha a Power 100-at összehasonlítjuk más, hasonló rangsorokkal. Egyetlen, de sokat mondó példa: a német nyelvterület legismertebb rangsorának, a Monopol Magazin TOP 100-ának idei éllovasa a német festőfejedelem, Gerhard Richter. És nem a részrehajlás okán, hanem azért, mert hosszú életének legátfogóbb, jelenleg zajló kiállítása a párizsi Louis Vuitton Alapítványnál is ékesen bizonyítja, hogy korunk egyik legnagyobb festőjéről van szó. Mégis érthető, hogy be sem került a Power 100-ba (2004-től 2016-ig szerepelt ezen a listán, legjobb helyezése a 6. volt 2012-ben), mivel már nem aktív szereplő a művészeti világban.
Még soha nem végzett az élen afrikai művész. Most az ArtReview zsűrije a 38 éves ghánai, többnyire a hazájában lakó Ibrahim Mahamát ítélte a szcénára legnagyobb hatást gyakorló szereplőnek. Ilyen fiatalon sem kapta még meg senki ezt a titulust. Utóbbi ténynek is lehet jelzésértéke, bár összességében a lista szereplői nem fiatalodtak túl sokat. És az sem fordult még elő, hogy a rangsor első öt helyén sem európai, sem észak-amerikai szereplő nevével nem találkozunk, aminek már sokkal komolyabb jelzésértéke van és mutatja, milyen lendületes a többi kontinens előretörése.
Ibrahim Mahama: Zilijifa, The Physical Impossibility of Debt in the Mind of Something Living, 2025 és Go Tell it on the Mountain, 2025
A Redclay, Ibrahim Mahama & White Cube, Hong Kong/London/New York/Paris/Seoul jóvoltából. Fotó: Markus Wörgötter
Ha az első 10 helyet nézzük, kicsit más a helyzet: itt összesen 3-3 USA-beli és közel-keleti, valamint egy-egy afrikai, ázsiai és európai szereplőt találunk, és van a TOP 10-ben egy multidiszciplináris kutató- és alkotócsoport is, a londoni bázisú Forensic Architecture, melynek tagjai különböző országokat képviselnek. (A földrajzi besorolással egyébként vigyázni kell, hiszen az egyes szereplők napjainkban gyakran vannak mozgásban különböző országok között.) Ez a földrajzi megoszlás nem meglepő, hiszen amit látunk, az egy immár hosszabb ideje tartó, az Európán és Észak-Amerikán kívüli kontinensek szerepének erősödését mutató folyamat visszaigazolása. Ázsia már a lista egészét tekintve is felzárkózott Európa és Észak-Amerika mögé; a három kontinenst, a fenti sorrendben, 29-en, 30-an, illetve 28-an képviselik. A fennmaradó 13 helyből 8 Afrikáé és 5 a kissé visszaeső Dél-Amerikáé.
A Nr. 1., azaz Ibrahim Mahama csak számunkra bukkant elő az ismeretlenség homályából, a Power 100-ban 2021 óta folyamatosan szerepel és a TOP 10-ben sem először van ott. Nem is ő az első ghánai kortárs művész, akit világviszonylatban a legjobbak között jegyeznek; az ottani szcénára elsőként a nála évtizedekkel idősebb és rá is nagy hatást gyakorló El Anatsui irányította rá a figyelmet. Közös kettejükben az, hogy mindketten főként installációkat és szobrokat készítenek, de míg El Anatsui főként fémmel – legismertebb munkáiban italok fémdobozaival – dolgozik, addig Mahama leggyakoribb anyaga a textil, fő témája a munka, a kizsákmányolás, a gyarmatosítás. Mahama saját alkotómunkássága mellett egy egész „művészeti infrastruktúrát” épített fel szülővárosában, Tamaléban, ami egy művészeti színtér gyakorlatilag valamennyi fő elemét magában foglalja a képzéstől, a kiállításokon, rezidensprogramokon, diákoknak szóló projekteken és gyerekek workshopjain át a műkereskedelemig. E programok közösségi összefogásra épülnek, anyagi fedezetét pedig az a pénz biztosítja, ami Mahama műveinek értékesítéséből a nemzetközi piacon befolyik. Mahama munkásságából ízelítőt kaphatott, aki idén ősszel a bécsi Kunsthalléban járt; Zilijifa címmel itt rendezték meg legutóbbi egyéni kiállítását.
Ibrahim Mahama ghánai képzőművész, a Power 100 idei listavezetője
Carlos Idun-Tawiah
A második és harmadik helyen a lista legelőkelőbb helyen rangsorolt női szereplőit találjuk, akik között sok a hasonlóság: ugyanabban a régióban működnek, tagjai az uralkodói családoknak és ők a motorjai Katar, illetve Sharjah (Sardzsa) rendkívüli tempójú felemelkedésének a művészeti színtéren. Egyikük sem újonc a listán, sőt mindketten vezették is már azt: a most második Sheikha Al-Mayassa bint Hamad bin Khalifa Al-Thani, a jelenlegi katari emír testvére, a helyi múzeumi hatóság megalapítója és elnöke 2013-ban, míg a most harmadik Sheikha Hoor Al Qasimi, a sharjahi emír lánya, a Sharjah-i Biennálé igazgatója és az ottani művészeti szcéna főbb eseményeit kézben tartó Sharjah Art Foundation alapítója pedig tavaly. Nyilván a családi háttér is szerepet játszik abban, hogy ambiciózus terveik megvalósítása a globális művészeti színtér máris kiemelkedően fontos új csomópontjainak létrehozására rendkívüli tempóban haladnak, amit új, nagy, világsztár építészek által tervezett múzeumok nyitása, a nyugati világ vezető művészeti intézményeivel való szoros kapcsolatok kiépítése, a régió művészetét globális kontextusban bemutató vásárok és biennálék rendezése fémjelez.
Wael Shawky egyiptomi képzőművész, az Art Basel Qatar igazgatója
Az Art Basel jóvoltából
Érdemes megismerkednünk a lista 4. helyezettjével is: az egyiptomi Wael Shawky főleg Alexandria és Philadelphia között ingázik, legfontosabb műfaja a film, valamint a zenés színház és a bábszínház elemeit is felhasználó performansz. A nemzetközi ismertséget a keresztes hadjáratok történetét közel-keleti szemüvegen keresztül bemutató munkái hozták el számára. 2017-ben ő képviselte Egyiptomot a Velencei Biennálén, 2024-ben átvette egy kiállításokat, képzéseket, rezidensprogramokat szervező dohai művészeti központ vezetését, és ő lett az igazgatója az Art Basel jövőre esedékes első katari vásárának is.
Az első négyben tehát két művészt is találunk, és 33 fővel, valamint 6 kollektívával a művészek alkotják a rangsor legnagyobb szereplőcsoportját is. Súlyuk a korábbi évekkel egybevetve növekszik, és a fenti két példa is jól mutatja, hogy szinte kivétel nélkül olyanok kerültek fel a listára, akiknek portfoliójában a művészi alkotómunka fontos, de közel sem kizárólagos elem.
Kerry James Marshall: Untitled (Porch Deck), 2014
erry James Marshall. A művész és a David Zwirner, London jóvoltából
Művészek a rangsor legelőkelőbb helyezést kapott amerikai és európai szereplői is: az afroamerikai figuratív festészet két legnagyobb kortárs sztárja, a Barack és Michelle Obama portréival világhírűvé vált Amy Sherald és Kerry James Marshall a 6. és 7. helyen, a német fotóművész, Wolfgang Tillmans a 10. Kerry James Marshallnak éppen ezekben a hetekben látható eddigi legnagyobb, komoly pozitív visszahangot kiváltó európai kiállítása a londoni Royal Academy of Artsban.
A második legnagyobb csoportot az előző évekhez hasonló, 20 fős létszámmal a kurátorok alkotják; a legjobb helyen közülük az amerikai, de főként Ázsiában működő Diana Campbellt rangsorolták. Neki legutóbb egy igen komoly mutatvány sikerült, ő volt ugyanis a kurátora az első buharai biennálénak a nem éppen demokratikus berendezkedéséről ismert Üzbegisztánban, ahol addig példa nélküli kollaborációkat tudott létrehozni vezető nyugati és helyi művészek között.
Diana Campbell a kurátorok közül végzett a legelőkelőbb helyen
Wikimedia Commons
A rangsor „vesztesei” közé idén a kisebb létszámban, 13 fővel képviselt galeristák és az 5 fővel képviselt múzeumi vezetők tartoznak; közülük ráadásul senkit sem találunk az első húsz hely valamelyikén. Talán ez is mutatja, hogy erre a két szereplőcsoportra mostanában nehéz idők járnak – a galériákra főként a forgalom stagnálása vagy visszaesése, a költségek drasztikus növekedése, a múzeumokra elsősorban a közpénzekből juttatott támogatások csökkenése és amiatt, hogy a látogatószámok csak nagyon lassan térnek vissza a Covid előtti szintre.
Ugyanezen okok miatt viszont még fontosabbá válnak azok, akik magánvagyonukból költenek jelentős összeget a legkülönbözőbb formákban – adományok, pályázati kiírások, magánmúzeumok és alapítványok létrehozása stb. – a szcéna vitalitásának fenntartására. Az idei rangsornak már 14 olyan, „támogató” kategóriába sorolt szereplője van, akik helyezésüket főként ilyen irányú tevékenységükkel érdemelték ki. Ebbe a kategóriába többnyire olyanok kerültek – pl. Miuccia Prada, Bernard Arnault vagy Maja Hoffmann –, akik gyűjtőként is ismertek, ám aktivitásuk nem merül ki saját kollekciójuk gyarapításában. Ezzel párhuzamosan a korábbi fontos kategória, a „műgyűjtő” szinte teljesen elnéptelenedett; az idei listán mindössze a Christie’s tulajdonosa, a francia milliárdos François Pinault soroltatott ide.
Az utóbbi években felgyorsult a rangsorban szereplők cserélődése, de ez a folyamat most lassulni látszik; az élbolyban szereplők többsége nem új a listán, csak a helyezésük javult lényegesen. Összességében a szereplők egyharmada cserélődött ki, de a 34 „újonc” közül 11-en korábban már benne voltak a 100-ban, csak később kerültek ki onnan. A leghosszabb, 19 éves szünetet a brit képzőművész, Tracey Emin tartotta, aki most épp a 100. helyen tért vissza. A nagy mozgás ellenére még mindig 8 olyan szereplője van a rangsornak, akinek nevét már az első, 2002. évi listán is megtaláljuk és közülük egy, a legendás svájci kurátor, Hans Ulrich Obrist a TOP 50-ből sem került ki egyszer sem. (Tavaly ezt még Glenn D. Lowry, a New York-i MoMA igazgatója is elmondhatta magáról, ő azonban a múzeum élén eltöltött három évtized után idén visszavonult, és így már nem is került fel a listára.)
Amiben az idei rangsor nem mutat lényeges eltérést a legutóbbi évekétől, az a nemek közötti arány. A „nagy forradalom” e téren már korábban lezajlott; míg a Power 100 első éveiben, azaz századunk első évtizedében még a szereplők elhanyagolható hányada volt nő, 2010-2020 között arányuk fokozatosan nőtt és néhány éve 40% körül stabilizálódott. Idén is pont ennyi a rangsorban szereplő nők aránya, míg a férfiak 50%-ot képviselnek. Hárman nem-bináris identitásúak, míg a többi szereplő nem egyetlen személy, hanem kollektíva.
Sajnos, a közép- és kelet-európai térség továbbra sem tudja erősíteni pozícióit a Power 100-ban. (Magyar szereplője eddig egyszer, 2020-ban volt a rangsornak, amikor Somogyi Hajnalka, az OFF-Biennale alapítója és kurátora a 96. helyen szerepelt.) Térségünkből származó vagy ma is ott élő művész jelenleg kettő van a rangsorban: Marina Abramovic hosszabb szünet után tért vissza a 28. helyen, míg az „újonc” ukrán Nikita Kadan a 94.
A teljes rangsor, a korábbi évek rangsoraival együtt az ArtReview honlapján olvasható.
Az ArtReview Power 100 mintájára A mű, illetve korábban a Műértő 2011 óta minden évben összeállítja a Magyar Power 50-et, a hazai színtér legbefolyásosabb szereplőinek listáját. A következő hazai rangsor megjelenése 2026 márciusában várható.
Nyitókép: A Katari Nemzeti Múzeum Jean Nouvel tervezte épületegyüttese. Forrás: Iwan Baan, a Qatar Museums jóvoltából
