Új év, új részletek az infláció kiszámításában. A Központi Statisztikai Hivatal minden év elején átalakítja valamelyest a technikát, ahogyan az áremelkedéseket számolja, ezt tette most is. Logikus: ha még mindig pontosan ugyanaz lenne a módszertan, mint ami mondjuk 1990-ben volt, akkor sokkal nagyobb súllyal esne latba a kazettás magnó és a Trabant ára, mint ahogy indokolt lenne, viszont nem igazán számítana, hogyan változnak a mobiltelefonok árai. Úgyhogy minden évben egy kicsit megváltoztatják a számítást, hogy az a lehető legpontosabban mutassa az adott év vásárlói szokásait.
Két részlet van, ahol hozzányúlnak a számokhoz, ehhez pedig azt érdemes megnézni, pontosan hogyan hozzák ki az inflációs adatot:
- közel ezer különböző fajta árut és szolgáltatást határoznak meg, amelyeknek az árait figyelni kell – idén egész pontosan 962 ilyen van –, ezt a listát frissítik évről évre,
- ezeket aztán 140 csoportba sorolják, és minden csoportnak adnak egy számot, mekkora súllyal kell figyelembe venni az infláció meghatározásakor, ezt a súlyt is átszámolják évente.
A 962 tételt elég nagy részletességgel határozzák meg: olyan tételekből áll a lista, mint például egy kilogramm sertéscomb, egy darab 12-14 terítékes, 5-6 programos mosogatógép, vagy a HVG egy példánya. A KSH munkatársai minden hónapban minden felsorolt áru és szolgáltatás árát megnézik, méghozzá amelyiknél szükséges, ott mind a 19 megyében és Budapesten – nyilván a HVG ugyanannyiba kerül Sopronban, mint Gyulán, úgyhogy ott nem kell külön figyelni, viszont egy kiló csirkecombnak lehet más ára a két városban –, így nagyjából 80 ezer tétel ára lesz bent a hivatalban. Ezeket összesítik, súlyozzák, és a végén amennyivel az átlaguk drágább, mint 12 hónappal korábban volt, annyi az infláció. Az, hogy miként változik a lista, sokat elárul arról, hogyan változnak a vásárlási szokások az országban.
