A választás előtti időszakban tartott tüntetéseken többször láttam olyan képeket, amiken A Gyűrűk Urából ismert rohani vagy gondori zászlókat emeltek fel a demonstrálók.
Emlékszem olyan képre is még régebbről, amin az szerepelt a Harry Potterből: „Dumbledore ezt nem hagyná”. Magyar Péter május 9-i, Kossuth téren tartott beszéde közben egy barátom azt kérdezte: ez az előző mondat nem olyan volt, mintha Dumbledore mondta volna?
Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter április 12-i spontán tánca egy olyan Az éhezők viadala-dallal együtt vált ismertté, ami épp a szabadságáért küzdő nép erejét szimbolizálja.
Érzékeny helyzetben van az ország – és nem csak azok, akiknek most túl nehéz a szembenézés. Azok is, akik már egy hónapja ünnepelnek. Akkora, és olyan gyors ütemmel zajlik a váltás, hogy nem magától értetődő belehelyezkedni az új valóságba. A kulturális szférában a héten zajló MMA-eset jól mutatja a jelen állapotot: a terület dolgozói és alkotói annyiszor, olyan sokáig éltek át elnyomást, hogy szinte azonnal megkongatják a vészharangot, ha veszélyt érzékelnek.
(Röviden: egy friss kormányrendelet szerint a régi rendszer egyik szimbolikus intézményének, a Magyar Művészeti Akadémiának az elnöke érintett lesz az új kultúrpolitika kidolgozásában, amire Tarr Zoltán miniszter azt reagálta, hogy ez a megfogalmazás jogi formalitás – arról, hogy semmilyen jogszabály nem írja elő az MMA bevonását, itt írtunk részletesen; ajánljuk a témában még ezt a cikket is.)
Mint a mese habbal
Headline-ok sorra számolnak be a NER-hez kötődő emberek lemondásáról, a közvagyon visszaszerzéséről, újonnan kiderülő lopásokról és hazugságokról, szakmájukban kiemelkedő emberek kinevezéséről, a természet védelméről, köztereket visszavevő emberekről, táncról, Európához tartozásról. A feldolgozáshoz szükséges információk nyilvánossá válásáról és a továbblépést segítő tervekről.
Na meg eleve: egy Magyar Péter nevű ember az új miniszterelnök, neve akár egy népi hősé. Jó, hogy nem Jobbágy Feri, Népi Jóska vagy Bakonyi Betyár Sanyi (szevasztok).
On- és offline, ezerféle formában köszön vissza: nem olyan ez az egész, mintha szimuláció lenne? Vagy egy film, amit gyerekkorunkban láttunk? Egy regény, amit mind ismerünk? Mintha ott lennénk Aragornékkal, amikor elsüllyed Mordor; a Roxfort védőivel, amikor Voldemort elesik és a halálfalói elmenekülnek; látnánk a panemi kerületek felszabadulását Snow és Coin bukása után; együtt ünnepelnénk a felkelőkkel, amikor felrobban a Halálcsillag; vagy végignéznénk, ahogy Jadis, a Fehér Boszorkány összecsuklik a narniai csatamezőn.
Leegyszerűsítő és természetesen sarkos kép a popkultúra híres rémbirodalmaihoz és sötét uraihoz hasonlítani a NER-t és működtetőit. Mégis: 16 év kellően hosszú idő ahhoz, hogy ha nem is konkrétan balrogokkal, sötét varázslókkal, démonokkal, óriáspókokkal és boszorkákkal – és így az eredeti meséket ihlető valódi, militáns agresszióval – álltunk szemben, mai és evilági megfelelőnek éppen jó lesz a bántalmazás, a pszichés (el)nyomás vagy a sima anyagi ellehetetlenítés is.
Ezek ugyanis mind hétköznapivá vált, totálisan valóságos tapasztalatai azoknak, akik a rendszer rosszabbik oldalára estek. Intézetis gyerekeknek, tanároknak, diákoknak, szociális munkásoknak, civileknek, független alkotóknak, aktivistáknak, kutatóknak, a szétesett egészségügyben sérülteknek, újságíróknak. Felnőttként megtanuljuk, hogy a világ bonyolultabb a jó és a rossz harcánál.
A jó nem mindig nyeri el megérdemelt jutalmát, a rossz nem mindig kapja meg méltó büntetését, és a hős útja távolról sem egyenes. 20. század legnépszerűbb, a mainstream popkultúra legjobban szeretett meséi viszont épp erre mutatnak rá.
Abszolút mese
Harry, Ron és Hermione egész életükben a háborúban elvesztett rokonaik hiányával élnek együtt. Frodó annyira nem találja a helyét otthon, hogy végül elhagyja Középföldét – túl mély sebeket szerzett hosszú útján Mordor felé. Katniss és Peeta teljesen reális, erős PTSD-vel küzd és a közösen átélt traumák által megerősödött kapcsolatuk sem épp ártatlan szerelmi történet. A Harry Potter, A Gyűrűk Ura vagy Az éhezők viadala lore azért is kiemelkedő, mert a valós életet segít feldolgozni – és mivel az egy igen kemény cucc, jól jönnek a csodás elemek, a torz gonoszok és a bölcs hősök.
Mióta világ a világ, történetekben élünk. Mesékből építkezünk, és ezt Magyar Péterék nagyon is jól érzik. A mesék erejét jól mutatja, milyen sokféleképpen használjuk őket ma: terápiás eszközként ugyanúgy, ahogy meséket mesél reklámjaiban a kapitalizmus (vedd meg ezt és rút kiskacsából gyönyörű hattyúvá válsz), történetekkel igyekszik szavazatot szerezni a politikus (a mi nemzetünk szabadságszerető, ha ránk szavazol, te is az vagy). Elemzői közhellyé vált, hogy a színházi világból is érkező Radnai Márkot maga mellett tudó Tisza és a kommunikációt mesterszinten űző Magyar a kezdetektől épít erre (jelenleg épp a büntetés és alázás története került középpontba).
Ami igazán jellemző az elmúlt egy hónapra, az valóban a Magyar által vezetett abszolút filmszínház, és totális kommunikáció. Mikor a politika tudatosan használja a mesét, gondoljunk az igazán jó, a sötétet és a világosat is bemutató történetekre: azok segítenek igazán, hogy megtaláljuk és belakjuk a valóságot.
A hírlevél elején találtok az adott időszakban látogatható kiállítást, aztán napokra bontva következik a programajánlat. Észrevételek, ajánlatok, reklamálás: n.balkanyi@hvg.hu.
>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>
KIÁLLÍTÁS A HETEKBEN ROVATUNK
Hol? am projects (Bródy Sándor utca 22., Molnár Ani Galéria különterme)
Ki & mi? Orr Máté: The Boy Who Fell into the Fountain / A fiú, aki beleesett a szökőkútba (Kurátor: Koczkás Marcella)
Miről? A kiállítás középpontjában a férfiasság, a sebezhetőség és az érzelmi elérhetőség kérdései állnak. A művek kiindulópontja a művész személyes gondolata: „Amikor azt hallom, hogy a fiúk nem sírnak, azonnal sírnom kell.”
Mikor? Május 30-ig.
