Vasárnapi munka a plázákban: igenis, jár a pótlék

Futótűzként terjedt a hír a hétvégén a Kúria precedens értékűnek minősített döntéséről, miszerint nem jár bérpótlék a plázák alkalmazottainak a vasárnapi munkavégzésük után. Néhány, nem elhanyagolható körülmény mégis árnyalja a Kúria döntéséből levonható következtetéseket. Így kiemelkedően fontos az a tény, hogy az eset 2010-es, és ezért a korábbi Munka törvénykönyve (Mt.) rendelkezései szerint kellett megítélni, közben pedig 2012. július 1-én új jogszabály lépett hatályba. Ráadásul éppen ezek a rendelkezések már a Kúria döntésének meghozatalát követően is módosultak 2013. augusztus 1-én - közölte dr. Fésü Gizella, a .D.A.S. Jogszerviz szakértője.


Besokalltak a magyarokra is a Domino Pizzánál

Angol nyelvtudás nélkül is felvették a magyar, lengyel, és pakisztáni dolgozókat az angol Domino's Pizzához, de aztán mégis arra utasította őket a főnökség, hogy egymás közt angolul beszéljenek, mert sokakat idegesített, hogy a kollégák nem beszélik a nyelvet – írja a Daily Mail Online. Aztán mégis a cégvezetés hátrált meg.


120 embert érint Hatvanban a Bosch átszervezése

Egy gépjármű-elektronikai termék gyártását Hatvanból Arnstadtba telepítik át. A lépés a hatvani gyárban 120 embert érint, akiknek azonnal más munkalehetőséget biztosítanak a hatvani gyáron belül.



Álláskeresői bakik a közösségi médiában

Azon felül, hogy túl sok bulizós fotót tölt fel magáról, még rengeteg apró, de jelentős hibát el lehet követni a közösségi médiában, ami miatt könnyen elbukhatja a megpályázott pozíciót - írja a Business Insider.


A nevelőszülő is foglalkoztatott lesz jogilag

Foglalkoztatási jogviszonnyá válik a nevelőszülői, hivatásos nevelőszülői tevékenység, miután az Országgyűlés hétfőn 246 igen szavazattal, 7 nem ellenében és 75 tartózkodás mellett elfogadta a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény módosítását.


Külföldi munka: változtathat a NAV

A NAV visszamenőleg mentesítheti az egészségügyi járulék fizetése alól azt, aki bizonyítani tudja, hogy életvitelszerűen külföldön tartózkodott, és ott rendelkezett biztosítással – derült ki a Napi Gazdaság szerint egy, a héten a parlament elé kerülő törvénymódosításból.