A műkereskedelem aktuális állapotát elemző írások rendszerint az előző évvel való összehasonlításból indulnak ki. Azt vizsgálják, hogyan változott a forgalom összvolumene és annak megoszlása az egyes műpiaci csatornák, a különböző földrajzi régiók, a művészettörténeti korszakok, a „hagyományos” és progresszív műfajok vagy az egyes stílusirányzatok között.
Ha kellő erővel és kitartóan egy irányból fúj a szél, akkor lehet igazán sárkányt repíteni. Akinek egyszer is sikerült, sohasem felejti el: a sárkány folyamatos emelkedéssel felszáll a magasba, a fejünk fölé, és ott – ha ügyesek vagyunk – egy idő után megáll a levegőben. Kezünkben a kötél végét tartjuk, és azon, akár egy köldökzsinóron keresztül, érezzük a sárkányt, mint egy élőlényt. Bármeddig maradnánk vele így, együtt – mintha mi is lebegnénk.
A képzelet terraformálása – az xtro realm és a művészet ökológiai fordulatan / Trianonról Szlovákiában – kiállítás a Szlovák Nemzeti Múzeumban / A digitális és materiális világ metszéspontjában – a MOME Digital Craft Lab / Nincs egy hely – kultpol helyzetkép a harmadik hullámban / A test, ha fekete – David Hammons, a tartózkodó és csalfa géniusz / Vakfolt az artworld látómezőjén – az anyaság reprezentációja a kortárs magyar fotóművészetben / Rodin és Arp – járvány sújtotta tárlat Bázelban / Hogyan lehet kijátszani az arcfelismerő rendszereket? – portré Biró Dávid képzőművészről
Az OstLicht Galéria október 2-án rendezte Bécsben 22. régifénykép-árverését, amelyen 152 tétel került kalapács alá. Október 28-án pedig a Dorotheum rendezett fotóárverést, ahol 213 tételt aukcionáltak. Még a császárvárosban sem gyakori, hogy négy héten belül 365 válogatott fotóműtárgyra várnak vevőt, ráadásul egyes tételeknél kifejezetten borsos áron.
Ha van két, látszatra egymástól nagyon különböző intézmény, az a múzeum és a bank. Annyira azonban nem is állnak messze egymástól, mint gondolnánk. Amikor az olyan nagy alkotmányokra gondolunk, mint a mi Szépművészetink vagy a bécsi Kunsthistorisches Museum, nyugodtan odaképzelhetjük melléjük a körúti, tekintélyes, klasszikus – erős páncélszekrényekkel rendelkező – banképületeket.
Sean Scully a kortárs absztrakció egyik legfontosabb képviselője. Művészetét különleges kettősség jellemzi: alkotásaiban összeolvadnak a redukált, geometrikus formák és az expresszív, egyben referenciákban gazdag elemek. Mintegy 110 művet felvonultató retrospektív kiállítása az Átutazó címet kapta: a cím egyaránt utal élettörténetére, emlékeire, illetve egyik festménysorozatára. Az ír származású, négyéves korától Angliában élő és tanuló, 1975-ben Amerikában letelepedő, később Európába is visszatérő alkotó esetében az átutazás nem otthontalanságot, sokkal inkább keresést jelent, amely ugyanakkor folyamatos művészi megújulásának záloga.
Magyar Power 25 – a hazai színtér erőviszonyai, 2020 / A lélek maga tehetetlen – Kicsiny Balázs a MODEM-ben / Várószoba – intervenciók a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban / Európa elfelejtett eretnekei – bogumil sírváros a Balkánon / Égből leesett dolgok – független galériák évértékelője / Provincializálható-e Európa? – a kulturális transzferről / Elszántság és kreativitás – 2020 a műtárgypiacon / A kultúra Noé-bárkája – 50 éves a genfi Bodmer-alapítvány / Szerelem vagy pénzszag? – a kortárs művek gyűjtéséről
A Műértő 2011-ben közölte első alkalommal a hazai művészeti színtér ötven legbefolyásosabbnak ítélt szereplőjének listáját, a Magyar Power 50-et. Kialakításában a legismertebb hasonló nemzetközi projekt, az ArtReview tavaly novemberben 19. alkalommal kiadott Power 100-as rangsorának készítésében alkalmazott gyakorlatot követtük. A lista a hagyományteremtés szándékával született, s hogy rendre élénk visszhangot kelt, vitákat és egyéb, mások által összeállított rangsorokat is generál – természetes, és nem ellentétes szándékainkkal.
A brit ArtReview folyóirat minden évben összeállítja a nemzetközi művészeti színtér és műkereskedelem 100 legbefolyásosabb szereplőjének rangsorát, a Power 100-at.
Hegel sokat citált alapgondolata, a megszüntetve megőrzés az egyesült Európa politikai stratégiájaként is helyt állna. Esztétikai kérdésekben azonban – jelen esetben az Európai Parlament művészethez való viszonyulásában – maga a vezérfonal, amely a bábeli kuszaságból kivezet.
Az idei évben a művészeti sajtóorgánumok főszerkesztői által beküldött 28 írást egy szerkesztőkből, szakírókból álló zsűri bírálta el, és hozta meg döntését -csakúgy mint tavaly- ez alkalommal is a díj megosztott odaítéléséről.
A Kamera nélkül című kiállítás Szabó Dezső alkotói pályája 2015 óta tartó korszakának extenzív, a teljesség igényével fellépő bemutatása. E korszak képeinek együttes, összefoglaló jellegű prezentálása mindenképp szükségszerű döntés volt. Egyrészt mivel igen következetes munkásságán belül ez az ötéves pályaszakasz kisebb fordulatot jelent, másrészt mivel e periódus sorozatai sok tekintetben egyetlen gondolati ívre vannak felfűzve, és így komplex egységet alkotnak.
Idén jórészt elmaradtak a globális műpiac első félévi teljesítményét összegző jelentések, aminek érthető okai vannak: egyfelől a forgalmi adatok a pandémia okozta leállás miatt olyan szerények, hogy a szakma nem akarja magát és a potenciális vásárlókat még inkább letargiába sodorni; másfelől a korábbi s majdan a jövőbeli évekkel való összehasonlításból amúgy sem lehetne messzemenő következtetéseket levonni, hiszen az idei drámai visszaesés oka rendkívül specifikus, és semmi módon nem függ össze a műtárgypiac belső fejlődésével.
Bulgáriában több mint egy hónapja zajlanak tüntetések. Szófia utcáin tízezrek gyűltek és gyűlnek össze azóta is a kormány maffiaszerű működése, korrupciós botrányai és oligarchái ellen tiltakozva, illetve Bojko Boriszov miniszterelnök lemondását követelve. A fővárosban egyre erősebben érezhető a dzsentrifikáció gazdasági és társadalmi hatása, s miközben kihasználatlan épületek omladoznak üresen, tilos a házfoglalás. Boriszov nem hajlandó lemondani, a tüntetők pár hete már az éjszakát is az utcán töltik. A pandémia okozta globális és helyi válságok nyomán megváltozott a légkör, megváltoztak a reakciók is.
A jövő a jelenben – hálózatábrák a Ludwig Múzeumban / Minek az emlékezete? – a Nemzeti Összetartozás Emlékhelye / Vihar előtti csönd – múzeumi gyűjtemények a piacon / Francia–portugál életművészet – a Bonbon kollekció / Kié a Szent Bölcsesség? – szakrális terek és hatalmi harcok / A vizualizáció: mesemondás – beszélgetés Barabási Albert-Lászlóval / Az számít, hogy ki követ – a posztinternet művészetről / Orosz avantgárd: eredeti vagy hamis? – revízió alatt a kölni Ludwig-gyűjtemény
Az európai kiállítóterekben is egyre több alkalommal találkozhatunk az 1973-as születésű, Chicagóban élő és alkotó amerikai fekete művész, Theaster Gates nevével. A 13. Documentán, 2012-ben egy fantasztikus zenei performansszal mutatkozott be a kasseli Hugenotta-házban, 2015-ben az 56. Velencei és a 14. Isztambul Biennálén helyspecifikus installációkat láthattunk tőle, majd többéves előkészítő fázist követően 2018 második felében, a bázeli Kunstmuseum és a hannoveri Sprengel Museum mutatta be Black Madonna című projektjét.
„Művésznek lenni a második legbiztonságosabb szakma koronavírus szempontból – a favágók után” – olvasom az artneten március 16-án, azon a napon, amikor a magyar kormány bejelentette a határok, iskolák, mozik és szórakozóhelyek le- és bezárását. A cikk szerinti művészek: „a festők, a szobrászok és az illusztrátorok”. Bosszankodom.
„A kataklizma árt a művészetnek” – hangzik el az egyszerű, ám velős megállapítás Az ember gyermeke című filmben. Kisebb túlzással ez az elcsépelt és talán egyértelmű megállapítás mostanra kezd életszerűvé válni. Hiszen az elmúlt időszak globális történései egyértelműen nem kedveznek a kultúrának, sőt megbénítják azt, illetve a képzőművészeti életet. Aminek jeles példája többek közt számtalan meg nem tartott, jobban mondva elhalasztott művészeti esemény, illetve a kisebb-nagyobb intézmények időszakos bezárása.
Van arca hozzá – a maszkviselés kultúrája / Nemzeti Képcsarnok – kis magyar abszurd / Személyes és politikai – a lázadók és a bolgár művészek / Hongkong feszülten figyel – járvány és politika szorításában / Új normalitás a múzeumokban – kilátások a vírushelyzet alatt és után / Szobordöntés előtt és után – alternatív emlékhelyek az Egyesült Államokban / Kármentés a második fél évben? – a pandémia-letarolta műkereskedelem / A sztánai templom új ruhája – felújítás, amely öregbíti Isten házát
