„Fekete pólót viselt, rajta egy tépőfogas E.T.-figurával és a következő felirattal: I am also an alien (Én is földönkívüli vagyok). Kirojtosodott szélű fekete szoknya volt rajta, elnyűtt, derékig érő bőrdzseki és szögekkel kivert bőröv, a lábán robusztus Dr. Martens bakancs zöld-piros csíkos térdzoknival. Sminkjének különböző árnyalatai színvakságról árulkodtak. Más szóval: rendesen kicsípte magát.” Ilyen extravagáns, a „szakmán” való kívülállását hangsúlyozó külsővel érkezik egy fontos tárgyalásra Lisbeth Salander, A tetovált lány című 2005-ös Stieg Larsson-regény igazságosztó hacker hősnője. A fehérgalléros bűncselekmények után szimatoló profi adathalász története – amely a Millennium trilógia keretében még két vaskos kötetben folytatódik – egyike a manapság legnépszerűbb könyveknek: 27 millió példányban kelt el a világ több mint negyven országában, Magyarországon csak az első kötetből tízezer darabot vásároltak.
Bár a 2005-ben szívrohamban elhunyt svéd Larsson posztumusz trilógiája a legsikeresebb skandináv krimi Európában, régióbeli pályatársai sem panaszkodhatnak. Csak a német könyvpiacon 120 skandináv bűnügyi szerző művét lehet kapni, de a leghíresebbek évek óta jelen vannak a magyar könyvesboltokban is. Az igényes északi szórakoztatóirodalom néhány éve tartó sikerhadjárata a filmesek fantáziáját is beindította. Az izlandi Arnaldur Indridason Vérvonal című bestsellerének filmváltozata két évvel ezelőtt elhozta a Titanic Filmfesztivál fődíját, A tetovált lányból készült dán–német–svéd filmet nyáron mutatják be Magyarországon. Az említett irodalmi jelenség térhódításának okait pedig már idehaza is szakértők bevonásával kutatják: a múlt héten a magát „genderalapú és interkulturális élőfolyóiratnak” nevező női irodalmi csoport, az Irodalmi Centrifuga tartott nyilvános beszélgetést erről a budapesti Merlin Színházban.
„E könyvek egyik legnagyobb újítása a társadalomkritikus, politikus és szociálisan érzékeny hangnem, ami teljességgel szokatlan a zsáneren belül” – állítja a műfaj német szakértője, Tobias Gohlis A gonosz északról jön című, a skandináv műveket elemző, hat évvel ezelőtti könyvében. A Millennium trilógia például egyebek mellett az állami pénzek lenyúlásáról, a sajtó oligarcháknak való behódolásáról is szól. A svéd Henning Mankell A gyilkosnak nincs arca című, 2002 óta magyarul is olvasható regénye pedig az idegengyűlölet előítéleteit, a bevándorlási politika gyengeségeit járja körül demagógiamentesen.
A művekben feltűnő nyomozók sem a műfaj klasszikusainál megszokott whiskyző, pipázó, bölcselkedő detektívek vagy sármos akcióhősök, hanem szinte kivétel nélkül kiégett, magányos, deprimált alakok – tisztára, mint egy szociodrámában. A norvég Jo Nesbo nyomozója, Harry Hole kétséget kizáróan súlyos alkoholbeteg, a már említett izlandi Indridason Erlendur felügyelője folyamatosan kábítószerfüggő lányával küszködik, Kurt Wallandernek, a Henning Mankell által teremtett detektívnek pedig a házasélete hever romokban, mint általában északi kollégáinak.
„A skandináv regények egyik fő vonzereje, hogy izgalmas pszichológiai karaktertanulmányok” – fejtegette a HVG kérdésére Balázs István, a Skandináv krimik című sorozat mellett a Harry Potter-könyveket is megjelentető Animus Kiadó vezetője. A svéd Hakan Nesser A gonosz arcai című regénye például megmutatja, miként válik gyilkossá egy jóravaló tanárember. Honfitársa, Camilla Lackberg Jéghercegnője pedig egy gyerekkori szexuális abúzus nyomán felgyülemlett érzelmek ki nem beszélése, a nagy elhallgatások mételyező hatását tárja az olvasó elé. De a skandináv írók – állítják szakértők – nemcsak az áldozatokat ábrázolják kivételes empátiával, hanem rendszerint a tetteseket is próbálják (ha fel nem is menteni, de legalább) megérteni, beavatva az olvasót az előéletükbe.
„Érzékeny és barátságos férfiak, autonóm, helyes és okos nők, kreatív és szorgalmas emberek, egyenrangúak” – dicsér más jellegzetességeket a Millennium trilógiát genderszempontból vizsgáló Gordon Agáta írónő tavalyi tanulmányában, „vonzónak” találva a regény emancipált klímáját. Ezt támasztja alá, hogy a skandináv krimikben rendre lányok, asszonyok derítik ki az igazságot. Az egyik svéd bulvárújság telefonügyeletes hölgyének privát nyomozását elmesélő Studio '69-ben a szerző, Lisa Marklund is már-már patikamérlegen adagolja a két nem megjelenéseit. De a feminista vonal hangsúlyozásának tudható be az is, hogy gyakori a „gyengébb nem” elleni erőszak leleplezése. A tetovált lányban például egy gyáros bántalmazza a feleségét és a lányát, amire a regény már eredeti, svéd címével is utalt – Férfiak, akik gyűlölik a nőket.
Egyszerű, tényszerű, metaforamentes nyelv, dinamikus, filmszerű jelenetváltakozások – világítja meg Lars Wendelius, az északi bűnügyi regényekre specializálódott uppsalai irodalomtörténész, miért fogyaszthatók olyan könnyen e könyvek. Ugyanis minden igényességük dacára, ezek a művek korántsem tartoznak az úgynevezett magas irodalomba (sokkal inkább minőségi ponyvának lehetne őket nevezni), viszont könnyedén falhatók munkába menet is, egy-egy fejezet akár két hosszabb megálló között kivégezhető.
Az északi hideg, rövid nappalok és a hosszú, sötét éjszakák világa is fokozza a krimik kísérteties vonzerejét – elsősorban a délebbre élőkben. Bezárt ajtók és ablakok a magányos tanyákon, ahol nem tudhatod, mi vár rád: sötét bűntény vagy meleg fogadtatás – fogalmazta meg a már említett norvég Jo Nesbo.
Az elfojtott, eltussolt bűnügyek Skandináviáját kritizáló krimidivat előfutárainak egyébként a Per Wahlöö–Maj Sjöwall svéd írópárost tartják, akik 1965-től egy évtizeden át ontották a fanyar humorú Martin Beck nyomozó főszereplésével készült krimijeiket. A marxista házaspár újította meg a nordikus krimit azzal, hogy a társadalmi problémákra irányította a figyelmet. „Miközben a világ más tájain a skandináv modellt, a szociális háló csodáját irigyelték, kiderült, hogy a felszín alatt drámák, feszültségek lappanganak” – így Balázs István. Mindezek pedig teljesen újszerűen hatottak, s hatnak máig a jobbára az Agatha Christie-féle „elegáns bűntettek” világát ismerő hazai olvasókra. A skandináv detektívregények megközelítésének ráadásul, egyesek szerint, a krimiken túlmutató jelentősége is van. „Manapság az irodalmon belül egyedül az észak-európai krimik foglalkoznak a társadalomra ható morális kérdésekkel vagy a globalizálódó világ átláthatatlan hatalmi struktúráival” – üzen provokatív tanulmányában a szerinte elefántcsonttoronyba zárkózó kortársaknak az említett Tobias Gohlis.
