Július 30-áig meghosszabbította a bíróság a szolnoki székhelyű GITR Agrárfejlesztő és Kereskedelmi Zrt. fizetési haladékát. A cég január 20-án tett csődbejelentést, az eljárás pedig február 1-jén indult el. A 150 millió forint jegyzett tőkéjű társaság árbevétele tavaly 3,7 milliárd forintra esett vissza a korábbi 6-7 milliárdról, miközben pénzügyi vesztesége megduplázódott. Utóbbi, sajtóhírek szerint, főleg annak tudható be, hogy a GITR 2007-ben magas árakon kötött termeltetési szerződéseket olajos növényekre és gabonára, a 2008-as betakarítás idejére azonban jelentősen visszaestek a terményárak, csökkent a kereslet, így több mint egy éven át finanszíroznia kellett a tárolást.
Fizetésihaladék-hosszabbítás a GITR Zrt.-nél.
Július 30-áig meghosszabbította a bíróság a szolnoki székhelyű GITR Agrárfejlesztő és Kereskedelmi Zrt.
Orbán Viktor, a társadalmi kapcsolat – hogyan értelmezzük a volt miniszterelnök „A” kartonját?
Ungváry Krisztián: Ha igaz, amit Németh Miklós Orbánról állít, törvénytelenséget követett el
Orbán Viktor nyilvánosságra hozta a beszervezésének kísérletéről szóló dokumentumokat
„Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – bemutatkozott az új legfőbb ügyész
Magyar Péter: Pócs János csalt a szavazásnál
Kivizsgálják, működött-e Pócs János szavazógépe
Elrendelték a nyomozást a Kisfaludy program 475 milliárdnyi támogatása ügyében
A feljelentést októberben tette a gazdasági és energetikai minisztérium.