„A tanulmányomból ebben a formájában egy szót sem értek, de örömmel hallom, hogy tetszett, meggyőzőnek találta. Amíg engem így elhalmoz dicséretével... kitűnően megleszünk egymással.” 1917 januárjában igazolta vissza – öniróniát sem nélkülöző szavakkal – Sigmund Freud azt, hogy a Nyugat először közölt tőle írást, benne olyan felforgató gondolatokkal, miszerint „az én nem úr a saját házában”. A német nyelvű köszönőlevél címzettje a folyóirat főszerkesztője, egyúttal a szóban forgó fejtegetés magyarítója, Ignotus volt. A 20. század gondolkodását átformáló osztrák tudósnak, a pszichoanalízis atyjának mostanság már nemigen kerülnek elő ismeretlen sorai. Valachi Anna irodalomtörténész a Holmi című folyóirat legutóbbi számában mégis közreadott három, eddig magánarchívumban megbújt Freud-levelet Ferenczi Sándor és a magyar írók alcímű tanulmányának függelékeként.
Kiss Ferenc tulajdona
Ferenczire, az egykori „legkedvesebb Freud-tanítványra” a századelőn irodalmi nagyságok sora tekintett úgy, mint – Kosztolányi szavaival – „a kor legnagyobb lángelméjének magyarországi nagykövetére”. S valóban, az 1913-ban alapított Magyarországi Pszichoanalitikus Egyesület elnöke, Ferenczi volt a freudi tanok első hazai hírnöke, ismertető írásainak pedig az egyesület egyik tagja, Ignotus adott rendszeresen teret a Nyugatban. Az évtizedekig kényszerűen agyonhallgatott, az 1980-as években viszont „a pszichoanalízis anyjaként” újra felfedezett Ferenczinek köszönhető az is, hogy egykoron munkakapcsolat alakult ki Freud és Ignotus között.
