Nem csupán laikus szemmel tűnik bonyolultnak a katolikus egyház szerzetesrendjeinek és világi társulásainak rendszere. Elmagyarázásukba még Beer Miklós váci katolikus püspök bicskája is beletört, amikor a HVG kérdésére igyekezett rendet vágni közöttük, hozzátéve, hogy az efféle szerveződések sokszor nyűgöt jelentenek a főpásztoroknak. Mint fogalmazott: „Hála istennek a mi egyházmegyénkben sem a Krisztus Légiója, sem az Opus Dei nincs jelen.”
Rómában a Megszentelt Élet Kongregációja foglalkozik velük. A vatikáni nyilvántartás szerint ma pápai engedéllyel – erre akkor van szükség, ha egy társulás több egyházmegyében is működik – több mint ezer férfi- és 1300 női szerzetesrend és egyéb társaság működik, köztük a nagy történelmi múltú szerzetesrendek, mint például bencések, ferencesek és domonkosok. A rendeket – főképp az újabbakat – gyakran kongregációknak hívják, a Krisztus Légióján kívül közéjük tartoznak például a szaléziek és a verbiták is. Léteznek laikus szerzeteskongregációk is, mint például az 1680-ban alapított iskolatestvérek, és külön kategóriába tartoznak a világi intézmények, amelyek annyiban különböznek a szerzetesrendektől, hogy tagjaik világi foglalkozást űznek.
A lelkiségi mozgalmak viszont nem szervezetként működnek, de közös miséket, lelkigyakorlatokat tarthatnak. Intézményük annyira laza – magyarázta a HVG-nek Székely János esztergom–budapesti segédpüspök –, hogy nincs például tagfelvétel sem, ám a helyzetet bonyolítja, hogy több, lelkiségi mozgalomként indult csoportosulás – például a Fokoláre – mára szervezetet is létrehozott, amelyben a belső tagok a szerzetesihez hasonló fogadalmat tesznek.
A Rómától elszakadó, elszektásodó társaságokat a Vatikán az utóbbi időben úgy igyekezett lassacskán „kivéreztetni”, hogy nem szentelt fel a csoportosulással szimpatizáló püspököt, így előbb-utóbb nem akadt, aki a társaság papjait felszentelhette volna. Ritkán ugyan, de előfordul az is, hogy felülről belenyúlnak egy-egy rend alapszabályába. Ez történt például a ma már világszerte több mint 11 ezer papot számláló szalézi renddel is. A regulát azért módosították, mielőtt 1874-ben jóváhagyták volna, mert Róma úgy vélte, túl sok hatalom koncentrálódhat a vezető kezében, ha egy közösség elöljárója egyben a közösség gyóntatója is.
Némileg hasonlít a Krisztus Légiójához a szinte katonai fegyelmet követelő Opus Dei szervezet, ám nemigen kedvelik egymást, sőt rivalizálnak is. II. János Pál pápa mindkettőt különösképpen szerette, már csak azért is, mert – nem úgy, mint némelyik szerzetesrend – sosem bírálták őt. A HVG által megkérdezett egyházi szakértők szerint mindkét csoportra jellemző, hogy „nincs bennük különösebb teológiai-értelmiségi igény, viszont jól mozgathatóak”.
