HVG BrandLab: Szerintetek mi az emberiség legfontosabb találmánya?
Tiszavölgyi Péter: Minden korszaknak megvan a maga pillére. Mezőgazdaság nélkül nem ülnénk itt. Aztán az írás–nyomtatás, mint a tudásátadás demokratizálása. Ezekre épül a villamos energia, ami a modern technológia alapja. Az AI ezekre a rétegekre ül rá – és gyorsít fel mindet.
Laczkó Gábor: A villamos energia az egyik evidens válasz. A másik – bármilyen meglepő – szerintem maga az AI. Olyan ütemű és léptékű transzformációt indított el, amilyenhez hasonlót még nem láttunk.
H.B.: Emlékeztek rá, hogy mikor találkoztatok először az AI-jal?
TP: Gyerekként Verne és a sci-fi könyvek voltak a „kapudrog”. Aztán a 2010-es évek elején jöttek a képfeldolgozó ML-modellek, ott vált számomra először kézzelfoghatóvá ez a technológia. Mégis, amikor a ChatGPT megjelent, leesett az állam, hogy ez valami egészen más szintet képvisel. Régebben is voltak már mesterséges intelligenciának nevezhető technológiák, de ez elképesztő minőségi szintugrást jelentett.
LG: Még az egyetemen tartottuk az első online AI-workshopunkat, valamikor a 2010-es évek közepén. Egy hét múlva felhívott valaki a Max Planck Intézettől azzal, hogy a csillagászati távcsövük egyik csapatát vezeti, van egy képtisztítási elakadásuk, tudnánk-e ebben segíteni?’ Ez volt az az ‘AHA’ pillanat, amikor végleg egyértelművé vált, hogy ezzel komolyan kell foglalkozni.
Laczkó Gábor
H.B.: AI-szakemberként van olyan, hogy „elég”? Nem kérdeztek már direkt az AI-tól vacsora- vagy borajánlást?
TP: Szerintem nincs olyan, hogy „elég”, de azért időnként szándékosan félretesszük az eszközöket. A családban tartunk olyan délutánokat, amikor nincs online tényellenőrzés, fact-check, csak beszélgetünk. Szerintem sokszor hiányzik a valódi eszmecsere a világunkból. Az AI pedig egy eszköz, mint a számológép: nem kell mindig elővenni, de amikor kell, akkor elképesztően hatékony.
LG: Ötéves a lányom, ha ő ott van, félreteszem a telefont, néha jó ez a „telefonfüggetlenség”. Ugyanakkor klassz érzés, hogy szinte bármiben szakértő lehetek pár perc alatt.
H.B.: „Nem veszi el az AI a munkát” – ez a mondat mintha finomodott, alakult volna az elmúlt időszakban. Ezen a területen dolgozó szakemberként hogy látjátok a felelősség kérdését? Éreztek valamilyen nyomást, vannak dilemmáitok ezzel a kérdéssel kapcsolatban?
LG: Szerintem még nagyon az elején vagyunk az egésznek. A legnagyobb felelősségünk az edukáció: amit most bemenetként adunk a cégeknek és az embereknek, azzal mennek tovább, ezért most nagyon nagy a tét és óriási a felelősségünk.
TP: Számomra ez egy nagyon komplex egyveleg, mert reggel felkelek, gyorsan megoldok AI segítségével egy problémát, és királynak érzem magam. Ezután viszont délben a managementtel azon vitatkozunk, hogy emberéleteket tehetünk tönkre, ezért inkább ne bocsássuk el, hanem képezzük át őket. Este meg a hírekben olvasom, hogy ugyanezt a technológiát nyugdíjasok megkárosítására használták. A felelősség nagyon valós: a rendszerekbe kódolt részrehajlás (bias), az átláthatóság kérdése, az úgynevezett ”fekete doboz” működés mind ilyenek. Nem vezethetünk be olyasmit, amit mi magunk sem értünk. És persze ott a „fegyverkovács dilemmája is”, hogy amit így létrehozunk, azt jó és rossz célra egyaránt lehet használni.
LG: Számomra meglepő volt, amikor egy banknál tartottunk képzést. Azt hittem, hogy mindenki képben lesz az AI technológiákkal, de inkább a félelem és az alapszintű megértés volt a jellemző. Vagyis: még nem annyira elterjedt az ezzel kapcsolatos valós tudás, mint ahogy gondolnánk.
TP: Én azokat féltem, akiknél fennáll a veszélye, hogy nem tudják megkülönböztetni a valóságot a fake tartalmaktól. Ez pedig már társadalmi kérdés.
Tiszavölgyi Péter
H.B.: Péter, a Stylers Group alapítójaként komoly nemzetközi háttér áll mögötted, hiszen te vagy a kaliforniai San Diego Tech Hub egyik alapítója is. Milyen különbségeket látsz az AI-jal kapcsolatos ottani és a hazai színtér, illetve a szereplők hozzáállása között?
TP: Óriási a kontraszt. Az USA-ban a National AI Initiative Act nevű törvény már komoly támogatást jelent a cégek számára. Nagyon más az ottani mentalitás is, ami azt mondja, hogy legyünk piacvezetők, győzzük le Kínát. Ehhez pedig rengeteg hátszelet kapnak, finanszírozás vagy épp szabályozás formájában. Európában is van AI-törvény, ami nagyon szigorúan szabályoz. Ez persze önmagában nem rossz, de egyoldalúan versenyhátrányt okozhat, ha nincs mellette hasonló súlyú R&D-támogatás. Ráadásul az amerikaiaknak az a hozzáállása, hogy csináljuk, költsünk rá, ha tíz ötletből egy bejön, azzal már lekörözzük a versenytársakat. Itthon viszont inkább a már bizonyított dolgokat adaptáljuk, a kockázatvállalás kisebb. Kint büszkén mesélsz egy bukott startupról, mert tanultál belőle; nálunk sokan még szégyellik a kudarcokat. Ez visszaköszön az AI esetében is: ott lelkesedést, itt óvatosságot látok.
H.B.: Mit kérnek ma az ügyfeleitek, mit várnak el az AI-tól – és mi ennek a realitása?
TP: A legtöbb cég 20–30 tételes listával érkezik, és tökéletességet várnak el. Például egy vállalati dokumentumfeldolgozó rendszer esetében legalább 98%-os pontosságot, ami nem garantálható. A ChatGPT-n keresztül szerzett AI-élményeik alapján előfordul, hogy túlmisztifikálják a technológiát. Tavaly még az volt a brief, hogy „AI kell, de nem tudjuk, mire”. Ma ez már úgy hangzik, hogy „az AI erre és erre a célra kell”. Ez komoly előrelépés, de ilyenkor gyakran el kell az ügyfélnek magyarázni, hogy egy vállalati környezetben, rengeteg paraméterrel és szabályzattal működő AI nem lesz ugyanolyan, mint a publikus, óriási költségvetéssel fejlesztett modellek.
H.B.: Az AI szabályozása terén egyelőre eléggé „vadnyugati” a helyzet, milyen veszélyeket látsz ebben, illetve szerinted hogyan lehet ezt a helyzetet kezelni mielőtt végképp kicsúszik az irányítás az emberiség kezéből?
TP: A rövid távú veszélyek között már most látszik a munkaerőpiaci sokkhatás. Sok cégnél máris az a hozzáállás, hogy bővülni akarnak, de úgy, hogy nem vesznek fel új embereket. Emellett szerintem szintén már jelenleg is problémát jelent például az autonóm fegyverek fejlesztése, hogy ez okozhat-e háborús helyzeteket. De említhetném a deepfake jellegű, akár politikai akár egyéb csalások megugrását. Illetve az említett részrehajlás, azaz bias, ami az AI-rendszerekbe kódolódhat, ha nem figyelnek oda a fejlesztők. Ebben az esetben az a kérdés, hogy időben felismerjük-e a jelenlétét. Hosszabb távon pedig abban látom a veszélyt, ha az AI már az áramhoz hasonló infrastruktúrává válik. Gondoljunk bele, hogy ma mivel járna, ha csak Budapesten lekapcsolnánk az áramot. 3-5 nap múlva már vízellátási problémák lennének, egy hét múlva pedig már kitörnének a lázadások. Hangsúlyozom, hogy ebben az esetben csak az áram hiányáról beszéltünk, de már annak is annyira hozzászoktunk a jelenlétéhez, hogy nem tudunk nélküle élni. Az AI-rendszereket most ugyanilyen szinten kezdtük el integrálni, de azzal a plusz veszéllyel, hogy sok esetben ezek fekete dobozként működnek, azaz nem tudjuk, hogy bizonyos válaszokat miért adnak. Ezek után képzeljük el, hogy egy ilyen rendszer annyira beépül a fizikai infrastruktúránkba, hogy megkerülhetetlenné válik és már nem fogjuk tudni lekapcsolni. Ez stratégiai kockázatokat hordoz.
H.B.: Hogy látod, az ügyfelek gondolkodását mennyire formálja a ChatGPT?
T.P.: Elég kettős a helyzet. Sokszor előfordul, hogy alábecsülik a feladat komplexitását, ilyenkor nem jól promptolnak és azt hiszik, maga a technológia rossz. De ha megmutatjuk nekik, hogy jól promptolva jó válasz is jön, mindez megváltozik. Az viszont nagy segítséget jelent sokszor, ha a potenciális ügyfél tájékozottabb, jobban utánanéz annak, ami érdekli és olyan válaszokat kap, amiből megérti, hogy komplexebb témáról van szó. Az biztos, hogy sokkal átfogóbb, alaposabb tanácsadást igényel, hogy a megfelelő technológiát válasszuk, de ha ezt tudjuk demonstrálni az ügyfél felé, akkor már lehet párbeszédet folytatni. Azaz: előfordul, hogy stratégiai tanácsadás mellett kicsit afféle AI-tolmácsként is dolgozunk: elmagyarázzuk, mi micsoda, és mivel akad olyan ügyfél, aki hajlamos a felelősséget áthárítani, erre is rámutatunk a projekt elején, mindig tisztázzuk velük, hogy az emberé a felelősség, mert az ember hozza meg a döntéseket.
H.B.: Az AI megjelenése felforgatja az üzleti tervezést is. Hogyan lehet a lassú, 2-3, vagy akár több éves terveket, roadmapeket az AI fejlődésének nyaktörő tempójához igazítani?
TP: A 2–3 éves terveket újra kell gondolni. Gyorsan hozzunk létre prototípusokat, „proof-of-concept” demókat, ez szuper irány, ha valami működik, menjünk vele tovább, csináljuk meg jól. Persze, fel kell állítani a hosszú távú célokat, de pontos útmutatót nem érdemes mellétenni, mert lehet, hogy egy év múlva már teljesen irreleváns lesz. A lényeg, hogy legyen rugalmas a költségvetés, legyen keret az ad-hoc lehetőségek körüljárására, kipróbálására. Szerintem sokkal fontosabb, hogy merev szervezeti struktúrák, silóba zárt szakértők helyett egymással együttműködő, funkciókon átívelő csapatokra van szükség, akik gyorsan tudnak váltani, ha szükség van rá.
H.B.: Mit gondolsz a „vibe codingról”: csodaszer vagy csapda?
TP: Épp az előbb említett prototípusok gyors létrehozása szempontjából szuper, hiszen akár néhány óra alatt össze lehet rakni egy működő valamit. Viszont probléma, hogy nem skálázható, ezért éles rendszerekhez nem lehet használni, mivel ott a biztonsági és minőségbiztosítási szempontok okozhatnak fejfájást. Hosszabb távon a low-code/no-code megközelítés és a promptolás közelebb hozhatja az úgynevezett ‘citizen dev’ modellt, azaz, amikor laikusok fejlesztenek alkalmazásokat, most viszont még egyfajta hibrid megközelítésre van szükség: használd, de tudd, miért és mire használod.
H.B.: Gábor, a te egyik szakterületed a digitális transzformáció, ebbe ma már az AI-t is beleérthetjük. Hogy látod, hol tartanak a hazai cégek ezen a téren?
LG: Három lépcsőt kell néznünk: digitalizáció, automatizáció, AI. A hazai KKV-k nagy része már elindult a digitalizációval, az automatizáció viszont egy jóval kisebb szelet, az AI pedig még csak most indul. Gyakoriak a szigetszerű megoldások, hogy itt ezt használják, ott azt, de nincs közös alap, közös tudásbázis, márpedig jó adatok nélkül automatizációról sem beszélhetünk.
Sokszor látom azt a problémát is, hogy egy kis cég már álmodozik az AI-ról, viszont egy 10-es skálán csak a 2-es szinten van a felkészültséget tekintve, ugyanakkor egyből a 8-as szintet szeretnék elérni.
H.B.: Az új rendszerek bevezetésekor gyakori a szervezeti ellenállás. Ezt hogyan lehet átfordítani lelkesedéssé?
LG: Edukációval, működő példák bemutatásával, workshopokkal, viszont a legfontosabb a már említett AHA-élmény. Ha ezt sikerül elérnünk, akkor akár egy AI-szkeptikus is könnyen meggyőzhetővé válik. Persze vannak a megingathatatlan AI-tagadók is; náluk sokszor pozícióféltés vagy a komfortzóna védelme áll a háttérben. Általában ehhez kapcsolódik az attól való félelem is, hogy az AI elveszi a munkájukat. Erre viszont van egy mondatom, amit gyakran szoktam idézni: „nem az AI veszi el a munkád, hanem egy olyan ember, aki nálad jobban használja az AI-t”. Ezt lehet átfordítani tanulási motivációvá.
H.B.: Hogy látjátok, mi jöhet az AI-forradalom után?
LG: Az AI mellett most nagyon forró téma a globális energiafelhasználás. Öntjük az energiát a kapacitásokba, ez pedig nem fenntartható. Ha a fúziós technológia működővé válik, az minden iparágat fel fog rázni.
TP: Egyetértek, most egyszerre kell energiát előállítanunk és sokkal hatékonyabban tárolni azt, ezért én is ezen a téren várom a következő nagy ugrást.
H.B.: Magától az AI-tól mit vártok legközelebbi áttörésként?
LG: A már említett citizen developerek számának robbanásszerű növekedését. Azt fogjuk látni, hogy az erős üzleti tudású emberek low/no-code módszerekkel és AI segítségével valódi digitális termékeket hoznak majd létre, kevés klasszikus kódolással.
TP: Amit én várok, hogy rövid távon az agentic AI mindennapossá váljon – jegyet vesz, időpontot foglal, intézi az ügyeinket. Középtávon a mikrofolyamatok összeérnek majd egymással: azaz, ha például készül rólam egy röntgen, akkor azt valós időben a világon lévő összes hasonló páciens adataival össze lehet majd vetni, ez hatalmas előrelépés lesz a gyógyászatban. Hosszabb távon pedig egy úgynevezett Világ AI létrejöttét várom, ami a létező világ összes tapasztalatát próbálja majd összegezni és feldolgozni. Ha ez megvan, és utána az AI összeolvad a robotikával, akkor megérkezhetnek majd a valódi humanoid robotok is.
H.B.: Ha most eltűnne az AI, mi hiányozna legjobban?
TP: A biológia és anyagtudomány ugrásai, a fehérjék „hajtogatása” és a gyógyszerkutatás. A technológia már most is óriásit fejlődött az AI-nak köszönhetően, sok betegséget máris sokkal jobban értünk, és még mennyi minden áll előttünk…
LG: Ugyanezt gondolom én is, a gyógyászat és a kutatás gyorsulása nagyon fájó űrt hagyna maga után.
H.B.: Részt vesztek a HVG és az Amazing AI szakmai AI rendezvényén, mit vártok a legjobban ettől az eseménytől?
LG: Jó előadókat és sok tartalmas beszélgetést, de persze nagyon kíváncsi vagyok a workshopunk visszhangjára is.
TP: Szeretek tanítani, ismereteket átadni. A legjobb, amikor látom az AHA-élményt a közönség arcán, ezért remélem, hogy sok ilyen pillanat lesz, de emellett én is várom az inspiráló szakmai beszélgetéseket.
A HVG és az Amazing AI közös AI Talks rendezvényének keretein belül a fellépő szakértőkkel az Amazing AI indított podcastsorozatot:
