Eladó Mr. Bean patika állapotú Mercedese, és még egy plusz meglepetés is
Rowan Atkinson két autójától is megválik, egyik szebb, mint a másik.
Rowan Atkinson két autójától is megválik, egyik szebb, mint a másik.
hvg.hu
A rendőröknek azt mondta, egy szarvast kellett kikerülnie, de hamar rájöttek, hogy ez nem egészen így volt.
hvg.hu
Jelen történetünk főszereplője elképesztő módon sietett, de végülis nem nyert túl sok időt a szabálytalankodásával.
hvg.hu
Az orosz autós sem a közlekedés körülményeit, sem a sebességhatárt nem vette figyelembe. Meg is lett az eredménye.
hvg.hu
A fészliftes Fabia a hírek szerint a márciusi Genfi Autószalonon már be is mutatkozik majd, addig biztosan sok részletét megismerhetjük.
hvg.hu
Simon Laprise a kreativitását akarta kiélni, de a rendőröknek is feltűnt a műve.
hvg.hu
A fejlesztők imádják a V8-as hangját, de könnyen lehet, hogy az e-AMG lesz az új szerelem.
hvg.hu
Ha egy 18 kerekű kamionnak nem sikerül megküzdeni a jeges dombtetővel, annak azért lehetnek nem kívánt mellékhatásai.
hvg.hu
Ebben az autóban megvan minden, amire ma valaki egy elektromos autóban vágyhat.
hvg.hu
A bajor márka meglepően rövid idő után vadonatújra cseréli aktuális kompakt SUV modelljét.
hvg.hu
Harminc év alatt sem sikerült befejezni, és még most sem látszik, mikorra lesz kész.
hvg.hu
Zászló a kézbe, átsétálás a zebrán, zászló vissza a tartóba. Pofonegyszerű megoldás, ami sokat javíthat a gyalogosok biztonságán. Utánajártunk a hazai KRESZ által egyelőre nem ismert rendszerrel kapcsolatban felmerülő kérdéseknek és gyakorlati tippeket is adunk.
Ezt a négy keréken gördülő lakosztályt nyugodtan nevezhetjük a lakóbuszok Rolls-Royce-ának.
hvg.hu
Ennek a Forma 1-es autónak annyira tükröződik a karosszériája, hogy akár sminkelni is lehetne a segítségével.
hvg.hu
Ez a régi kis lengyel járgány Kubában valószínűleg nem keltene olyan nagy feltűnést, mint az Egyesült Államokban.
hvg.hu
A Nissanban három gyerek is ült, egyiküket kórházba vitték.
hvg.hu
Villámgyors, környezetbarát és már golyóálló is. Az amerikai Armormax megcsinálta az első Tesla Model S-t, amely akár egy komolyabb gépkarbély-sorozatot is kiáll.
hvg.hu
A Volkswagen most debütált új szedánja többek közt az európai SUV-őrület miatt nem lesz kapható nálunk.
hvg.hu
Az erőtől duzzadó különleges szériával a brit márka hetvenedik születésnapját ünneplik meg.
hvg.hu