Videón a Porsche legjobb ár/érték arányú versenyautója
A Cayman GT4 Clubsport 111 ezer euróért cserébe gyári versenytechnikát ad az ügyfél kezébe.
A Cayman GT4 Clubsport 111 ezer euróért cserébe gyári versenytechnikát ad az ügyfél kezébe.
Egy biztosítóberendezési helyiségben kezdtek füstölni a kábelek reggel nyolc óra után, a vonatforgalom szünetelt. Kora délutánra sikerült kijavítani a hibát, fokozatosan újraindul a forgalom.
A Csanády és a Hegedűs Gyula utca sarkán egy autó és egy teherautó ütközött össze vasárnap hajnalban. Az egyik sofőr meghalt az összetört kocsiban.
A napokban egy meglehetősen különös balesetet rögzített egy ipari kamera, amire elsőre senki sem tudott magyarázatot adni.
A F12tdf-ből mindössze 799 példány készítenek, ennek megfelelően az ára is csillagászati, de úgy tűnik ez egyáltalán nem jelentett visszatartó erőt.
Van akinek semmi sem jó. Mármint kényelmi szempontból.
Újabb hírek szivárogtak ki a készülő hiperautóról, ezúttal a nyitott tetős modellről.
A szokásosnál tulajdonképpen sokkalta gazdagabb tartalmú tesztvezetésen próbálhattuk ki itthon az új Opel Astrát. A hazai utak egyik legfontosabb szereplője ugyan nem egyből nyűgöz le, de hamar kiderül, hogy most nagyon komolyan vették a generációváltást.
Megy az ember az utcán, meglát egy jó autót, elkezdi fotózni, aztán egyszer csak egy világsztárba botlik bele.
Hiába az autó összes biztonsági berendezése, ha a sofőr nem megfelelően méri fel a különböző közlekedési helyzeteket.
Jelenleg összesen hét hivatalos sűrített földgázt (CNG) kínáló töltőállomás működik Magyarországon – a cél az, hogy legalább száz ilyen kút működjön a cseppfolyós földgázt kínáló (LNG) kutak mellett. Ennek érdekében indul egy 17 milliós fejlesztési program.
Halálos baleset miatt teljes útlezárás van Fegyvernek külterületén.
A japánok imádják a driftversenyeket, ennek fényében nem meglepő, hogy minden létező járművet beneveznek a versenyre. Még egy Tesla sem maradhat ki a buliból.
Baleset történt az Árpád hídon, emiatt Pesten kilométerekre feltorlódtak az autók.
Vonulásos demonstráció miatt lesz nehéz a közlekedés a fővárosban. Vasárnap hajnalban pedig sehol sem lehet autópálya-matricát vásárolni.
A „La Nonna” becenevet viselő prototípusnak két fontos extrája is van, ez egyik, hogy már egymillió kilométert futott, a másik, hogy alapos felújítás után a Pagani kiállítótermébe került.
Kétszer három sávosra bővült az M0-s autóút M1 és M7 autópályák közötti szakasza. A 2,7 kilométer hosszú kibővített útrészt pénteken adták át Törökbálint közelében.
Még Ian Fleming rendelte meg barátjának, aki a brit titkosszolgálatnak dolgozott. Most eladósorba került a kocsi.
Meglehetősen borsos árat fizettek egy aukción a különleges Volkswagen Bogárért.
Tanítani se lehetne jobban, bár ezt inkább ne is tanítsák sehol.