Falusnak nem tetszik a fekvőrendőr és a biciklicsík

Falus Ferenc baloldali főpolgármester-jelölt szerint Budapestnek olyan új közlekedési koncepcióra van szüksége, amellyel megvalósítható a közlekedésben résztvevők együttműködése. Az Együtt-PM jelöltje önmagát tartja a legesélyesebb baloldali jelöltnek.






Így ölnék a dugót a Thököly-Hungária csomópontban

Két iránymódosítással próbálják csökkenteni a dugót Budapesten a Hungária körút és a Thököly út kereszteződésében. Az 1-es villamos valamint a csatornarendszer felújítása miatt egy ideje az autósok rémálma ez a csomópont, főleg az iskolakezdés óta. A kanyarodás rendje változik több ponton, a BKK ezektől reméli a torlódás csökkenését.


Kicsit engedtek a Forma–1-es rádiózás kérdésében

A csapatokkal folytatott pénteki megbeszélés nyomán a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) némiképp módosította azoknak a rádiózásban bevezetni tervezett tiltásoknak a listáját, amelyek a Forma–1-es Szingapúri Nagydíj első szabadedzésén már érvénybe léptek volna.


Hármas karambol történt a 11-esen, hárman megsérültek

Három ember megsérült, amikor három személygépkocsi egymásba szaladt a 11-es főúton Szentendre belterületén, ahol forgalomkorlátozásra kell számítani - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője péntek délután.


Lezárás volt az M1-esen

Baleset miatt lezárták az M1-es autópályát Biatorbágynál. A lezárást este hét órára feloldották.



Gyorsabban megy a metró mozgólépcsője a müncheni Oktoberfesten

Gőzerővel készülnek a müncheni tömegközlekedési társaságnál a szeptember 20-án kezdődő Oktoberfestre. A szokottnál többen lesznek szolgálatban, megnövelik a járatok számát, a metróban pedig gyorsabban forog majd a mozgólépcső – írja a RegionalBahn.hu.



Roncsautó-temető lesz Magyarország?

Úgy fest, annak ellenére is marad a használtautó-behozatal szabályozása, hogy az mind környezetvédelmi, mind a járműpark átlagos életkora szempontjából káros. Jelentősen nő a behozott öreg autók száma és életkora is.







Itt a férfiasabb Opel Adam

A várva várt sportváltozat 1.4-es turbómotort kapott 150 lóerővel, sportosabbra hangolt futóművel és komplett optikai csomaggal.