Egységes mobilparkolási rendszer indul július elsején

Az országosan egységes mobilrendszer informatikai fejlesztése két hete eredményesen lezárult. Jelenleg a parkolási közszolgáltatók és a rendszert működtető zrt. leendő viszonteladói, a mobil-, illetve mobilfizetési piaci szereplők bevonásával folyik az éles üzemi tesztelés.





Szalagkorlátot szakított egy Ferrari 458 Italia – fotók

Hegyre-halomra vásárolják a kínaiak a szupersportkocsikat, ám hétről hétre bebizonyosodik, hogy az ottani autósok egyelőre nehezen képesek uralni a csúcstechnikát. Néhány napja például egy Ferrari 458 Italia látta kárát annak, hogy a sofőr nem volt a helyzet magaslatán…






Önjáró autók közlekedhetnek a holland utakon

Olyan jogszabály-változtatások jöhetnek Hollandiában, melyek lehetővé tennék, hogy 2015-ben automata vezérlésű személyautók menjenek ki az utakra nagyobb számban. Várhatóan ősszel közlik majd, milyen feltételekkel vehetnek részt a sofőr nélküli autók a közúti közlekedésben.








1000 lóerős változat készül a McLaren P1-ből

A P1 GTR a nagyobb teljesítmény mellett műszakilag és aerodinamikailag is még radikálisabb lesz, mint az utcai verzió. Az ára is ehhez igazodik, hiszen 1,98 millió fontot kérnek érte a britek.