Horrorbaleset a Le Mans-i 24 órás első edzésen – fotó

Sokkoló balesettel indult a ráhangolódás a hétvégén esedékes Le Mans-i 24 órás összecsapásra: a szerda délutáni első szabadedzésen az Audi 1-es rajtszámú, címvédő versenygépe Loic Duvallal a volán mögött akkorát bukott, hogy az autó szinte teljesen megsemmisült.



Őszre lehet készen a nyíregyházi elkerülő út első üteme

Őszre elkészül a Nyíregyházát nyugati irányból elkerülő 338-as főút első üteme. A 2,2 kilométeres főút az M3-as sztrádát és a Kálmánházi utat köti majd össze. Szerdán kezdték meg a hídgerendák beemelését a főút és az M3-as autópálya csomópontjánál.



Forgalomkorlátozások lesznek az M15-ös autóúton

Csütörtökön 7 és 19 óra között jelzőlámpás forgalomterelés lesz a 12-es és 14-es kilométer között. Pénteken a 8-as és a 9-es kilométer között folytatódik a burkolatjavítás, ezért ott - szintén 7 és 19 óra között - lesz jelzőlámpás korlátozás. Szombaton 7 és 18 óra között aszfaltozás miatt lezárják az M1-es autópálya M15-ös autóúti kihajtóját.


Csak a helyszín a biztos – sorompórongálót keresnek

Azt az ismeretlen személyt szeretné beazonosítani a rendőrség, aki ismeretlen színű, típusú és rendszámú autójával június 5-én délelőtt Dabroncon a vasúti átjáró tilos jelzése ellenére a félsorompó rúdját letörve áthajtott azon - közölték a police.hu-n.


Feltörtek az Aldi dolgozói egy rossz helyen parkoló autót

Feltörték és odébb vitték az áruház parkolójában álló egyik autót az Aldi dolgozói az egyik nagy-britannia üzletnél, mert nem tudott tőle beparkolni az áruszállító teherautó. A sofőr szerint semmi nem tiltotta ott a parkolást. Az Aldi nem kért bocsánatot, a rendőrség pedig károkozásként kezeli az ügyet.




Micheliszék keresik a moszkvai küszködés okait

Michelisz Norbert saját előzetes várakozásainak megfelelő eredményeket produkált a Túraautó-vb (WTCC) oroszországi fordulójában, ám friss blogposztja szerint olyan messze áll az elégedettségtől, „mint Moszkva Pécstől”. A korábbi privát világbajnok elkeserítőnek tartja, hogy hiába autózott minden körben úgy, mintha az időmérőn lett volna, a Zengő Motorsport Honda Civic WTCC-jének lemaradása így is drasztikusnak bizonyult.



Újra járható az M3-as

Az útzárat kevéssel délután fél kettő előtt oldották fel, miután befejeződött a műszaki mentés egy baleset után.






Fotó: hatalmas konténer esett az útra Csepelen

A tűzoltók daruja segítségével távolították el az útról kedden azt konténert, ami egy kamionról esett le Csepelen. A baleset a XXI. kerületi Weiss Manfréd út és a Petróleum utca találkozásánál történt, senki sem sérült meg.


Fotógaléria: őrület Le Mans-ban a 24 órás futam előtt

Vitathatatlan, hogy a pályaversenyzés világában nincs grandiózusabb esemény a Le Mans-i 24 órás viadalnál, így nem csoda, hogy a megbízhatósági-vb (WEC) keretein belül bonyolított összecsapásnak már az adminisztratív- és technikai gépátvétele is komoly látványosság. A múlt pénteken és szombaton bonyolított ellenőrzés idén is igazi karnevál-hangulatban zajlott, a rajongók testközelből szemlélhették a 2000 óta mindössze két ízben betliző Audi R18 e-tron quattróját, a WEC-szezont két győzelemmel indító, így az idei 24 órás előtt fő esélyesnek tartott Toyota TS040 Hybridjét, valamint a műfaj csúcskategóriájába, az LMP1-es géposztályba hosszas távollét után visszatérő, a múltban sokáig egyeduralkodónak számító Porsche 919 Hybridjét.


2019-ig biztosan marad a rali-vb-n a Volkswagen

Noha a médiajelenlét mértékével elismerten nem elégedettek, a Volkswagen kitart a rali-vb (WRC) mellett. A wolfsburgi gyártó kedden bejelentette, hogy 2019 végéig biztosan maradnak a ralisport elitkategóriájának mezőnyében.


Már nyolc új villamosa van Miskolcnak, még 23 érkezik

Folyamatosan érkeznek a csehországi Skoda-konszern új villamosai Miskolcra, a héten a nyolcadik jármű került sínre a borsodi megyeszékhelyen. Idén még 21 villamost szállít a cég Miskolcra, jövőre pedig kettőt, azokkal lesz teljes a 31 darabos flotta.