Kamionbaleset az M7-esen - több sérült
Vasárnapot követően hétfőre is jutott egy súlyos baleset az M7-es balatoni szakaszára. Egy kamion rohant egy személyautóba.
Vasárnapot követően hétfőre is jutott egy súlyos baleset az M7-es balatoni szakaszára. Egy kamion rohant egy személyautóba.
Egy teljesen elektromos hajtású e-NV200 nevű koncepcióautóval törne be a Nissan az emblematikus piacra. Modelljük kipróbálása hamarosan meg is kezdődik az angol fővárosban.
Kisbusz és személyautó ütközött frontálisan a 81-es főút vérteskethelyi elágazásának közelében, a személyautóban két ember életét vesztette, egy pedig súlyosan megsérült - tájékoztatott a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hétfőn.
Teljesen kiégett egy Jászberény mellett egy parkolóban várakozó kamion még a múlt héten. Továbbra sem tudják miért robbant fel a vezetőfülke.
A súlyosan mozgáskorlátozottakon túl az egyéb - például értelmi, látási, hallási - fogyatékkal élők is kaphassanak autóvásárlási támogatást - az erről szóló rendelet tervezete a kormány honlapján jelent meg.
A helyszínen életét vesztette az a motoros, aki vasárnap délután ütközött frontálisan egy személyautóval, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Borsodivánka és Négyes között. A rendőrség szemtanúkat keres.
Németországban újra előkerült a személyautók számára bevezetendő autópályadíj kérdése. "Ez egy olyan javaslat, ami ha már az asztalon lesz, akkor tényleg meg kell vizsgálni" - fogalmazott hétfőn Georg Streiter helyettes kormányszóvivő.
Jól ismert, mennyire szenved az európai autópiac. Különösen a déli régiókban, itt már egészen extrém értékesítési trükköket vetnek be.
Két baleset is történt az M3-as autópálya bevezető szakaszánál, az útzárat időközben feloldották.
Felborult egy kénsavat szállító kamion hétfőn Budapest XXI. kerületében, a Weiss Manfréd útnál - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Teljes útzár van érvényben az M3-as bevezető szakaszán. A balesetben több ember megsérült.
Csökkenti bruttó 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. szerdán, a benzin ára nem változik - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI.
Súlyos közlekedési baleset történt az M7-es autópályán Nagykanizsa irányába a balatonöszödi lehajtónál vasárnap. Egy személygépkocsi vezetője eddig tisztázatlan okok miatt elvesztette uralmát járműve felett és az úttest szélén lévő árokba hajtott, mely során a járműve fejetetőre állt.
Sokkal kockázatosabb közlekedni nagy melegben. A járművezetők a hőségben általában kevésbé tudnak koncentrálni, a megszokottnál figyelmetlenebbek és sajnos sok esetben türelmetlenebbek, hajlamosabbak az agresszív és durva szabályszegésekre. Gyakori jelenség a lobbanékonyság, a kiszámíthatatlan, szeszélyes magatartás. A gyalogosokról ugyancsak elmondható a figyelmetlen, bágyadt közlekedés. Ilyenkor kevésbé néznek körül az úttestre lépést megelőzően.
A dinnyés traktor kereke beleakadt a pótkocsi sarkába. A Zetor keresztbe fordult a főúton.
Hamarosan gyártásba kerülhet egy sportterepjáró a Volkswagentől. A Cross Coupe Touareg egyértelműen a nagyvárosi tankok közt akar piacot nyerni.
Elhárították a szakemberek a műszaki problémát, így újra lehet sms-ben autópálya-matricát vásárolni - közölte az Állami Autópálya Kezelő Zrt. hétfőn.
Tizenketten haltak meg a hétvégén az ország útjain összesen tizenegy balesetben.
Egy ötvenéves borsodivánkai férfi életét vesztette abban a közlekedési balesetben, amely vasárnap délután történt Borsodivánka és Négyes között.
Óvatosságra intik az autóvezetőket, mivel az augusztus eleji szaporodási időszakban az átlagosnál is nagyobb a veszélye, hogy szerelmes, és így a szokásosnál óvatlanabb őzzel találkozzanak a közutakon.