Ki kaphat cégautót Magyarországon?
 

Ki kaphat cégautót Magyarországon?

Magyarország legnagyobb árbevételű cégei tulajdonképpen három csoportba sorolhatók aszerint, 2009-ben hogyan változtattak flottakezelési szokásaikon. Az egyik csoport a közszolgálati és állami tulajdonú cégek, ezek általában a legtöbb takarékoskodási eszközt bevetik: csökkentik a cégautók számát, módosítják a hitelszerződéseket, korlátozzák a magánhasználatot. A magáncégek esetében viszont leginkább attól függ, váltanak-e, s hogyan, hogy zömmel munkaautókat üzemeltetnek-e, vagy sem – olvasható a HVG Cégautó 2010 kiadványban.

unknown unknown

Íme az új Ikarus – fotók
 

Íme az új Ikarus – fotók

Újabb magyar gyártású buszt tesztel két héten keresztül a BKV Budapesten. Az Ikarus szóló autóbusza a 22-es és az 5-ös járat vonalán közlekedik majd.

unknown unknown

Gyenge a forint, drágul a benzin
 

Gyenge a forint, drágul a benzin

Négy forinttal nő mind a benzin, mind pedig a gázolaj ára a hazai töltőállomásokon szerdától - erősítették meg piaci forrásból a holtankoljak.hu értesülését. Így a benzin országos átlagos ára 340 forintra, míg a gázolajé 322 forintra nő.

unknown unknown

Ön szexelt már vezetés közben?
 

Ön szexelt már vezetés közben?

A lap hétfői számában idézik egy fülhallgatókat gyártó dán cég által az Egyesült Államokban és öt másik országban 1800...

automenedzser.hu automenedzser.hu


Lezárták a 11-es utat Esztergom-Szamárhegynél
 

Lezárták a 11-es utat Esztergom-Szamárhegynél

Az árvíz miatt lezárták a 11-es főutat a 61-es kilométernél, Esztergom-Szamárhegynél. A forgalmat váltakozó irányban kerülőútra terelték, ezért várakozásra kell számítani - közölte a város sajtófelelőse vasárnap az MTI-vel.

MTI MTI

Árvízhelyzet: teljes útzár Felső-Göd és Vác között
 

Árvízhelyzet: teljes útzár Felső-Göd és Vác között

A 2-es főúton teljes útlezárást vezettek be Felső-Göd és Vác között ( 26-33 km ), a forgalmat a kosdi és a gödi csomópontok között az M2 autóútra terelik - olvasható az Útinform honlapján; a kozut.hu tájékoztatása szerint az M2-en azonban a teherjárművek csak díjfizetés ellenében közlekedhetnek.

MTI MTI


Napsütés várható csapadék nélkül
 

Napsütés várható csapadék nélkül

Túlnyomóan derült, napos idő várható csapadék nélkül, szombaton azonban a középső országrészben, illetve eleinte a déli tájakon még több lesz a felhő, és ott néhol jelentéktelen zápor is lehet - jelenti az Országos Meteorológiai Szolgálat.

MTI MTI


Járhatatlan utak az országban
 

Járhatatlan utak az országban

Az árvíz miatt félpályás és teljes útlezárások nehezítik a közlekedést Nógrádban, de számos út továbbra is járhatatlan Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is.

MTI MTI


Melyik a legjobb tetőbox?
 

Melyik a legjobb tetőbox?

A német ADAC autóklub 8 különböző tetőboxot vett közelebbről szemügyre. A termékek 165 és 360 euró közötti árfekvésűek.

unknown unknown


Megszűnik a csapadék, sok lesz a napsütés
 

Megszűnik a csapadék, sok lesz a napsütés

Északnyugat felől fokozatosan csökken a felhőzet, egyre kevesebb helyen várható eső, zápor, az éjszaka második felében mindenütt megszűnik a csapadék. Szombaton a sok napsütés mellett gomolyfelhők képződnek, amelyekből legfeljebb elvétve fordulhat elő kisebb zápor. Az északi szél fokozatosan mindenütt mérséklődik. Szombat hajnalban foltokban köd képződhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9, 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 22, 26 fok között alakul.

MTI MTI

Hogyan érintette a válság a cégautópolitikát?
 

Hogyan érintette a válság a cégautópolitikát?

2008-ban nemhogy csökkent volna, pár ezerrel még nőtt is Magyarországon az újonnan forgalomba került új és használt cégautók száma, rá egy évre viszont már mindkettő drasztikusan visszaesett: 2009-ben nagyjából feleannyi cégautót adtak el a kereskedők, mint egy évvel korábban. A cégek azonban nemcsak új autót vásároltak kevesebbet, hanem úgy tűnik fel, a szokásosnál többet is vontak ki a forgalomból. Erre utal, hogy évtizede 9–10 százalék között van a cégautók részesedése a teljes hazai személygépkocsi-állományon belül, 2009-ben viszont 9 százalék alá került - derül ki a HVG Cégautó 2010 kiadványból.

hvg.hu hvg.hu


Tíz év, egymillió kocsi
 

Tíz év, egymillió kocsi

Forradalmasítani szeretné Németország a városi közlekedést, a jövő autójához már csak egy jó akkumulátor meg sok pénz hiányzik.

HVG HVG

Nem minden gyerekülés biztonságos - teszt
 

Nem minden gyerekülés biztonságos - teszt

A német ADAC tavaly októberben 5 különböző súlycsoportban 10 gyerekülést tesztelt. A győztes ülés a Brio Primo+Base Isofix lett. Az isofix rögzítésének köszönhetően biztonságosan beszerelhető a járműbe, és a mezőnynél nagyobb védelmet nyújt a legkisebbeknek. Az oldalütközéses töréstesztben egyedül ez az ülés kapta meg a nagyon jó minősítést.

unknown unknown