Tart a Fiat és a Magna versenyfutása az Opelért
 

Tart a Fiat és a Magna versenyfutása az Opelért

Tovább tart a Fiat és a Magna versenyfutása az Opelért. Csütörtöki sajtóértesülések szerint mind az olasz autógyár, mind az osztrák-kanadai alkatrészgyártó, illetve beszállítói vállalat megerősítette eltökéltségét az anyavállalat General Motors súlyos pénzügyi válsága miatt ugyancsak nehéz helyzetbe került, korábban nagy tekintélyű német autógyár átvétele iránt.

MTI MTI


Több itthon a Ford, mint a Zsiguli
 

Több itthon a Ford, mint a Zsiguli

Közel megduplázódott a személygépkocsi-állomány a rendszerváltás óta Magyarországon: 1989-ben 1,73 millió, míg 2008 végén 3,06 millió személyautóhoz tartozott itthon forgalmi engedély. A kocsipark mintegy nyolcvan százalékát húsz éve öt keleti márka – Zsiguli (Lada), Trabant, Wartburg, Skoda, Dacia – adta. Jelenleg az Opel, a Suzuki, a Volkswagen, a Ford és a Renault számít a leggyakoribb típusnak, de e márkák együtt a hazai állománynak még a felét sem teszik ki.

unknown unknown



GPS-technológia a távolsági autóbuszokon
 

GPS-technológia a távolsági autóbuszokon

A Hajdú Volán csaknem 500 millió forintos beruházással GPS-technológiával szereli fel 220 távolsági autóbuszát - jelentette be Zilahi-Sebess Géza vezérigazgató szerdán sajtótájékoztatón a cívis városban.

MTI MTI

Hivatalosan is beáll a sorba az Opelért a GAZ
 

Hivatalosan is beáll a sorba az Opelért a GAZ

Az orosz GAZ autógyár megerősítette érdeklődését az Opel iránt. A Handelsblatt szerdai számában idézte az orosz vállalat szóvivőjét, aki szerint a GAZ meghívást kapott, hogy csatlakozzon a General Motors európai érdekeltségeinek - elsősorban az Opelnek - az átvételét fontolgató csoporthoz.

MTI MTI




Veszteséges a BMW
 

Veszteséges a BMW

A világ egyik legnépszerűbb luxusmárkája, a német BMW autógyár szerdán 152 millió eurós adózás utáni veszteséget jelentett be, az egy évvel korábbi 487 milliós adózott eredmény helyett.

MTI MTI



Feltörték Csurka autóját
 

Feltörték Csurka autóját

Feltörték Csurka István MIÉP-elnök autóját tegnap Budapesten, a járműből állítólag több ezer ajánlószelvényt is elloptak - értesült a HavariaPress.

HavariaPress HavariaPress


Hokibot alakú tábla jelzi a buszmegállót Csíkszeredában
 

Hokibot alakú tábla jelzi a buszmegállót Csíkszeredában

Hokibot alakú táblával jelzik a felújított megállókat a május 1-i hivatalos indulás óta a romániai Csíkszeredában, ahol most próbálják ki a Goscom vállalat új tömegközlekedési rendszerét - olvasható a Hargita Népe csíkszeredai újság hírportálján.

MTI MTI

Az orosz GAZ is érdeklődik az Opel iránt, bár pénze nincs
 

Az orosz GAZ is érdeklődik az Opel iránt, bár pénze nincs

Az orosz GAZ autógyár is érdeklődik a német Opel meghatározó többségi része iránt, közösen az fő hitelezőjével, az orosz állami Szberbankkal és a kanadai székhelyű Magna autóalkatrész-beszállítóval - jelentette kedden a Kommerszant című orosz lap német forrásokra hivatkozva.

MTI MTI

A napsütés mellett eső, zápor is várható
 

A napsütés mellett eső, zápor is várható

Kedden több-kevesebb napsütés mellett többször megnövekszik a felhőzet, a középső és a keleti országrészben elszórtan várható zápor, néhol zivatar - jelenti Országos Meteorológiai Szolgálat.

MTI MTI