Két baleset is történt az M3-ason
Előbb Mogyoród előtt, aztán Kál térségében ütköztek autók.
Az óceánkék metálfényezésű 993-as sorozatú Porsche 911 Turbo igen komoly eszmei és anyagi értéket képvisel.
HVG
Mindez nem jelenti azt, hogy ne maradna meg a hagyományos motorú S-osztály is.
HVG
Egy évtizeddel ezelőtt az autóipari vezetők a 2020-as évek elejére ígérték a valóban önvezető autók tömeges megjelenését, a mostani céldátum 2035 körül van. A sofőr nélküli járművek diadalát az is akadályozza, hogy akadnak kiszámíthatatlan szereplők, például az emberek.
HVG
Csoda, hogy sérülés nélkül megúszta.
HVG
A menekülő autós nem is vezethetett volna, mert korábban eltiltották.
HVG
A vadonatúj Mythos sorozat első modelljeként jegyzett Mercedes-AMG PureSpeed esetében a bukósisak jelenti a szélvédelmet.
HVG
A legtöbb autót egyébként a saját kulcsával viszik el.
HVG
A Raptor kivitelű sportos Broncók és Rangerek mostantól kicsit erősebbek is lehetnek.
HVG
A magas alapfelszereltségű és sportos hangvételű Skoda Superb Sportline szedánként és kombiként is hazavezethető.
HVG
Megkezdődött a bőven több, mint 300 lóerős ID.3 GTX Performance kereskedelmi forgalmazása.
HVG
Most a hibridhajtás tűnik slágernek.
MTI
A növekedési grafikon látványos, de nagyon nem mindegy, melyik országban keresünk éppen töltőt.
HVG
Az sem kizárt, hogy észre sem vette a tilos jelzést a sofőr.
HVG
Ez az első ilyen nagyszabású járműhálózat-integrációs projekt.
HVG
A klasszikus Land Rover Defender modernizált formában és igen magas áron tér vissza.
HVG
A dél-koreai gyártó bejelentette, hogy hamarosan bárki megvásárolhatja majd az N Vision 74 sorozatgyártású változatát.