Már a Porschét sem veszik
Annak ellenére, hogy a Porsche autógyár a júliussal zárult pénzügyi évében 20-30 százalékkal kevesebb sportautót adott el, a haszonrés továbbra is kétszámjegyű maradt.
Annak ellenére, hogy a Porsche autógyár a júliussal zárult pénzügyi évében 20-30 százalékkal kevesebb sportautót adott el, a haszonrés továbbra is kétszámjegyű maradt.
MTI
Szabálytalanul előzéssel két kerékpáros sérülését okozó gépkocsivezetőt keresnek a siófoki rendőrök; a cserbenhagyó ellen segítségnyújtás elmulasztásának gyanúja miatt indítottak eljárást - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata az MTI-vel kedden.
MTI
Az amerikai General Motors autógyár megállapodott a svéd Koenigsegg sportkocsigyártóval a Saab átadásának részleteiről. A GM Europe keddi közleménye szerint a svéd Saab autógyár eladását az év végéig lezárják, és ez szavatolja a Saab jövőjét.
MTI
Szinte zavartalan, frontmentes, napsütéses idő lesz Budapesten és az egész országban az augusztus 20-ai ünnepek alatt, az esti tűzijátékot sem fogja az időjárás megzavarni.
MTI
Életét vesztette annak az autónak a sofőrje, amelyik traktorral ütközött reggel nyolc óra előtt a 45-ös főúton, Hódmezővásárhely és Szentes között - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-t.
MTI
Vasárnap hajnalban a jászsági településen haladt egy kisteherautó, amelyet...
automenedzser.hu
A JATO Dynamics közzétette féléves közép-kelet-európai új autó eladási adatait. Az első félév eredményei drámaiak. Régiószerte csökkent a nagy darabszámban értékesítő márkák forgalma.
hvg.hu
Rendőrökre támadt igazoltatás közben egy kisteherautó ittas vezetője Jánoshidán; a támadó ellen a Szolnoki Ügyészségi Nyomozó Hivatal eljárást indított - közölte a rendőrség hétfőn az MTI-vel.
unknown
Motoros baleset történt hétfő délelőtt az M0-ás körgyűrűn az Annahegyi pihenőnél, a balesetben a motoron utazó két ember megsérült - tájékoztatta Kovács Viktória, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-t.
MTI
Ittas motoros okozott balesetet hétfő reggel a budapesti Szentendrei út bevezető szakaszán, a motorost súlyos sérülésekkel szállították kórházba - tájékoztatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t.
MTI
Elütöttek egy kerékpárost Budapesten, a III. kerületben vasárnap este, a biciklis a helyszínen életét vesztette - közölte honlapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kommunikációs osztálya.
MTI
A rendőrség őrizetbe vette azt a férfit, aki csütörtökön este elsodort egy gyermekét babakocsiban toló házaspárt Szegeden, az 51 éves szegedi férfi elismerte a balesetet.
unknown
Eleinte többnyire erősen felhős lesz az ég, és délen még több helyen, másutt csak elszórtan várható eső, zápor, helyenként zivatar, majd északnyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet, és megszűnik a csapadék. Szombaton az időnként erősen megnövekvő felhőzet mellett többórás napsütésre számíthatunk, csapadék nem valószínű.
MTI
Augusztus 21-e után több közlekedési változás is lesz Budapesten a Margit híd felújítása miatt.
MTI
Változik a parkolási rend Budapesten a hosszú hétvége miatt, mivel 21-e péntek pihenőnap lesz, a parkolásért nem kell fizetni - tudatta a Főpolgármesteri Hivatal.
MTI
Elhárult valamennyi akadály, így december elejéig megépül az észak-erdélyi autópálya első, 42 kilométer hosszú szakasza - jelentette be pénteken Emil Boc román miniszterelnök.
MTI
Súlyos sérüléseket szenvedett annak a személyautónak a vezetője, amely kamionnal ütközött pénteken Hatvan közelében, a 32-es úton - tájékoztatta az MTI-t a katasztrófavédelem.
MTI
Júliusban öt százalékkal nőtt az új autók eladása éves szinten Nyugat-Európában.
MTI
Kenőpénzt fizetett a Centrum Kft. parkolási társaság a VI. kerületi közterület-felügyelet vezetőjének, akit vesztegetés miatt le is tartóztattak. Csakhogy a parkolási cégnél egyelőre senkit nem vettek őrizetbe, a kft. pedig mélyen hallgat az ügyről.
hvg.hu
Súlyos sérüléseket szenvedett az a csecsemő, aki kizuhant babakocsijából, mikor egy ámokfutó autós fellökte szüleivel együtt Újszegeden, egy zebrán. Az autós a baleset után megállt ugyan, de mikor meglátta, mit tett, elmenekült - értesült a HavariaPress.
HavariaPress