Újabb miniszterelnököt fosztott meg hivatalától a thai alkotmánybíróság
Szretta Tavizin közel egy évig vezette az országot.
Szretta Tavizin közel egy évig vezette az országot.
Most már végleges a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei faluban a fideszes polgármester-jelölt győzelme.
Ez volt az egyik legfontosabb választási ígéret. Hatályba ugyan nem fog lépni a törvény, mert a köztársasági elnök megvétózza, de legalább a kormánypártoknak sikerült egységet mutatniuk.
A közszereplőknek el kell viselniük az élesebb szavakat.
Majdnem két évvel az élelmiszer-árstopot érintő első panaszok után döntött az Alkotmánybíróság.
Egy bíróságnak az a határozott véleménye, hogy igen. Az Alaptörvény szerint az Ab-nak ilyenkor 90 napon belül kellene döntenie, de az már rég lejárt.
Érdemi vizsgálat nélkül utasították vissza a kedden érkezett alkotmányjogi panaszt.
Az Alkotmánybíróság elutasította az ellenzéki országgyűlési képviselők és az Aligai Fürdőegyesület panaszát.
A panaszos szerint a Kúriának magának kellene újraszámolnia a szavazatokat, nem volt joga ezt a Nemzeti Választási Bizottságra bízni. Vagyis még csak elkezdődött az újraszámlálás, de az Ab csütörtökön akkor is újra kénytelen lesz a témával foglalkozni, ha addigra megszületik az új eredmény a budapesti főpolgármester-választásról.
Továbbra sem lezárt a június 9-i főpolgármester-választás, hiszen az Alkotmánybíróság megsemmisítette a Karácsony Gergely győzelmét korábban helybenhagyó kúriai döntést. Karácsony Gergely és Vitézy Dávid is reagált rá.
A főpolgármester öt pontban értekezik arról, hogy szerinte alaptalanok Vitézy kifogásai.
Az pedig nem alkotmányossági kérdés, hogy ha egy eljáráshoz kötelező az ügyvédi képviselet, nincs idő vagy pénz ügyvéd szerzésére. Az Ab egy pusztaszabolcsi és egy mezőcsáti panasz nyomán hozott érdekes döntést: mindkettőt érdemi vizsgálat nélkül utasította vissza.
A volt főpolgármester-jelölt szerint a Kúria Alkotmányellenesen döntött, amikor nem rendelte el a választás megismétlését.
A kereskedelmi törvény egyik pontjáról mondta ki a testület többsége, hogy homályossága miatt az Alaptörvénybe ütközik, tehát nem alkalmazható.
Varga Rékát választották az Alkotmánybíróság (Ab) elnökhelyettesének. Mivel az alkotmánybírói megbízatása 2035-ig tart, ezzel hosszabb távra megoldották az intézmény vezetését.
Juhász Imrét, aki 2013 óta alkotmánybíró, most a testület elnökévé, a közben államfővé választott Sulyok Tamás utódjának szavazta meg az Országgyűlés.
Az építési és közlekedési miniszter beadványát érdemi vizsgálat nélkül visszautasították, így az LMP elkezdheti az aláírásgyűjtést a népszavazáshoz, hogy a kormány rendeletekkel ne engedhessen eltérést az érvényes országos és helyi építési jogszabályoktól.
Egy lakó nem tud beletörődni abba, hogy a Kúria szerint a fiatalok sportolása fontosabb, mint az ő otthoni nyugalma. Igaz, másokat ugyanott nem zavar ennyire a labda pattogása.
Juhászt 2013-ban választották tizenkét évre alkotmánybírónak.
A korábbi fideszes bojkott után a választásokat követő hétfőn megint szerepel a parlament napirendjén a Sulyok Tamás államfői tisztségtől megfosztását célzó ellenzéki javaslat. Kedden pedig az Alaptörvény 13. módosításáról, a Fidesz „gyermekvédelmi” csomagjáról és az Alkotmánybíróság elnökéről szavaznak a képviselők.