Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Amazon

hvg.hu Tech

Egyre biztosabb: nagy konkurenst kaphat a Netflix

Már hosszabb ideje hallani arról, hogy saját videoszolgáltatást indítana az Apple. Most pedig már olyan szerződések köttettek, amelyek arra utalnak, előbb-utóbb valóban elindulhat a Netflix és az Amazon Prime Video konkurense.

hvg.hu Vállalkozás

Olcsó kínai kozmetikumoktól retteg a Rossmann, a Douglas és a DM

A három nagy német lánc közös levélben kérte az állami szervek segítségét; miközben ők nagy hangsúlyt fektetnek a fogyasztóvédelmi és egészségügyi előírások betartására, a netes kereskedőket, pl. az Amazont vagy E-bay-t senki sem ellenőrzi, és a felelősséget is könnyen elhárítják azzal, hogy ők csak közvetítők.

Balogh Csaba Tech

Annak is adott ki rólunk személyes adatokat a Facebook, akinek nagyon nem kellett volna

Kifejezetten rosszul jöhet ki a Facebook abból, hogy a mobilgyártókkal is megosztotta felhasználói adatait, miután kiderült, hogy az amerikai hatóságok által nemzetbiztonsági szempontból problémásnak tartott Huawei, valamint három másik kínai cég is hozzájuthatott a közösségi oldal felhasználóinak személyes, érzékeny adataihoz. Ez most – a Facebook számára – a lehető legrosszabb pillanatban került nyilvánosságra.

hvg.hu Gazdaság

Az Apple vagy az Amazon lesz az első ezermilliárdos cég?

Élesedik a verseny a két legnagyobb amerikai technológiai cég, az Apple és az Amazon között: a presztízsküzdelem tétje az, hogy melyikük éri el előbb az ezermilliárd dolláros piaci értéket. Az Apple közelebb van, az Amazon jól hajrázik.

1
17 18 19 20 21
39
Amíg Matolcsyék aranyat vesznek, a cseh jegybank ezer milliárdokat tesz át bitcoinba

Amíg Matolcsyék aranyat vesznek, a cseh jegybank ezer milliárdokat tesz át bitcoinba

Jogerős ítélet született a Deák téri kettős gyilkosság ügyében

Jogerős ítélet született a Deák téri kettős gyilkosság ügyében

Zelenszkij szerint Fico a szlovák szuverenitással fizet az orosz gázért és amúgy is, „ne külföldre nézzen, hanem a tükörbe”

Zelenszkij szerint Fico a szlovák szuverenitással fizet az orosz gázért és amúgy is, „ne külföldre nézzen, hanem a tükörbe”

A kínaiak Európába hozzák az autógyártást, a németek meg Amerikába vinnék a vámok miatt

A kínaiak Európába hozzák az autógyártást, a németek meg Amerikába vinnék a vámok miatt

Sürgősen nézzék meg ezeket a filmeket, mert hamarosan eltűnnek a Netflixről

Sürgősen nézzék meg ezeket a filmeket, mert hamarosan eltűnnek a Netflixről

Döntöttek a fővárosi képviselők a forrásmegosztásról

Döntöttek a fővárosi képviselők a forrásmegosztásról

A Meta állítja: nem csökkent a cég bevétele, miután megszüntette a tényellenőrzést

A Meta állítja: nem csökkent a cég bevétele, miután megszüntette a tényellenőrzést

Megazilla 2.0: 7,3 literes 1000 lóerős új benzinpusztító a Fordtól

Megazilla 2.0: 7,3 literes 1000 lóerős új benzinpusztító a Fordtól

A Szuverenitásvédelmi Hivatal szerint az Európai Bizottság civilprogramja a Soros-szervezetek brüsszeli lába

A Szuverenitásvédelmi Hivatal szerint az Európai Bizottság civilprogramja a Soros-szervezetek brüsszeli lába

A címlapról ajánljuk