Nem jár egy szakaszon a 2-es metró
Elromlott egy szerelvény, ezért van szükség egy szakaszon pótlóbuszokra.
Elromlott egy szerelvény, ezért van szükség egy szakaszon pótlóbuszokra.
Annyi tábla van ezen az oszlopon, hogy a legalsót leginkább csak hasalva lehet értelmezni. Szerencsére érkezőben a megoldás.
Az eddig megismert Futár-kijelzőkhöz képest jóval kisebb az a kijelző, amit a déli irányú Bem téri villamosmegállóban szereltek fel az esőbeálló tetejére. Csak a járatszám és az érkezésig hátralévő idő látható rajta, valamint az, hogy tesztüzem. Előnye viszont, hogy a kis méret miatt nem kell külön oszlopot telepíteni hozzá, így akár több helyen is megjelenhetne, ha beválik. A BKK ezzel kapcsolatos tervei egyelőre nem ismertek.
A hivatalos kommunikációban felújítottnak nevezett metrókocsik közül az első három felületén jelentek meg rozsdásodás nyomai – derül ki azokról a fotókról, amelyeket a 444.hu egyik olvasója készített.
A Metróért Egyesület elnöke szerint magasabb energiafelhasználással és több túlórával jár az, hogy hétvégenként két vonalon egy órával tovább jár a metró. A BKK szerint viszont a többletráfordítás nagyságrendje a teljes metróüzem üzemeltetési költségéhez képest mindössze néhány tizedszázalékos értéket képvisel.
December 23. és január 2. között este és hétvégén is közlekedik majd a 3-as metró. Csakúgy, mint az adventi vasárnapokon. De csak Kőbánya-Kispest és a Lehel tér között.
Idén már született egy formabontónak nevezhető újítás a budapesti metróhálózattal kapcsolatban, és a Közlekedő Tömeg Egyesület szerint ezt meg lehetne fejelni egy újabbal, még ebben az évben.
Könnyebb lesz eljutni vásárolni decemberben, nem kell a metrópótlóra várni.
Milliárdokat költöttek el a vásárlók a fekete pénteken, és nem maradtak el a szokásos trükközések sem. Mészáros Lőrinc cégei újra nagyot mentek, a BKK rájött, hogy hétvégenként éjjel sokan utaznak a városban, a MÁV pedig bocsánatot kért, amiért Szolnokig túszul ejtette utasait. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
A kínai miniszterelnök látogatása és a Kína-Kelet-Közép-Európa csúcstalálkozó miatt forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapest több pontján már vasárnap.
Már a fólia is rákerült azokra az autókra, amelyek egy új közösségi autómegosztó rendszerben állnak majd csatasorba. Könnyen lehet, hogy a BKK tervezett carsharing rendszeréről van szó.
Egy bliccelő utassal szemben intézkedtek, emiatt állították le a 3-ast és a 62-est ma reggel.
Újra lefejlesztette a T-Systems a BKK online jegy- és bérletértékesítési rendszerét, aminek korábbi verzióját nyáron súlyos hibák miatt kellett visszavonni. Az új verziót szerdán átadták a közlekedési vállalatnak, és javasolják, hogy élesítés előtt még etikus hackerek bevonásával is próbálják ki. Úgy tűnik, ebben a kérdésben a cég tanult a nyári fiaskóból, amikor óriási felháborodást generált a rendszerük biztonsági hibáját leleplező 18 éves srác rendőrségi meghurcolása.
Egy lépéssel közelebb került a budapesti tömegközlekedés a nyugat-európai színvonalhoz.
Egy XV. kerületi ház lakói egyszer csak azon kapták magukat, hogy a metrópótló villamos elállja a garázsukat.
Kivették a 3-as metrót az elektronikus jegyrendszer első köréből, a fejlesztés pedig egyre tovább nyúlik. Az e-jegy bevezetésétől évi ötmilliárd forint többletbevételt vár a főváros.
A BKK szerint több oldalon tévesen jelent meg, hogy januártól kötelező lesz közlekedési kártyát használni Budapesten.
A józsefvárosi rendőrök közben keresik azokat a sértetteket, akik a Nagyvárad téri metróaluljáróban található jegyautomatákból vásároltak és nem kapták meg a visszajáró pénzt.
Busszal pótolják a 4-es, 6-os villamosokat a Blaha Lujza tér és az újbudai végállomások között. Az utasok panaszkodnak, hogy nem férnek fel a pótlóbuszokra.