Szeptember végén indulhat a sorozatgyártás a debreceni BMW-gyárban
A próbaüzem már tavaly elkezdődött.
A próbaüzem már tavaly elkezdődött.
A BMW-gyár érkezése miatt több szálláshely is épül a városban és a környező településeken.
Az újdonság nem egy autókiállításon, hanem egy elektronikai vásáron debütál majd.
Nagy lehet az akkumulátorgyártó-sűrűség a BMW magyarországi gyára környékén néhány éven belül, ugyanis pár nappal világ legnagyobb akkugyártója, a CATL beruházásának bejelentése után, egy másik kínai szereplő is feltűnt a színen.
Az autógyártó vezetője, Oliver Zipse elárulta, milyen két karosszériaváltozat készül majd nálunk.
A BMW debreceni üzeme, nem csak a bajor márka új elektromos autó platformját használja majd, de ez lesz a világ első, teljesen megújuló energiaforrásokon működő autógyára.
Egyre konkrétabb információk jelennek meg, milyen járművek készülnek majd nálunk. A bajor márka meghatározó autójának elektromos verzióját gyártják majd itt.
Néhány hónap múlva véget ér a bajorok első, nagy számban értékesített elektromos autójának gyártása. Az utódlás kérdése a magyar gyár szempontjából is érdekes.
Éves szinten 150 ezer autó készül majd itt.
A termelésük átstrukturálásának egyik fontos alapköve lesz a debreceni gyár beindítása is.
Nem sajnálja Debrecentől a pénzt a kormány, nagyívű fejlesztésekbe fogtak a városban. A kivételes figyelem és támogatáscunami mögött nem nehéz felfedezni a politikai motivációt. A kabinet egymagában többel támogatta a debreceni strand fejlesztését, mint amennyit a Lánchíd felújítására szán.
A magyar gazdaság egyik legfontosabb ágazatából leadott vészjelzésként is értelmezhető, hogy a BMW elhalasztotta debreceni gyárának megvalósítását. Az állam milliárdokkal csábítja a nagyvállalatokat, de könnyen hoppon maradhat.
A magyar gazdaság 2,2 százalékkal nőtt az első negyedévben, az EU GDP-je azonban már zuhanni kezdett, pedig a válságnak csak az első néhány hete esett erre az időszakra; törvényesítik az önkormányzatok kivéreztetésének módszerét; új tulajdonoshoz kerültek a kaszinók, amelyek egykor Andy Vajnáé voltak. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Abban is megállapodtak, hogy a kormány mindenképp kifizeti a bajor autógyárnak az állami támogatást.
A kormány 3 százalékos GDP-csökkenést vár 2020-ra, majd jövőre gyors kilábalást, az Európai Bizottság sokkal pesszimistább. A német autóipar összezuhant, a debreceni BMW-gyár építését is elhalasztották. Vidéken lassan újraindul az élet, de a cégek még nagy bajban vannak. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Meglepetésként érte a debrecenieket a bajor autógyár szerdai bejelentése a munkálatok elhalasztásáról, noha ezt korábbi hírek szerint már lehetett sejteni. Szijjártó Péter külgazdasági miniszter Debrecenbe megy, hogy a BMW vezetőivel tárgyaljon.
Módosítani kellett a korábbi tendert.
HR-eseket vettek fel elsőnek az új gyárhoz, hónapokkal az előtt, hogy elkezdődne az építkezés.
A fővállalkozó, a Market Építő Zrt. egyik alvállalkozója csak így győzi a munkát. Megkeresésünkre igyekeztek nyugtatni: olasz a rendszám, magyar a teherautó-sofőr. Debrecen Nagymacs városrészében jártunk, megnéztük, hol tart a BMW-gyár építése.