Úgy dolgoznak a rabok, mint a Mikulás manói – viccelődik a büntetés-végrehajtás
Karácsonyi-újévi dallal mutatták be, hogyan épül a csengeri börtön.
Karácsonyi-újévi dallal mutatták be, hogyan épül a csengeri börtön.
Már toborzóirodát is nyitottak a településen, az alapképzés helyben zajlik, a BvOP fizet mindent.
A városban nyílt toborzóirodákban lehet jelentkezni.
Schőner Gitta életét megrengette ugyan a 20. század, de az ő sorsa soha nem a feladásról és a megadásról szólt, hanem az élni akarásról. Még a legnehezebb, legsötétebb időkben is a belső tartás határozta meg a hozzáállását, nem pedig a külső nyomás, és ez mit sem változott, amikor nagy küzdések árán végül elvesztette a hitét. Az életrajza Csengertől Auschwitzig, Jeruzsálemtől New Yorkig vezet végig a múlt századon. Április 16-a a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja.
Fiatal egyetemistákkal dolgozik a szülővárosában. Megvolt az első bemutató.
A Vígszínház volt igazgatója márciusban adott utoljára interjút. Most sem nyilatkozott.
Szabó Gáborné szerint ő segítséget kért Kósától egy ügyben, így ismerkedtek meg, de állítja, nem csapott be senkit, a mesés 1300 milliárdos vagyon pedig létezik, 1-2 hónap múlva pedig hozzá is jut.
Ügyvédje árulta el, hogy külföldre utazott gyógyulni Szabó Gáborné.
Azokat keresik, akiktől pénzt csalt ki Kósa-ügyből ismert Sz. Gáborné.
Kósa Lajos városának egyik hírportálja megmondta a tutit a „csengeri szélhámosnővel” kapcsolatos botrány ügyében.
Hiába érveltek azzal az újságírók, hogy a választóinak csak el kellene magyaráznia a kötvényügyet.
2 millió 633 ezer 445 euró, vagyis több mint 800 millió forint ajándékozásáról foglalt hiteles közjegyzői okiratba nyilatkozatot Kósa Lajos megbízója – írja a szerdai Magyar Nemzet.
A 24.hu értesülését az előzetes letartóztatásban lévő Sz. Gáborné korábbi ügyvédje megerősítette.
A tárca miniszter azt állította korábban, hogy 2016-2017 fordulóján megszakította a kapcsolatot állítólagos csengeri megbízójával.
Az Altenrhein Aviation AG szerint a társaság sem Szabó Gábornét, sem Kósa Lajost, sem Czakó Jánost nem ismeri.
Igaz, hogy jó viszonyban voltunk és jól tudtunk együtt dolgozni, de mindent azért nem kötöttünk egymás orrára - így magyarázta a hvg.hu-nak a Kósa Lajos egyik bizalmi emberének tekinthető, a fideszes politikust anno a "csengeri szélhámosnővel" összekötő Orendi Mihály. A volt debreceni sportközpontvezető tavaly év végén állítása szerint megszakította a kapcsolatot Szabó Gábornével, a nő cégében ugyanakkor a mai napig résztulajdonos és ügyvezető. Állítása szerint nem ért rá kiszállni belőle.
Bőven vannak a történetben ellentmondások és ferdítések. Például az, hogy Kósa azt mondja, soha egy fillért nem fogadott el, miközben a közjegyzői papírban szerepelt egy 800 milliós ajándék Kósa édesanyjának. Aki - mint a sertéstelepes sztori óta tudjuk - nem stróman.
Miután Kósa Lajos miniszter megszólalt a csengeri nővel aláírt okiratokról, kíváncsiak voltunk arra, mit mond minderről Szabó Gáborné. És arra, ki is ő valójában. Kiderült, hogy a szabolcs-szatmári városkában ismerik őt. A Kósával bonyolított ügylet körül azonban nagy még a homály.
Fehér László munkafelügyelőként dolgozott a helyszínen.
Egyre mélyebb és egyre különösebb összefüggések derülnek ki a tárca nélküli miniszter és volt debreceni polgármester és az őt néhány éve utóbbi minőségében megkörnyékező, általa csak "csengeri szélhámosnőként" emlegetett Szabó Gáborné között. A hvg.hu szerda délelőtt Csengeren próbált beszélni a 4,3 milliárdos öröksége kezelésével Kósát megbízó nővel, de nem jött ki a házból, a család egy barátja beszélt helyette. Az illető azt mondja: Szabóné mostanra csalódott a miniszterben és üzlettársaiban, ezért megszakítja velük a céges kapcsolatot, és mindent visszavon, amiben megállapodtak.