Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Nógrádi László ötlete volt a Trabant csomagtartójába is beférő kemping biciklik gyártása Csepelen. Egymillió ilyet exportáltak.
90 éves korában meghalt Nógrádi László, a Csepel Művek Kerékpárgyárának egykori igazgatója – adta hírül a Csepel.hu a minap, emlékeztetve, hogy az igazgató a hatvanas években szerzett világhírnevet azzal, hogy az ő ötlete és tervei alapján fejlesztették ki a Csepel kemping kerékpárt. (Ennek egy prototípusa látható borítóképünkön.)
A sváb családba született Nógrádi László osztályidegenként nem mehetett középiskolába, esztergályosnak tanult, majd a Csepel Művek gépgyárában dolgozott. Estin végzett technikumot, és munka mellett szerzett gépészmérnöki diplomát a BME-n, ettől kezdve tervezőmérnökként dolgozott a Kerékpárgyárban.
A kemping ötlete saját elmondása szerint onnan jött, hogy akinek volt autója, az Trabanttal és Wartburggal járt, és olyan kerékpár kellett, amit be tudnak ezekbe tenni. A Csepelen gyártott kemping bicikliket exportálták Németországba, Svájcba, Hollandiába és más országokba is.
A lap idézte a 2020-ban Csepel Örökség Díjjal elismert egykori igazgató szavait, aki szerint
Egymillió darabot adtunk el a hazai és a külföldi piacon. A csepeliek is a hasznát vették, mert a tömegközlekedés hiányában a munkások nagy része kétkerekűvel járt dolgozni a gyárba. A Csepel Művek kapuinál hatalmas őrzött kerékpármegőrzőket alakítottak ki, de ezeket a nyolcvanas években megszüntették.
Azt is írták róla, hogy idős korában is aktív szerepet vállalt, előadásokat tartott Csepel történetéről, és ekkor is rendszeresen kerékpározott, túrázott. Március 5-én temetik Csepelen.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.