#DNS-vizsgálat

hvg.hu Itthon

Magyar Nemzet: hárommilliós nyomozás volt a Kubatovot fenyegető molinó ügyében

Csaknem 380 DNS-mintát vizsgáltak meg és híváslistákat ellenőriztek a nyomozók, miután Kubatov Gábor Fradi-elnök, fideszes pártigazgató fenyegetve érezte magát, és a rendőrséghez fordult – olvasható a szerdai Magyar Nemzetben. A lap a birtokába került dokumentumokra hivatkozva azt írja, hogy tavaly két ügyben is nyomozást indítottak, amelyeket végül egyesítettek. Úgy tudni, eddig két gyanúsított van.

hvg.hu Instant tudomány

Ilyen a lezuhant áldozatok maradványait elemző mobil labor

Egy buszban berendezett mobil laboratóriumba érkeznek meg a kedden lezuhant repülőgép 150 áldozatának maradványai. Ép holttest nem került elő, ezért DNS-vizsgálattal azonosítják majd a holttesteket. A roncsokat és a maradványokat felkutató szakemberek főhadiszállását Seyne városában hozták létre. A DNS-mintákat az áldozatok családtagjaitól vett mintákkal hasonlítják össze.

hvg.hu Világ

Egy karnyújtásra a gyerekgyilkos, és elérhetetlen

2010-ben megöltek egy olasz kislányt. A rendőrök éveken át 18 ezer DNS-t vizsgáltak meg, és már azt is tudják, ki a gyilkos apja. Magát a gyilkost azonban senki nem ismeri. A történet fejleményeit a Repubblica.t és a Corriere.it közölte.

hvg.hu Tech

Itt a 85 perces DNS-vizsgálat

Sherlock Holmes máig a nyomokat gyűjtő és elemző tudományos detektív mintaképe. A modern tudomány azonban már nem e romantikus ideál módszereit követi. Napjaink nyomozói inkább a kutatókhoz, például Dr. Nina Moranhez fordulnak segítségért, aki a chipbe épített laboratóriumon dolgozik.

MTI Itthon

Nem bírja a labor, korlátozni fogják a rendőrségi DNS-vizsgálatokat

Az ORFK és a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet (BSZKI) a havonta a megyei rendőr-főkapitányságonként és helyszínenként elvégezhető DNS-vizsgálatok számának korlátozásával próbálja ledolgozni több mint kétezres ügyhátralékát – írta a Népszabadság pénteken.

MTI Világ

Kiássák a bostoni fojtogatót

Kihantolják Albert De Salvo, a Massachusetts fővárosát a 60-as években rettegésben tartó, feltételezett "bostoni fojtogató" holttestét, hogy DNS-vizsgálat révén rábizonyítsák utolsó áldozatának meggyilkolását – közölte csütörtökön a bostoni rendőrség.

MTI Shake

"Koruk elit atlétái" voltak a 16. századi csontvázak

1982-ben emelték ki az 1545-ben elsüllyedt Mary Rose hajó roncsait. A legújabb DNS-vizsgálati módszerekkel lehetővé vált, hogy az algák, kagylók szennyezte emberi maradványok többet eláruljanak magukról, így például szemük, hajuk színe is kiderült.

hvg.hu Világ

Szexbotrány Franciaországban: nyolc szeretője volt a miniszternőnek

Nyolc barátja volt Franciaország első női igazságügy-miniszterének, amikor megfogant most 3 éves lánya, köztük állítólag a spanyol miniszterelnök és Nicolas Sarkozy egyik testvére. Rachida Dati szeretné kideríteni, ki a gyerek vér szerinti apja - adta hírül a Daily Mail.

MTI Itthon

Négy elásott holttest vár azonosításra: a DNS-vizsgálat segít

DNS-vizsgálattal állapítható meg a legpontosabban az elhunytak személyazonossága, ám ez az eljárás normál esetben is legalább egy hónapot vesz igénybe, és rendkívül költséges – közölte Bajnóczky István, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara Igazságügyi Orvostani Intézetének egyetemi tanára. A Csepelen elásva megtalált áldozatok maradványainak boncolása és azonosítása pénteken kezdődött meg az Igazságügyi Orvostani Intézetben.

MTI Itthon

Tudniuk kellett, mégsem szóltak Rohác DNS-éről

Lezárult, de az eredménye még nem nyilvános annak a vizsgálatnak, amely azt hivatott tisztázni, miképp akadhattak el évekre a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézetben (BSZKI) a Fenyő-gyilkossággal gyanúsított Jozef Rohác genetikai mintái - írja a Magyar Nemzet

1 2 3
Fiatal felnőttek a szegedi kettős gyilkosság áldozatai, gyógyszerész lehet az elkövető

Fiatal felnőttek a szegedi kettős gyilkosság áldozatai, gyógyszerész lehet az elkövető

Tableten fogják értékelni a vizsgabiztosok a tanulóvezetőket

Tableten fogják értékelni a vizsgabiztosok a tanulóvezetőket

És akkor bárki viheti az autópályákat, csak ne beszéljen a melegekről

És akkor bárki viheti az autópályákat, csak ne beszéljen a melegekről

A bevándorlók iskolájáról szóló film elnyerte a közönségdíjat Berlinben

A bevándorlók iskolájáról szóló film elnyerte a közönségdíjat Berlinben

A hőség miatt a szokásosnál tovább tartanak nyitva a budapesti strandok vasárnap

A hőség miatt a szokásosnál tovább tartanak nyitva a budapesti strandok vasárnap

Íme, a világ legjobb számai – szerintünk

Íme, a világ legjobb számai – szerintünk

Tartanak az olimpiától a japánok

Tartanak az olimpiától a japánok

A magyar boldogság mellett óriási csalódásokat hozott eddig az Eb

A magyar boldogság mellett óriási csalódásokat hozott eddig az Eb

A címlapról ajánljuk
Még több hír a VOLKSWAGEN támogatásával