Hatályba lépett a „lex Magyar”
Az érintett EP-képviselők 44 napot kaptak vagyonnyilatkozatuk leadására.
Az érintett EP-képviselők 44 napot kaptak vagyonnyilatkozatuk leadására.
Bár hivatalosan az EP nem közli, milyen ügyben vizsgálják a mentelmi jog felfüggesztését, elképzelhető, hogy a bennfentes kereskedelem vádja áll a háttérben.
A Tisza Párt elnökének exfelesége, Varga Judit egyelőre nem szólalt meg az esemény kapcsán.
Tényleg ezért kapnak fizetést egyes brüsszeli politikusok? – tette fel a nagy kérdést.
A miniszterelnök is reagált a Tisza egyik EP-képviselőjének a felszólalására, amiben az uniós források visszatartásáról beszélt.
Az új szabályozás alapján nemcsak az országgyűlési, hanem az európai parlamenti képviselőknek is évente számot kellene adni a vagyonukról.
Pszichológus és angoltanár segítségével elemeztük a kellemetlen perceket.
Most akkor kamuállás az EP-képviselőség, vagy sem? És amúgy is: ki mennyi ülésen vett részt? Vélhetően lesz még a történetnek folytatása.
Október közepén vette át az ügyet rendőrség a Központi Nyomozó Ügyészségtől.
Az eljárást 10 napja átvette az ügyészségtől a rendőrség, de a volt kormánypárti politikust még mindig nem hallgatták ki gyanúsítottként, pedig már két hónapja nyilvánosan beismerte, hogy tettlegességig fajult vitája volt ittasan egy nővel.
Roberta Metsola, a parlament elnöke a plenárison ülésen beszélt a felfüggesztési kérelemről.
Három alkalommal is megszakította a felszólalók beszédét Diana-Iovanovici Şoşoacă.
Az EP-képviselőnek megválasztott olasz antifa aktivista, Ilaria Salis arról írt, hogy 15 hónapon át tartották fogva Magyarországon, antifasiszta politikai meggyőződése miatt. Arról nem írt, hogy életveszélyt okozó testi sértés vádjával állt bíróság előtt, és az eljárást azért függesztették fel, mert képviselőként mentelmi joga lett.
Magyar Péter arról beszélt, nehéz döntés volt, de jó lehetőségeket lát a brüsszeli munkában. Hangsúlyozta: “Havonta néhány napról van szó, nem fogok kiköltözni Brüsszelbe.”
A politikus nyolc érvet hozott fel a brüsszeli állás mellett.
Kósa Ádám 15 évig volt képviselő.
Az azonban kérdéses, hogy a mandátummal együtt járó mentelmi jog megmenti-e a börtöntől.
Egy kéretlen beszólás vagy érintés, egyenlőség a munkahelyeken, hasonló munkáért hasonló bér, társadalmi láthatóság és képviselet: mind olyan ügyek, amelyek ellen vagy amelyekért még manapság is harcolni kell. Milyen helyzetben vannak a nők itthon és más, külföldi országokban? Melyek azok a problémák, amelyek kortól és társadalmi státusztól függetlenül mindenkit érintenek? Ha vannak eredmények, akkor melyek azok, amelyek előre mozdították a női egyenjogúság ügyét? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keressük a választ cikkünkben.
A Fidesz EP-képviselője azt mondta, nem lepte meg az eredmény.