Orbán: Korszakos győzelmet arattunk
Orbán rövid beszédében azt mondta, Magyarország erős, mert a magyarok egységesek.
Orbán rövid beszédében azt mondta, Magyarország erős, mert a magyarok egységesek.
Az EP-választáson a korábbinál jobb eredményt elérő Momentum vezetői este háromnegyed 11-kor álltak ki a színpadra.
Az LMP-s képviselő szerint cserben hagyták a választóikat, ezért megérdemlik a vereséget.
Az NVB az ellenzéki tagok szavazatával megállapította a jogsértést.
Megegyeztek a pártok, hogy nem plakátolnak összevissza. Aztán a választás előestéjén a Fidesz teleszórta az autókat szórólapokkal.
Az NVI elnöke beszélt az ukrán határnál kialakult helyzetről is az NVB vasárnap esti ülésén.
Fideszes aktivisták szállították a romákat a szavazókörbe.
A Fidesz óriási lendülettel kampányol az EP-választás napján is, a helyi szervezetek is óránként posztolnak a Facebookon. A Tolna megyei 3-as körzet szervezete például azokra is gondolt, akiknek a szomszédjuk a telken vagy a szőlőben töltötte a hétvégét.
Róna Dániel politológus szerint sem a Fidesz győzelmének mértékére, sem a "kispártok" esélyeire nem lehet következtetni a magas részvételi adatokból.
Úgy tűnik, nem sokkal 23 óra után áll majd ki a nagyközönség elé a magyar miniszterelnök.
A súlyos EP-választási eredmény ellenére folytatni akarják a munkát, amíg a klímaváltozás meg nem oldódik.
Az őt támogató egyik párt épp most hullik ki az Európai Parlamentből.
A Magyar Nemzet értesülése szerint a Momentum két jelöltje is bejuthat az Európai Parlamentbe, ezt a szavazatok 88 százalékos feldolgozottságánál mérték.
Este 11-ig csak exit poll előrejelzések jelenhetnek meg, hivatalos végeredmény szerdán vagy csütörtökön várható a külföldön leadott szavazatok beérkezése után.
Annyira nem akar semmit a véletlenre bízni a kormánypárt, hogy képesek voltak a XII. kerületi postaládákba szombaton éjjel 22 óra körül beletömködni Gulyás Gergely miniszter, a körzet országgyűlési képviselőjének képviselői beszámolóját. A brosúráról olvasónk küldött fotót.