A Momentum EP-képviselője: Ott a bőröndöm, indulok a reptérre
Cseh Katalin már kedden részt vesz az ALDE ülésén. Fekete-Győr András Momentum-elnök azt mondta a pártvezetés keddi sajtótájékoztatóján, októberben újabb pofonokat vihetnek be Orbánnak.
Cseh Katalin már kedden részt vesz az ALDE ülésén. Fekete-Győr András Momentum-elnök azt mondta a pártvezetés keddi sajtótájékoztatóján, októberben újabb pofonokat vihetnek be Orbánnak.
Itthon nagyot nyert, de Európában légüres térben találhatja magát a Fidesz és Orbán Viktor. Ez a hvg.hu podcastjának, a Fülkének az EP-választást elemző különkiadása.
Szerinte helyes döntés volt a feleségét az EP-lista élére tenni.
A hódmezővásárhelyi polgármester szerint Gyurcsány Ferenc személye a háttérben maradt, így a DK EP-választáson elért eredményei nem róla, hanem feleségéről, Dobrev Kláráról szólnak.
Az Európai Parlament csak az EP-választási csúcsjelöltek közül választ elnököt az Európai Bizottság élére – jelentette ki Manfred Weber, az Európai Néppárt csúcsjelöltje hétfőn Münchenben.
A nem központi irányítás alá kerülő Mediaworks-lapok.
Orbán Viktor és a Fidesz nyert, de nem nyert brutálisan, Budapesten rosszabbul szerepeltek, mint öt éve. Az ország legszegényebb településein azonban óriásit győztek.
A Twitteren üzent a volt belga miniszterelnök, de nem csak Fekete-Győréknek.
A Hír TVvnek adott exkluzív interjút az EP-választások után a miniszterelnök. Szerinte ez még nem az az ország, amelyik úgy néz ki, ahogyan szeretnék.
A második helyen a szociáldemokraták (S&D), a harmadikon a zöldek állnak.
Több országban 60 százalék fölötti részvételi arányt is mértek.
A DK-nak bőven lesz szövetségese az Európai Parlamentben - mondta a hvg.hu tudósítójának Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke vasárnap este, akitől azt is megkérdeztük, terveznek-e szocialista politikusokat átcsábítani magukhoz.
A DK azt ígéri, az erősebb Európáért fognak dolgozni az EP-ben.
A párt levonja a tanulságokat abból, hogy kevés szavazatot kapott.
Tóth Bertalan listavezetőként lemond a saját mandátumáról, de nem fog automatikusan Ujhelyi István utazni Brüsszelbe. Jávor Benedek viszont biztosan nem lesz EP-képviselő.
Bekeményíthet a Fidesz az ellenzék ellen, és fokozhatja a szervezőmunkát, ez lehet az EP-választás tanulsága a kormányoldalon, mert az eredmények a befektetett erőforrások tükrében arra utalnak, a párt nem olyan erős, mint amilyennek láttatja magát, írja elemzésében a Political Capital. Az ellenzéknek tovább kell erősödnie, és helyi szinten szerveződnie, nem szabad visszatérni a nyilvános egyezkedésekhez.
Az EP-választások másnapján napirend előtt szólalt fel a parlamenti plenáris ülésén Orbán Viktor. A miniszterelnök új gazdasági akciótervet hirdetett meg. Majd jött a szokásos, szóbeli adok-kapok.
Az MSZP-P lista negyedik helyén álló Jávor Benedek nem szerzett mandátumot, ugyanis csak egy képviselőt küldhet a pártszövetség. Még nem tudni, ki lesz az. Jávor hosszú bejegyzésben írja le érzéseit.
Felteszi a kérdést, vajon mi vár ránk a gödör alján?