Hamilton indul az első helyről Szingapúrban
Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Szingapúri Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.
Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Szingapúri Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.
Egy rejtélyes, exkluzív modellel készül ünnepelni amerikai létezésének 60. évfordulóját a Ferrari: az autóról egyelőre keveset tudni, az viszont már kiszivárgott, hogy 3,2 millió dollárt, azaz nagyjából 760 millió forintot kóstál és már jóval a bemutatkozása előtt gazdára találta az összes példány.
A detroiti Chrysler-üzem jelenleg a Maserati számára napi 50 motorblokkot állít elő, amit hamarosan 80-ra növelnek. "Ez itt a Chrysler, ők pedig ott a Ferrari és a Maserati. Semmilyen módon nem akartuk hátrányosan befolyásolni egyikük imázsát sem. Mindent a lehető legjobban akartunk elvégezni és így is lett" - mondta a gyártási igazgató.
Noha szombaton, a Forma–1-es Olasz Nagydíj helyszínén még eltökélten cáfolta saját távozását a Ferrari fővezére, Luca di Montezemolo, a maranellói márka szerda reggel hivatalos közleményben jelentette be: a nagyfőnök leköszön tisztségéből. A sportautó-gyártó irányítását a Fiat-Chrysler csoport vezérigazgatója, Sergio Marchionne veszi át, ám bennfentes források szerint hamarosan tovább is adja azt.
Noha legutóbb éppen a múlt hétvégén, a monzai Olasz Nagydíjon beszélt arról, hogy biztosan a Ferrari élén marad, ma hivatalosan is megerősítették, hogy Luca di Montezemolo távozik a Ferrari éléről. A helyére Sergio Marchionne lép.
„Egy korszak véget ért” – a fenti két mondattal érzékeltette talán legjobban a maranellói márka két évtizede legfontosabb embere miként látja saját jövőjét.
Pásztory Dóra magyar paralimpiai aranyérmes úszó előtt parkolt le egy mozgássérülteknek fenntartott helyre a XIII.kerületben egy Ferrari.
Egy 300 ezer eurót kóstáló Ferrari 599 GTO-nak végeztetett be szerdán, a német autópályán, Dortmund közelében.
Mi lehet jobb, mint egzotikus autókat vezetni? Minden héten másik egzotikus autót vezetni.
1561 euró egy maranellói dizájntermékért igazán baráti ár.
Egymillió fontnyi, azaz 380 millió forintnyi pluszt sem sajnálnak a brit gazdagok azért, hogy hozzájussanak a Ferrari jelenlegi csúcsmodelljének számító LaFerrari még eladó példányaihoz – árulta el az egyik szigetországi pénzintézet ügyvezető igazgatója.
A hétvégi Pebble Beach Concours d'Elegance rendezvényen nagyon erős mezőny gyűlt össze idén is, de most először egy Ferrari kapta a „Best in Show” díjat, méghozzá egy 375 MM.
Egy Ferrari 250 GTO Berlinettát adtak el csütörtökön 38,11 millió dollárért, ami új aukciós világrekord.
Húsz lóerőt nyerhet a Forma–1-es Ferrari istálló egy technikai újításnak köszönhetően, amelyet a márka hajtásláncát használó, a hátsó régióban portyázó Marussiával közösen fejlesztettek és próbáltak ki.
Akár vacsorázás közben is bámulhatja a 360 Modena csodás idomait.
Az 1966-os, háromüléses 365 P Berlinetta Speciale-ból mindössze egy példány készült.
Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál pilótája nyerte a vasárnap rendezett 29. Forma-1-es Magyar Nagydíjat a mogyoródi Hungaroringen.
Minden korábbinál komolyabb az idei feladata a Forma-1 üzemanyagszállítóinak, köszönhetően az új motorszabályoknak és a felhasználható üzemanyag-mennyiséget korlátozó regulának. A részleteket a Magyar Nagydíj pénteki napján Guy Lovett, a Shell F1-es technikai menedzsere vázolta fel a hvg.hu-nak.
Egy tehetős brit ingatlanos négy korábbi csúcsmodellel érkezett Maranellóba, hogy átvegye a legújabb szerzeményét.
A tulajdonosa csak arra használta, amire az autót tervezték, de az egyik kanyarban besokallt.